Az önkormányzati szemétszállító cégek kivéreztetését jelenti, hogy egy április elsejével életbe lépett jogszabály értelmében, a továbbiakban egy állami vállalat, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási, Koordináló és Vagyongazdálkodási Zrt. végzi a szolgáltatást.
New York városának tanácsnokai megszavazták, hogy a város nyilvános illemhelyein kötelezően lennie kell úgynevezett semleges fülkének a transzneműek számára.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a köztisztviselők, ilyen 25 éve volt. Azért tiltakoztak, mert sokan még mindig mindössze nettó 80 ezer forintot visznek haza sok éves munkaviszony után is. Csaknem száz önkormányzatnál több ezren nem dolgoztak reggel 8 és 10 óra között. További részletek a videóban.
"Világklasszis hazugnak" nevezte Hillary Clintont, az amerikai Demokrata Párt várható elnökjelöltjét republikánus párti vetélytársa, Donald Trump félórás szerdai beszédében.
Ezrek ünneplik Budapest belvárosában a magyar csapat csoportelsőségét, a fergetes hangulatból pedig az ATV riportere sem maradt ki, akit folyamatosan az önfeledt szurkolók vettek körbe a Nyugatinál, miközben Kálmán Olgának próbálta szavakba önteni élményeit.