Az ATV Start reggeli műsorában Fodor Csaba a Nézőpont Intézet vezető elemzője és Antal Attila politikai szakértő esett egymásnak. Részletek a videóban.
A 2014-es parlamenti választással közel azonos eredmény születne egy most vasárnapi voksoláson - mondta a Nézőpont Intézet ügyvezetője a Közvélemény-kutatók portál összesítésére hivatkozva a portál által szervezett csütörtöki budapesti konferencián.
Palkovics László államtitkár az ATV Start című műsorában elmondta, a kormánynak arra tettek javaslatot, hogy a jelenlegi Klik helyett 57 köznevelési központot hozzanak létre.
Novák Előd egy terjedelmes Facebook bejegyzésben fejtette ki véleményét Vona Gábor szerdai bejelentésével kapcsolatban. A pártelnök arra kért 3 jobbikos alelnököt, hogy ne induljanak a júniusi tiszújító kongresszuson.
A HVG eheti számában írnak arról, hogy eddig 1,4 milliárd forintot költött az állam Fekete György Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetére, amiért két könyvet és nyolc felesleges és értelmezhetetlen tanulmányt kaptak - írja az Index.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke szerint a központi hatalom "leértékelte a településvezetőket" a polgármesterek bérének másfél évvel ezelőtti csökkentésével.
A kontinens biztonságának megteremtése az Európai Unió elsődleges feladata kell, hogy legyen, ezért az uniós tagországok közötti hatékony biztonsági együttműködés elengedhetetlen - emelt ki Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja az uniós belügyminiszterek luxembourgi tanácskozására érkezve csütörtökön.
Komjáthi Imre, a kockárda feltalálója az atv.hu-val közölte elsőként, hogy kilép a szocialista párt elnökségéből, és szakszervezeti vonalon folytatja tovább a munkát.
A Jobbik politikusa arra reagált, hogy kiderült: Vona Gábor vétóval kíván élni az ő, továbbá két társa alelnöki pozíciójával szemben a nyári tisztújításon.
A Fővárosi Ítélőtábla arra kötelezte Török Zsoltot, az MSZP egykori szóvivőjét, hogy kérjen elnézést Selmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselőtől.
Brüsszelben vádat emeltek csütörtökön a tavaly novemberi párizsi merényletek egyik fő felelősének tartott Salah Abdeslam ellen rendőrök elleni lőfegyveres támadás miatt is, amelyet a múlt havi brüsszeli merényletek előtt egy héttel követett el - közölte Abdeslam védőügyvédje.
Másfél hónap múlva lesz a Jobbik kongresszusa, de már most találgatja a nyilvánosság, vajon az elnök miért akar megszabadulni három alelnöktől is. A választ még nem tudjuk, a változtatáshoz vezető út azonban már kirajzolódik a pártelnök nyilatkozataiból.
A Golán-fennsík hovatartozása választóvonal Izrael számára, a területnek meg kell maradnia a zsidó állam részeként - jelentette ki Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő csütörtökön Moszkvában, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt.
A Wall Street Journal szerdán teljes oldalas hirdetést közölt, amely tagadja az örmény népirtást. Az újság – saját állítása szerint – elfogad „provokatív szempontú” hirdetéseket is.
A múzeum társadalmi kapcsolatainak erősítését szolgálta a Szépművészetiben megtartott Habony-esküvő – erről Baán László, a múzeum igazgatója beszélt az ATV Start című műsorában.
2018-ig kellene kifizetni az egészségügyi dolgozóknak a bértárgyalásokon felajánlott közel 120 milliárd forintnyi összeget – ezt Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke mondta az ATV Start című műsorában.
Elfogadta a szófiai parlament csütörtökön az ország választási törvényének módosítását, kötelezővé téve a választási részvételt Bulgáriában, ahol októberben elnökválasztást tartanak.