2016. április 11. hétfő

ápr. 11
7:44
Dél-Koreába szökött az észak-koreai hírszerzés egyik vezetője (ATV)
Dél-Koreába szökött az észak-koreai hírszerzés egy magas rangú tisztje - hozta nyilvánosságra hétfőn a dél-koreai védelmi minisztérium.
ápr. 11
7:46
Lángba borult egy aszódi lakás, egy férfi bennégett (ATV)
Kigyulladt egy aszódi lakás hétfőn hajnalban, a tűzben egy férfi meghalt - tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t hétfőn reggel.
ápr. 11
8:00
Megdöbbentő beszámolók: Vegyi fegyverrel háborúznak Szíriában (ATV)
2013-ban az Egyesült Államok majdnem beavatkozott a szíriai polgárháborúba, miután szarin gázt vetettek be az ország területén. Azóta is vitatják, hogy ki követte el a támadást, a krízist pedig csak Moszkva közreműködésével tudták diplomáciai síkra terelni, melynek eredményeképpen a szíriai kormányerők megsemmisítették vegyifegyver-állományukat.
ápr. 11
8:02
Vasárnapi boltzár: a KDNP nem akarja egyedül elvinni a balhét (ATV)
Ahhoz képest, hogy a kereszténydemokraták nemrég még saját sikertörténeteként tálalták a munkamentes vasárnapot, most nem győzik hangsúlyozni, hogy ezt a Fidesszel közösen varrták az emberek nyakába. Sőt, ma már a népszavazás ellen sincs kifogásuk, holott korábban még egy nemzeti konzultációt is sokalltak volna.
ápr. 11
8:54
Gyurcsány: „Ma is megverném Orbán Viktort” (ATV)
A civilek támadnak, a kormány védekezik, az úszószövetség pedig menti a menthetetlent. Így foglalható össze a legutóbbi napok nyilvánossága. Lefülelt mondatok.
ápr. 11
8:56
Rendületlenül ostromolják a magyar határt a migránsok (ATV)
Négyszáztizenegy határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
ápr. 11
9:12
Történelmet írtak: A Golden State beállította Jordanék rekordját - felvétel (ATV)
A Golden State Warriors beállította a Chicago Bulls rekordját az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszában: a címvédő 92-86-re nyert San Antonióban, ezzel megszerezte 72. győzelmét.
ápr. 11
9:30
Lebukott a bűnbanda: Egymilliárd forintot csaltak el (ATV)
Egymilliárd forintot meghaladó összegű költségvetési csalás gyanúja miatt öt embert őrizetbe vettek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) győri pénzügyi nyomozói, a bűnszövetség a sertéshús áfájával trükközött. A banda monori vágóhídjának tevékenységét felfüggesztették - tájékoztatta a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-t.
ápr. 11
9:48
Közös bűn - Eltűnt csaknem hatezer kiskorú menekült (Alternatív Energia)
Ez a hozzáállás újabb példája a "hidegszívűségnek."
ápr. 11
9:48
Fogalmuk sincs, hova tűnt 6000 gyerek Németországban (ATV)
Németországban eltűntként tartanak nyilván csaknem hatezer kiskorú menekültet - írta a Berliner Morgenpost című lap hétfőn kormányzati adatokra hivatkozva.
ápr. 11
10:06
Hirosimába látogatott az amerikai külügyminiszter (ATV)
Meglátogatta a hirosimai emlékművet az amerikai külügyminiszter hétfőn, hét évtizeddel azután, hogy az Egyesült Államok a második világháborúban atombombát dobott a japán városra, 140 ezer ember életét kioltva.
ápr. 11
10:24
Vona: a Jobbik utcahosszal megelőzi az MSZP-t (ATV)
Ma Magyarországon az emberek nem csak a migrációtól és a terrorizmustól félnek, hanem a pártállami idők visszatérésétől is, ezért a Jobbik csak olyan alaptörvény-módosító javaslatot tud támogatni, amiben kizárják a politikai túlhatalom szerzésének lehetőségét - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Kossuth rádió 180 perc című műsorában hétfő reggel.
ápr. 11
10:26
"József Attila: Anyám tyúkja" Nehéz dolog az utcán szavalni - felvétel (ATV)
1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik Magyarországon a magyar költészet napját. Az atv.hu száguldó riportere a járókelőket kérte arra, hogy szavaljanak pár sort e jeles nap alkalmából.
ápr. 11
10:42
Öngyilkos merénylők robbantottak Oroszországban - frissül (ATV)
Orosz hírügynökségek információi szerint Sztravropol egyik rendőrkapitányságát megtámadták. Jelentések szerint három öngyilkos merénylő hajtotta végre a támadást.
ápr. 11
11:15
Már Európában van a párizsi merénylő kisöccse, bármikor robbanthat (ATV)
Nagy a készültség Európában miután olyan információk kerültek a hatóságok birtokába, mely szerint a párizsi merényletek kitervelőjéntek, Abdelhamid Abaaoudnak a 15 éves kisöccse Szíriából Belgiumba utazott és azt tervezi, hogy bosszút áll testvéréért.
ápr. 11
11:33
Olimpiai bajnok Kiss Lászlóról: „Nagy vagabund volt, habzsolta az életet” (ATV)
Vajon mi történt azután, hogy a nemi erőszakkal vádolt úszóedző lemondott a szövetségi kapitányságról? Ezt idézi föl a legutóbbi napok sajtó-megnyilvánulásaiból készített összeállítás.
ápr. 11
11:51
A vasárnapi boltzár visszavonását javasolja a kormány (ATV)
Rogán Antal rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette, a kormány úgy döntött, hogy a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozás visszavonását fogja javasolni holnap az Országgyűlésben.
ápr. 11
12:45
Forrong - Demonstrációs bizottság alakul a postásoknál (Alternatív Energia)
Ha a Budapestre tervezett tüntetés nem vezet eredményre, sztrájkra is készek.
ápr. 11
13:03
"A holnap dizshadistái" Egyre növekszik a feszültség Macedóniában (ATV)
Elképzelhetetlennek és megengedhetetlennek nevezte Prokopisz Pavlopulosz görög elnök hétfőn a migránsok ellen egy nappal korábban alkalmazott macedón rendőri erőszakot.
ápr. 11
13:21
Így reagáltak a pártok a vasárnapi zárvatartás visszavonására (ATV)
Nyakó István reagált Rogán Antal bejelentésére, melyben elmondta: a kormány javasolni fogja a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló rendelet visszavonását az Országgyűlésben.
ápr. 11
13:39
Lemondott a kirgiz miniszterelnök a korrupciós vádak miatt (ATV)
Lemondott tisztségéről hétfőn Temir Szarijev kirgiz miniszterelnök, miután több parlamenti képviselő korrupcióval vádolta meg a kormányát.
ápr. 11
14:15
Kijelölték Kiss László utódját (ATV)
Hargitay András lett a magyar úszóválogatott új szövetségi kapitánya.
ápr. 11
14:33
Tóbiás: győztek az emberek, kapitulált a kormány (Alternatív Energia)
Valódi népszavazást akarnak, mert hisznek abban, hogy a társadalmi akarattal együttműködve leváltható a Fidesz.
ápr. 11
14:35
Vasárnapi zár - Együtt: a kormány "berezelt" (Alternatív Energia)
Ha valóban figyelnek az emberek véleményére, akkor a stadionok és a felcsúti kisvasút építését is le kellene állítani.
ápr. 11
14:51
Pánik! Kiürítettek egy zalaegerszegi középiskolát (Alternatív Energia)
ápr. 11
14:51
"A párizsi erőszak semmi ahhoz képest, ami majd következik" (ATV)
Egy középkorú muszlim nő látta el kulcsfontosságú információkkal a hatóságokat a novemberi párizsi merényletsorozat kitervelőjének és irányítójának tartott Abdelhamid Abaaoudról, aki november 18-án egy rendőrségi razzia során vesztette életét Párizs elővárosában, Saint-Denis-ben - derült ki abból az interjúból, amelyet a The Washington Post című amerikai lap közölt a nyomravezetővel.
ápr. 11
15:09
Vasárnapi boltzár - Tartózkodik a KDNP (Alternatív Energia)
Semjén azt mondta, nem adják fel a harcot.
ápr. 11
15:09
Harrach Péter a vasárnapi zárva tartásról: „Visszacsinálni nem fogjuk” (ATV)
Az üzletek vasárnapi zárva tartása legalább tíz éve vitatéma. A Fidesz sokáig az ellenzők közé tartozott, 2014 végén azonban fordulat következett be, kezdte komolyan venni a KDNP „család- és munkavállaló-barát” javaslatát.
ápr. 11
15:45
Vasárnapi boltzár: 9 ezer munkavállaló került az utcára (ATV)
A vállalkozások képviselői jó és érthető lépésnek tartják a kormány döntését, hogy visszavonja a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást.
ápr. 11
16:03
A foci Eb-n szerettek volna robbantani a brüsszeli merénylők (ATV)
A Brüsszelben robbantó dzsihadisták valójában a foci Eb-n szerettek volna robbantani – tudta meg nyomozati forrásból a francia Libération. A terroristák végül azért választották a brüsszeli célpontokat, mert Salah Abdeslam letartóztatását követően megtudták, hogy a terrorista együttműködik a hatóságokkal és tartottak attól, hogy letartóztatják őket.
ápr. 11
16:21
Orbán ráhibázott, bár nem úgy gondolta (Alternatív Energia)
Szokás szerint kőkemény kérdésekkel szembesült a miniszterelnök az obligát rádióinterjúban.
ápr. 11
16:57
Lemondott elnöki posztjáról, így tiltakozik Kiss László ügye ellen (ATV)
Morálisan elfogadhatatlannak tartja, hogy szexuális bűncselekmény elkövetői fiatalokkal foglalkozhassanak, ezért lemondott a Rugóláb Lendület SE elnöki posztjáról Kocsis Csaba.
ápr. 11
17:15
Elrendelték a Kiss László-ítélet iratainak átmeneti zárolását (ATV)
Az esetleges további jogsérelem megakadályozása érdekében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke elrendelte a Kiss László-ügy ítéleti iratainak zárolását.
ápr. 11
17:17
Csepreghy: Kommunikációs csatát vesztett a kormány (ATV)
Rogán Antal kormányzati kommunikációért felelős miniszter bejelentése után arra voltunk kíváncsiak a Parlamentben, hogy milyen mértékű a vasárnapi boltzár visszavonásával kapcsolatos „arcvesztés.”
ápr. 11
17:51
Orbán: Mészáros Lőrinc nem a strómanom (ATV)
Sose volt, sosem lesz, most sincsen semmilyen strómanom - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben egy azonnali kérdésre válaszolva. A kormányfő egy másik kérdésre elmondta: az állami cégek vezetőinek átalakított bérrendszerét helyesnek tartja.
ápr. 11
18:27
Trump a CIA-ról: "Még ennél is pokolibb módszereket alkalmaznék" (ATV)
John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója hétfőn újabb nyilatkozatban erősítette meg, hogy a jövőben sem engedélyezi a vízbefojtás szimulálásával tartott kihallgatást, amelyet az Egyesült Államokban törvény tilt - még akkor sem, ha az új amerikai elnök erre utasítaná.
ápr. 11
18:45
Így reagáltak az áruház láncok a boltzár eltörlésére (Alternatív Energia)
A Hervis akár már most vasárnap kinyitja minden magyarországi üzletét.
ápr. 11
19:03
Zeman és Fischer kételkednek az EU-török megállapodásban (ATV)
A cseh és az osztrák államfőnek egyaránt kétségei vannak afelől, hogy megvalósul-e az Európai Unió és Törökország között megkötött megállapodás a menekültek visszaadásáról, ugyanakkor eltér a véleményük a migrációs probléma megoldásáról. Milos Zeman és Heinz Fischer hétfőn délután a Prága melletti Lányban tárgyaltak, és azt követően nyilatkoztak újságíróknak.
ápr. 11
19:21
Felvétel: Kövér László beszólt az MSZP frakciójának (ATV)
„Mi van? Várom, hogy csönd legyen az MSZP frakciójában, arra várok, hogy végre kikiabálják magukat. Van még mondanivalójuk, akkor egy kis szünetet tartunk, nyugodtan mondják el és utána mehetünk tovább. Képviselő úr! Képtelenek, egyszerűen képtelenek, alkatilag alkalmatlanok arra, hogy öt percig csöndben maradjanak” - Kövér László házelnök a Parlamentben osztotta ki az MSZP frakcióját. A további…
ápr. 11
19:39
Obama: Ez volt elnökségem legnagyobb hibája (ATV)
Nem készültek fel a Kadhafi halála utáni változásokra.
ápr. 11
19:57
Az IÁ bombázhatta a török határ melletti várost (ATV)
Legalább négy ember megsebesült a délkelet-törökországi Kilisben, miután öt, szíriai területről indított rakéta csapódott be a határ menti városban - írja az RT az Anadolu hírügynökségre beszámolóira hivatkozva.
ápr. 11
20:15
Lázár és Kövér is szembemehet Orbánnal (ATV)
Nem szavazzák meg a vasárnapi boltzár eltörlését, noha a miniszterelnök azt mondta, szankciókra számíthat, aki így tesz.
ápr. 11
20:51
Büntetett előéletű Harkány alpolgármestere? (ATV)
Felszólította Harkány alpolgármesterét a város vezetője hétfőn, hogy tisztázza érintettségét egy 1973-as súlyos testi sértés miatt indított büntetőügyben.
ápr. 11
20:53
Ítélet született a kutya és a malac ügyében (ATV)
Befejeződött az állatkínzás ügyében indult vizsgálat Cesar Millan neves kutyaoktató ügyében és semmilyen vádat nem emeltek a szakember ellen - jelentette be hétfőn a Los Angeles megyei ügyészség hivatalának szóvivője.
ápr. 11
20:55
Vasárnapi boltzár: Rogánt nyomás alatt tartotta a családja (ATV)
Soha, semmilyen formában nem próbálták befolyásolni, hogy milyen kérdésekből lehet népszavazás, mondta Rogán Antal az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
ápr. 11
21:45
Megijedtek a népszavazástól - Vasárnap már nyitnak az üzletek? (Alternatív Energia)
Politikai okokból visszaáll a tavalyi helyzet - Most sem egyeztetettek senkivel a boltzár megszüntetéséről.
ápr. 11
21:45
Ankara ismét üzent Berlinnek egy televíziós műsor miatt (ATV)
A török kormány hétfőn egy televíziós műsorvezető büntetőjogi felelősségre vonását kérte a német kormánytól egy vers miatt, amelyben a műsorvezető durva szavakkal szidalmazta Recep Tayyip Erdogan török államfőt, többek között nemi életére célozva.
ápr. 11
22:03
Közel kétezer migránst mentettek ki a tengerből Szicíliánál (ATV)
Az olasz parti őrség 1850 migránst vitt partra a Földközi-tengernek a Szicília szigetét a líbiai partoktól elválasztó térségéből hétfőn.
ápr. 11
22:18
"A sarokba szorított Iszlám Állam veszélyesebb mint valaha" (ATV)
Még idén el kell esnie az Iszlám Állam szervezete két legfontosabb fellegvárának, a szíriai Rakkának és az iraki Moszulnak - jelentette ki hétfői bagdadi látogatásán a francia védelmi miniszter.

2016. április 12. kedd

ápr. 12
5:09
Hadházy: rengeteg vesztenivalójuk van (Alternatív Energia)
"Trágya van bőven, megépítjük a trágyadombot, ami majd eléri az ingerküszöböt".

Keresés