Összesen 9,7 milliárd forintot szán a kormány az idei költségvetésből a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei kormányhivatalok pénzügyi helyzetének rendezésére - olvasható a Magyar Közlöny csütörtöki számában.
Két év alatt összesen mintegy 4,8 milliárd forinthoz juthat a központi költségvetés terhére a Fiumei úti sírkert a Nemzeti Sírkert és Nemzeti Emlékhely kialakításához és működtetéséhez - olvasható a Magyar Közlöny csütörtökön megjelent számában.
Két republikánus elnökjelölt-aspiráns - Ted Cruz és Marco Rubio -, valamint tizenhárom másik republikánus szenátor csütörtökön határozati javaslatot terjesztett elő a szenátusban arról, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű szervezet terroristáit a guantánamói fogolytáborba küldjék.
A Lakitelek Népfőiskola beruházásának megvalósításához 400 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el a kormány - olvasható a Magyar Közlöny csütörtöki számában.
"A szabadságért és a függetlenségért" címmel nyílt 1956-os, utcai emlékkiállítás a Terror Háza Múzeum előtt. A kiállítás a személyes élettörténeteket, a különböző személyes perspektívákat mutatja be magyar és angol nyelven - mondta az InfoRádiónak Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója.
Csótányok miatt felfüggesztették a hatóságok egy pékség működését a XIII. kerületben - mondta az InfoRádióban a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője.
Nem minden menekült marad Németországban, az irakiak közül például havonta háromezren térnek vissza hazájukba - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a Baden-Württemberg tartományi Aalenben, pártja egy választási gyűlésén.
Korszerű véralvadás-vizsgáló berendezést kapott a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinikája. A diagnosztikai eszközről Merkely Béla, az intézmény igazgatója, klinikai rektorhelyettes beszélt az InfoRádióban.
Elfelejtette bevallani egyik cégét a fideszes Bánki Erik, a hiányosságot a 444.hu szúrta ki. A politikus - aki jegybanki költések titkosítását javasolta - a nyilvános vagyonnyilatkozatából hagyta ki a kft-t, amelynek egy személyben tulajdonosa, ügyvezetője, és az egyetlen alkalmazottja is. Bánki Eriket csütörtökön nem érte el az ATV, de a hiányosságot közben pótolta. Az Együtt mindenesetre…
A pozitív változás a szaktárca szerint főként a koraszülött intenzív centrumok fejlesztésének köszönhető - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára. Beneda Attila hozzátette: bár ez az adat kedvező, további lépéseket kell tenni azért, hogy kevesebb koraszülött gyermek jöjjön világra.
A következő napokban többször megerősödik a szél, helyenként záporok, március 15-én a hegyekben hózápor is lehet. Ezzel együtt viszont az ünnepi hosszú hétvégén egyre több napsütésre lehet számítani - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésében.
Újabb rakétakísérletekre adott utasítást az ország nukleáris támadó képességeinek fokozása érdekében Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - jelentette pénteken a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség.
A Jobbik elnöke nem látja bizonyítottnak Kovács Béla kémkedését. Vona Gábor úgy véli, a salgótarjáni választási eredmény ellenére a baloldal szétesett, így a Jobbik az igazi ellenzéki erő.
A szaúdiak expanzionizmussal vádolják Iránt, míg a perzsák szerint a terrorizmus elterjedése miatt nincs béke és stabilitás a Közel-Keleten. Míg Szaúd-Arábiát sokan vádolják a szíriai helyzet eszkalálásával, addig Irán ugyanúgy felelős a palesztin vérontásért Izraelben.
A következő napokban többször megerősödik a szél, helyenként záporok, március 15-én a hegyekben hózápor is lehet. Ezzel együtt viszont az ünnepi hosszú hétvégén egyre több napsütésre lehet számítani - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésében.
Egyre többször hangzik el a kormány részéről a nullás költségvetés koncepciója, ami arról árulkodik, hogy a cél elérhető távolságba került. Márpedig, ha ilyen jól állunk, akkor – miként a Fidesz gazdaságpolitikai elképzeléseire rálátással bíró kormánypárti forrásunk megjegyezte – bőven lesz miből osztogatni, 2017 utolsó negyedévétől kezdve, egészen az országgyűlési választásokig.