A Századvég Alapítvány február végén készített közvélemény-kutatása szerint továbbra is Orbán Viktor miniszterelnök a legnépszerűbb politikus a parlamenti pártok vezetői közül, a Fidesz-KDNP pedig jelenleg is stabilan őrzi vezető szerepét az ellenzékkel szemben.
Idén újabb térfigyelő kamerákkal bővül a 12. kerületi kamerarendszer. A Hegyvidék Önkormányzata évente 50 millió forintot fordít a hálózat bővítésére. Váczi János alpolgármester az InfoRádióban azt mondta: a kamerarendszernek köszönhetően jelentősen javult a kerület közbiztonsága.
Túl hangos reklám, valamint az előírtnál kevesebb közszolgálati, közéleti műsor és magyar zene sugárzása és burkolt reklám miatt szabott ki bírságot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.
Surányi György szerint nem lehet vita tárgya, hogy az MNB és alapítványai pénze közpénz, arra pedig nem tud példát, hogy bárhol a világon a jegybank a GDP egy százalékát költené olyan célokra, mint az utóbbi időben az MNB tette. A volt jegybankelnök erről az ATV Szabad szemmel című műsorában beszélt, ahol elhangzott az is: akár erkölcsi kötelességének is érezhette volna a jegybank, hogy a…
A kormány morális válságban van, mert önmaga hasznára fordítja a köz javát, és nem az országot szolgálja - fogalmazott az MSZP elnöke szombaton pártja nőnapi konferenciáján, Budapesten.
Szombaton is könnygázt, vízágyúkat és gumilövedékeket vetett be a rendőrség Törökországban az ellenzéki Zaman médiacsoport isztambuli szerkesztőségénél tüntetők ellen, miután már előző este szétoszlatta az összegyűlt tömeget.
"Ráadás" címmel öt évvel az "Illés szekerén" című utolsó nagylemeze után új albummal jelentkezett 70. születésnapja évében Bródy János. Az új lemezről, amely CD-n és az április 9-i Arénakoncert alkalmából az utolsó öt albummal együtt díszdobozos bakelitváltozatban is megjelenik, a Kossuth-díjas énekes-gitáros-dalszerző beszélt az InfoRádiónak.
Minden tizedik gyermek egészségügyi problémával jön a világra Magyarországon. Az organikus eredetű kisgyermekkori fogyatékosság nem nőhető ki, de családközpontú korai intervencióval minden esetben javítható - tudta meg az InfoRádió Czeizel Barbara gyógypedagógustól, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ intézményvezetőjétől.
A Századvég Alapítvány február végén készített közvélemény-kutatása szerint továbbra is Orbán Viktor miniszterelnök a legnépszerűbb politikus a parlamenti pártok vezetői közül, a Fidesz-KDNP pedig jelenleg is stabilan őrzi vezető szerepét az ellenzékkel szemben.
Számos színes programmal várják az ünneplőket a március 15.-i központi rendezvényekre a "magyar szabadság ünnepén" - mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szombaton, Budapesten.
Bulgária a fegyveres testületek több mint négyszáz tagját készül a Görögországgal közös határára vezényelni, hogy útját állja a menekültek esetleges újabb tömeges hullámának - jelentette be szombaton az ország miniszterelnöke.
A civil közoktatási platform követelései szerepelnek a köznevelési kerekasztal munkacsoportjainak témái között - reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma a szerveződés 12 pontjára. A tárca a tömörülés képviselőjét várja a kerekasztal keddi ülésére.
Egyelőre nem kerül szabadlábra a budai Skála áruháznál történt egykori pénzszállítórablás húsz évvel ezelőtt életfogytiglanra ítélt egyik elkövetője, Bene László. A Szegedi Törvényszék szombaton hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság március elsején meghozott döntését.
A Real Madrid a második félidőben négy gólt szerző Cristiano Ronaldo vezérletével 7-1-re legyőzte hazai pályán a Celta Vigót a spanyol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának szombati játéknapján.
Görögországnak villámgyorsan be kell hoznia a menekültek elhelyezését illető késlekedését, az Európai Uniónak pedig segítenie kell ebben - mondta Angela Merkel a Bild am Sonntag című lapban vasárnap megjelenő, de egyes részleteiben már szombaton nyilvánosságra hozott interjújában. Ugyanezen a napon az egyik görögországi régió kormányzója szükségállapot bevezetését sürgette kormányától az idomeni…
A szombaton megjelent rendelet szerint meg van szabva, milyen betűkkel, mekkora felületen, milyen színekkel kell a magánbankoknak is hirdetni a kormány reformjainak sikerét.
A fővárosi kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Közlekedési Központ és a Magyar Kerékpárosklub. Kürti Gábor, a klub elnöke az InfoRádiónak elmondta, hogy ennek keretében rendszeres egyeztetéseken képviselik a kerékpáros közlekedők szempontjait, illetve közös kommunikációs programok kidolgozásában vesznek részt.
Magyarország kész a kerítés építésére a magyar-román határon, amennyiben a migrációs helyzet szükségessé teszi - közölte Bakondi György. Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's, hitelminősítő.