A Magyar Tudományos Akadémia elnöke üdvözli, hogy sikerült újraindítani a szakmódszertani kutatásokat Magyarországon. Lovász László az InfoRádió Aréna című műsorában ugyanakkor azt is jelezte: vannak olyan kezdeményezések, amelyek nem értek célt.
Donald Trump két televíziós interjújában is arról beszélt szerdán délelőtt, hogy a Republikánus Párt nem tagadhatja meg tőle az elnökjelöltséget, annál is kevésbé, mert ha így lenne, az lázongások veszélyével fenyegetne.
Velence megmentésére szólította fel a világközösséget Plácido Domingo spanyol tenor, aki az Europa Nostra nemzetközi örökségvédelmi szervezet elnökeként szerdán videoüzenetben hívta fel a figyelmet arra, hogy a velencei lagúnát az eltűnés veszélye fenyegeti.
A Pegida megosztotta a Facebook oldalán Orbán Viktor ünnepi beszédének videóját. A Nyugat iszlamizációja ellen küzdő mozgalom megköszönte a magyar miniszterelnöknek az elhangzottakat.
A török hatóságok megtagadták a belépést Törökországba egy szíriai menekülttől, aki emiatt több mint egy éve kénytelen az isztambuli repülőtéren élni, s helyzete kísértetiesen hasonlít a Terminál című hollywoodi filmben Tom Hanks amerikai színész által megformált főhőséhez.
Immár temeti az amerikai republikánus pártot az egyik legtekintélyesebb Egyesült Államok-beli szociológiai és közvélemény-kutató intézet, a Zogby társalapítója, John Zogby szerdán egy tanulmányban.
Sikertörténetként értékelte a külgazdasági és külügyminiszter Magyarország és a balti államok 25 éve tartó együttműködését. Munkacsoportot hozott létre az MSZP a korrupciógyanús esetek felderítésére.
Magyarországon ügyészt még nem ért ilyen súlyos támadás - mondta Borbély Zoltán büntetőjogász az M1 aktuális csatornának szerda este a Kiskunhalasi Járási Ügyészség épületében délelőtt történt lövöldözésről.