2016. november 8. kedd

nov. 8
9:39
Etikai vizsgálat indult Morvai Krisztina ellen (ATV)
Etikai eljárás indult Morvai Krisztinával szemben az ELTE jogi karán – tudta meg az atv.hu. Egy bejelentés szerint a Jobbik EP-képviselője az intézményhez méltatlanul viselkedett Budaházy György és társai tárgyalásán. Az egyetem docensének nem ez az első ilyen ügye, a korábbiakat azonban – Etikai Kódex hiányában – megúszta.
nov. 8
9:54
Flashmobbal tiltakoztak Orbán javaslata ellen a Kossuth téren - Fotók! (Alternatív Energia)
A DK aktivistái "Népakarattal szemben", és "Érvénytelen" feliratokú lapokkal jelentek meg.
nov. 8
9:56
Szörnyethalt a teherautóval ütköző Daewoo sofőrje - Sokkoló felvételek (Alternatív Energia)
A karambol akkora erejű volt, hogy a kamion is felborult.
nov. 8
10:12
Vajna Tímea műsora 150 millióba került volna - A TV2 elállt a szerződéstől (Alternatív Energia)
Az ajánlatra állítólag még az "üzletasszony" férje is azt mondta, hogy szemérmetlenül drága.
nov. 8
10:14
Fidesz-ellenzék a Fideszben (Alternatív Energia)
Azzal támadják, hogy az önkényesen, kézi vezérléssel irányítja a pártot, a vezetési stílus diktatórikus, ráadásul pénzügyi visszaélésekkel is vádolják a Fidesz némely vezetőjét.
nov. 8
10:30
Nem szavazták meg az alaptörvény módosítását (Alternatív Energia)
A képviselők 131 igennel, és három nemmel voksoltak, a többiek bár jelen voltak, nem nyomtak gombot.
nov. 8
10:33
Leszavazták az Alaptörvény-módosítást (ATV)
Nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást kedden a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslata, amely kimondta volna, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be.
nov. 8
10:35
Börtönlázadás volt Bedfordban (ATV)
Vasárnap este körülbelül 200 fogvatartott feldúlta az őrök irodáját, kisebb tüzeket gyújtott, és egészségügyi felszereléseket lopott el az angliai Bedford börtönében.
nov. 8
10:48
Nem szavazták meg Orbán Viktor alkotmánymódosítását (Alternatív Energia)
A képviselők 131 igennel, és három nemmel voksoltak, a többiek bár jelen voltak, nem nyomtak gombot.
nov. 8
11:45
Az amerikai elnökválasztás legdurvább kampányfilmjei (ATV)
Minden idők egyik legkeményebb választási kampányidőszakán vagyunk túl, Donald Trump és Hillary Clinton mindent megtett azért, hogy a másikat lejárassa a tévés hirdetésekben és kisfilmekben. Ezekből gyűjtöttük össze a legütősebbeket.
nov. 8
12:16
Orbán egy hónap alatt "két pofont is kapott" (Alternatív Energia)
DK: az alkotmánymódosítás "kifejezetten szembe ment volna a népakarattal".
nov. 8
12:18
Kamionbaleset miatt lezárták a 7-es főutat (Alternatív Energia)
A Rigyác közelében történt balesetben az első információk szerint hárman sérültek meg.
nov. 8
12:51
Kivonul a Marks and Spencer Magyarországról (Alternatív Energia)
A világcég tíz országban zárhatja be üzleteit.
nov. 8
12:53
Gyógyítható lehet a zikaláz? (Alternatív Energia)
Kifejlesztettek egy terápiát, ami a méhen belül megóvja a magzatot a vírustól.
nov. 8
12:54
Amerika elnököt választ: Érkeznek az első exit poll adatok - frissül (ATV)
Véget ért az Egyesült Államokban a kemény csatározásoktól hangos kampányidőszak, most amerikai választók tízmilliói járulnak az urnákhoz, hogy döntsenek az ország vezetését illetően. A felmérések Clinton pillanatnyi előnyét mutatják, de az igazán mérvadó billegő államokban elképesztően szoros a verseny. Az első hivatalos eredmények szerda reggel érkeznek, de előzetes becsléseket már éjszaka is…
nov. 8
12:55
Kocsis Zoltántól búcsúzott a Le Monde (Alternatív Energia)
"Nagyon szeretett vendég volt Franciaországban, rendszeresen fellépett az évadban."
nov. 8
12:57
Paks 2 - Jövőre kaphatják meg a telephely-engedélyt (Alternatív Energia)
A kormánybiztos bízik abban, hogy a környezetvédelmi engedélyt is megkapják másodfokon.
nov. 8
13:45
Gyógyítható a zikaláz? (Alternatív Energia)
Kifejlesztettek egy terápiát, ami a méhen belül megóvja a magzatot a vírustól.
nov. 8
13:47
Hadházy "lopástechnikai törvényről" beszélt a Házban (Alternatív Energia)
nov. 8
13:49
Az Iszlám Állam terroristáit vették őrizetbe? (Alternatív Energia)
Egyikük az IÁ első számú németországi vezetője lehet.
nov. 8
13:51
Iványi elhatárolódik a TV2 botrányos riportjától (Alternatív Energia)
A csatorna évekkel ezelőtti riportot használhatott fel a hajléktalanokat támadó anyagában.
nov. 8
14:03
Gazdát cserélt a Gránit Pólus bevásárlóközpontja (Alternatív Energia)
Az Arena Centar értékesítésére 2016-ban kiírt tenderen a legjobb ajánlatot a NEPI tette.
nov. 8
14:05
Keményen bírálta az ellenzék Lázár javaslatát (Alternatív Energia)
Hadházy: lopástechnikai törvénynek is lehetne nevezni a tervezetet.
nov. 8
14:36
"Ne zaklassák a barátnőmet!" - Harry herceg kiborult (Alternatív Energia)
nov. 8
14:38
Húst alig látott virslit vontak ki a forgalomból (Alternatív Energia)
A termék csontokról mechanikusan lefejtett húst tartalmazott.
nov. 8
14:42
Elállt a szava az ATV riporterének az iraki fronton - felvétel (ATV)
Novák András, az ATV helyszíni tudósítója az iraki Moszul mellett éppen forgatott, amikor egy hatalmas durranás miatt elállt a szava. Az iraki harcosok éppen az Iszlám Állam fegyveresinek tüzelésére reagáltak. Videó.
nov. 8
14:44
Megvan, ki irányíthatta a párizsi és a belga terrortámadásokat (ATV)
A párizsi és brüsszeli terrortámadások újabb lehetséges kitervelőjét azonosították a hatóságok: a marokkói származású belga Oussama Atar a gyanú szerint Szíriából mozgathatta a szálakat - közölték kedden a nyomozáshoz közel álló források.
nov. 8
14:46
Döbbenet: Őt szeretné Kósa Lajos az USA elnökeként látni (videó) (ATV)
Magyar idő szerint délben megnyíltak a szavazóurnák az Amerikai Egyesült Államokban. Hillary Clinton New York államban már le is adta szavazatát. Az ATV Híradó riporterei, Kiss Ferenc és Gárdai László magyar politikusokat kérdeztek a Parlamentben arról, hogy kit szeretnének az USA elnökeként látni.
nov. 8
15:12
Balog Zoltán tuti tippje a népességcsökkenés megállítására (Alternatív Energia)
És el is mondja.
nov. 8
15:16
Clinton vagy Trump? Trump vagy Clinton? - az amerikai elnökválasztás képekben (ATV)
Helyi idő szerint reggel hatkor, közép-európai idő szerint kedd délben nyitottak meg az első szavazófülkék Amerikában. Ezután az időeltolódással párhuzamosan folyamatosan nyitják meg a szavazóhelyeket az Egyesült Államok többi szövetségi államában is. Nézzen egy rakás képet az elnökválasztásról.
nov. 8
15:30
Közöm van hozzá! - Verzió a Toldiban (Alternatív Energia)
Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál - Több mint hatvan alkotás a világról.
nov. 8
15:33
Így szavazott Hillary Clinton - videó (ATV)
Hillary Clinton és férje, Bill Clinton volt elnök helyi idő szerint nyolc órakor jelent meg a New York melletti Chappaqua egyik iskolájában, ahol a választási helyiséget berendezték.
nov. 8
15:48
Balog miniszter tudja, hogy kell megállítani a népességcsökkenést (Alternatív Energia)
És nem fél elmondani.
nov. 8
15:50
Autóbuszbaleset - Több sérült munkáshoz riasztották a mentőket (Alternatív Energia)
A karambol kora délután történt a 4-es számú főúton.
nov. 8
16:06
Több százan vonultak utcára egy ellenzéki aktivista halála miatt (Alternatív Energia)
A koszovói rendőrség augusztus 30-án fogta el az Önrendelkezés hat aktivistáját.
nov. 8
16:27
Elismeri vereségét a Fidesz, és tavasz előtt újra nekifut a „gránitnak” (ATV)
Meghiúsult a hetedik Alaptörvény-módosítás, így egyelőre nem sikerült jogi következményt csiholni a migránskvóta elleni érvénytelen népszavazás mellé. Lapunknak több fideszes képviselő is elismerte, hogy kedden csatát vesztettek a parlamentben, ugyanakkor nem győzték hangsúlyozni: a háborút ők fogják nyerni. A Jobbik ettől még elégedetten mosolyog, miközben a történet egyértelmű vesztesének…
nov. 8
16:42
Az Ikea újabb fricskája Orbánéknak (Alternatív Energia)
A cég legutóbbi katalógusában magyarul is állást foglalt a menekültkérdésben.
nov. 8
16:44
Szerda: lehet napsütés, de helyenként hó is hullhat (Alternatív Energia)
Hajnalban -2, +5, napközben 5-9 fok között alakul a hőmérséklet.
nov. 8
17:00
Darázsölyv a madárkórházban (Alternatív Energia)
Szereti a mézzel leöntött naposcsibe darabkákat, de szívesen elfogyaszt egy fél banánt is.
nov. 8
17:21
Megduplázta eladott példányszámát a Népszava (ATV)
Több mint a duplájára emelkedett a Népszava napi eladott példányszáma a Népszabadság megszűnése óta. A híresztelésekkel ellentétben a kiadó ügyvezetője szerint nincs tartozásuk, a lap rendben van.
nov. 8
17:33
Kamionbaleset Zalában - Márkás italok az úttesten (Alternatív Energia)
nov. 8
17:35
Ez nem a múlt, hanem a jelen! - Bontják a Széll Kálmán teret (fotók) (Alternatív Energia)
A korábbi hárs és juhar fajták helyett kocsányos tölgy, éger és platán fajtákat telepítenek.
nov. 8
17:37
Mégsem lesz új közigazgatási bíráskodás? (Alternatív Energia)
Lapunk bírói körökből úgy értesült, hogy hétfőn megszületett a döntés a visszavonásról.
nov. 8
17:39
Clinton vs. Trump: Az atv.hu folyamatos élőképekkel jelentkezik az USA-ból (ATV)
Ma döntenek az amerikaiak arról, hogy ki legyen az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke; a hat jelölt közül érdemben a demokrata párti Hillary Clintonnak és a Republikánus Párt jelöltjének, Donald Trumpnak van esélye a győzelemre. Az atv.hu-n folyamatos élőképekkel követheti nyomon az elnökválasztás eseményeit.
nov. 8
17:57
Strasbourg szerint a magyar hatóságok alapvető jogot sértettek (ATV)
A magyar hatóságok azzal, hogy megtagadták a védői munkára kirendelt ügyvédek adatainak kiadását a Helsinki Bizottság számára, megsértették az információhoz való hozzáférés alapvető jogát - így határozott az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden kihirdetett ítéletében.
nov. 8
17:59
Donald Trump is leadta a szavazatát - videó (ATV)
Leadta szavazatát a keddi amerikai elnökválasztáson Donald Trump republikánus párti elnökjelölt, aki a feleségével együtt New Yorkban járult az urnák elé.
nov. 8
18:09
Szanyinak igazságot szolgáltattak (Alternatív Energia)
nov. 8
18:11
Utolsó esélylatolgatás (Alternatív Energia)
A legtöbb közvélemény-kutató a volt First Lady győzelmének adja a legnagyobb esélyt.
nov. 8
18:13
Magyarországra szökött a rimaszombati börtönből egy elítélt (Alternatív Energia)
Egy 21 éves fiatalembert kerestek.
nov. 8
19:09
Alig félóra alatt elkeltek a jegyek Sting koncertjére a Bataclanban (ATV)
Alig félóra alatt elkeltek a jegyek Sting november 12-i koncertjére a párizsi Bataclan koncertteremben - jelentették be kedden a szervezők.

Keresés