Donald Trump republikánus párti elnökjelölt helyi idő szerint csütörtökön egy ohiói kampányrendezvényen kijelentette: nem is kellene megtartani az elnökválasztást, elég lenne őt kihirdetni győztesnek.
Elfogtak két férfit péntek délelőtt egy VII. kerületi lakóházban, miután fegyveres férfiről érkezett bejelentés. Az elsődleges adatok szerint airsoft-, vagyis szabadidős célú, műanyag golyót kilövő fegyver volt náluk.
Németországban a hatóságok következetesen és a zéró tolerancia elve alapján lépnek fel a bohócjelmezes zaklatók, azaz a horrórbohócok ellen - ígérte egy pénteki nyilatkozatában a német szövetségi belügyminiszter.
Új ügyvédje van a Teréz körúti robbantónak, szerinte akár 6-8 hónap is eltelhet a vádemelésig. Arról is beszámolt, hogy több ezer nyomozati irat van az ügyészségnél.
Szó sincs arról, hogy a Jobbik győzött, 3-4 hónapja beszéltünk a letelepedési kötvények felülvizsgálatáról, hiszen egyre könnyebbé vált az ország finanszírozása, ezért kezdték el vizsgálni a kötvények kivezetésének lehetőségét – ezt Kovács Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Jobbik frakcióvezetője at ATV Startban kijelentette, hogy meg fogják szavazni alaptörvény-módosítást, amennyiben nem változtatnak annak szövegén, viszont ennek biztosításáról törvényi garanciát akar a Jobbik.
A Jóban - Rosszban egykori főszereplője az egyik hazai wellness hotelben került szorult helyzetbe, de szerencséjére az éppen a parton szundikáló Klausmann Viktor - mint hivatásos vizimentő - azonnal a segítségére sietett. További drámai részletek ma este 21:40-kor az ATV-n.
A Népszabadság tulajdonosváltásával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal pénteken a Spiegel Online című német hírportál és a Le Monde című balliberális napilap.
Törökország és Magyarország között már több mint 80 ezer migráns várakozik arra, hogy tovább indulhasson Nyugat-Európa felé. Hogyan jutnak el a magyar határig? Ijesztő és egyben megható történetek az illegális csempészútvonalakról. Novák András összefoglalója a balkáni menekültválságról ma 16:20-kor az ATV-n.
A főpolgármester veszélyben érzi a 3-as metró felújítását, a miniszterelnökséget vezető miniszter egyes kijelentéseitől pedig röhögő görcsöt kap. Tarlós István ismét keményen nekiment Lázár Jánosnak.
A kormány újragondolja az államadósság finanszírozását, a letelepedési kötvény feltételeit - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken újságíróknak, a Díj a sikeres vállalkozásokért átadó ünnepségét követően.
Személyes adattal visszaélés vétségének gyanúja miatt feljelentést tett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) egy közterületen parkoló kisteherautóban pornófilmet készítő ismeretlen ellen, mert az autó ablakán keresztül a járókelők megjelentek a felvétel hátterében.
Az olasz kormány megvétóz minden olyan európai költségvetést, amely a tagállamok között nem osztja meg egyenlően a terheket és előnyöket - jelentette ki egy pénteki rádióinterjúban Matteo Renzi olasz miniszterelnök, viszontválaszt adva magyar kollégájának, Orbán Viktornak.
A kormány beterjesztette pénteken a szülőtartásról szóló törvénymódosítást. Eszerint nemcsak a rászoruló szülő, hanem az a magánszemély vagy intézmény is követelhet költségtérítést, amely a felnőtt korú gyermek helyett gondoskodik a rászoruló idős szülőről - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-t.
Háborús bűnök miatt vádat emelt a pristinai különleges ügyészség pénteken Fatmir Limaj egykori közlekedési miniszter ellen, így ez már a politikus negyedik pere lesz az utóbbi tíz évben.
Több mint száz, nagy részt kiskorú lány elleni szexuális visszaélés vádjával hét év börtönbüntetésre ítéltek pénteken egy 47 éves férfit Svédországban, a maga nemében az ország legnagyobb ilyen jellegű ügyében.