Újabb tömeges menekülthullámtól lehet tartani az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet észak-iraki fellegvárának számító Moszul tervezett ostroma miatt - figyelmeztettek pénteken segélyszervezetek.
Donald Trump republikánus elnökjelölt stábja tagadja, hogy Trump interjút adott volna a Nedeljnik című belgrádi hetilapnak, míg a lap szerkesztősége közölte: lehetséges, hogy az elnökjelölt és emberei valamiért letagadják az elhangzottakat, de az is lehet, hogy az interjú elkészítésében segédkező közvetítő szedte rá az újságot egy hamis szöveggel.
A kormányszóvivő érthetetlennek tartja, hogy az MTK stadionavatóján kifütyülték Orbán Viktort. AZ ATV Startban Kovács Zoltán azt is elmondta, hogy akik elmentek szavazni elégedettek lehetnek az alkotmánymódosítással.
Vasúti hídpillérnek ütközött egy személyautó Miskolcon, egy ember meghalt péntek délelőtt - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-nek.
Magyarország követendő példa kéne hogy legyen Európában, hiszen a magyarok tisztában vannak az identitásukkal - erről Geert Wilders, a holland Szabadságpárt bevándorlóellenes nézeteiről ismert vezére beszélt a Magyar Időknek adott, pénteken megjelent interjújában.
Izrael felfüggeszti együttműködését az UNESCO-val, válaszul a szervezet egyik határozattervezetére, amely megkérdőjelezi a zsidóságnak a jeruzsálemi Templomhegyhez és a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát.
Munkaszüneti nap lesz nagypéntek - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarországi Református Egyházak Zsinatának emlékülésén, pénteken Budapesten.
Legalább húsz embert megölt egy autóba rejtett pokolgép csütörtök éjszaka Szíriában a török határ közelében. Az áldozatok zöme mérsékelt felkelő. A robbanásnak tucatnyi sebesültje is van. A merénylet nagy valószínűséggel az Iszlám Állam bűnlajstromára írható, bár a dzsihadista terrorszervezet hivatalosan még nem vállalt érte felelősséget. Egy hete az Iszlám Állam egy öngyilkos merénylője…
A főpolgármester arról számolt be a pénteki sajtótájékoztatóján, hogy a magas ajánlati árak miatt elmaradhat a metróállomások felújítása az M3-as vonalon, és menetrendszerűen beleszállt Lázár Jánosba.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezérigazgatója, Tátrai Miklós, valamint értékesítési igazgatója, Császy Zsolt büntetésének súlyosbítását kérte az ügyész a Sukoró-ügy másodfokú tárgyalásán pénteken a Szegedi Ítélőtáblán.
Semmit nem szégyelltem, belekerültem egy filmbe akaratom és beleegyezésem nélkül, személyiségi jogok még mindig léteznek, ezzel a filmmel semmilyen formában nem értek egyet, az arcom az én jogtulajdonom – ezt Kálomista Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Németországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív lap a tervezett alkotmánymódosítással kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal pénteken. A Népszabadság körül kialakult helyzetről közölt kommentárt a liberális pozsonyi Sme. A Corriera della Sera a migrációról közölt véleménycikket.