2016. január 27. szerda

jan. 27
7:45
"Boldog leszek", tömegmészárlást tervezett egy iszlámhívő fiatal az USA-ban (ATV)
Letartóztattak egy huszonhárom éves fiatalembert a wisconsini Milwaukee városában, mert a gyanú szerint tömegmészárlásra készült a város szabadkőműves templomában - közölték amerikai illetékesek helyi idő szerint kedden.
jan. 27
7:47
Muszlim fiatalokat térített át kereszténységre, elrabolták a dzsihadisták (ATV)
Megerősítette egy dzsihadista csoport egy videóüzenetben, hogy ők raboltak el egy svájci állampolgárságú nőt Maliban - jelentette egy afrikai hírügynökség.
jan. 27
8:03
Elhunyt a Keresztapa sztárja (ATV)
94 éves korában meghalt Abe Vigoda amerikai színész, aki a népszerű Keresztapa filmben Salvatore 'Sal' Tessio-t alakította.
jan. 27
8:05
Gyerekek sokaságát akaszthatják fel (ATV)
Fiatalok sokasága sínylődik iráni siralomházakban olyan bűncselekmények miatt, amiket még 18 éves koruk előtt követtek el. Az iszlám köztársaság egyike azon utolsó országoknak, ahol máig kivégzik a fiatalkorú bűnelkövetőket.
jan. 27
8:12
Schiffer: "Elveszett az alaptörvény-módosítás feletti ellenzéki kontroll esélye" (Infostart)
Sem a Jobbik, sem az MSZP képviselői nem jelentek meg azon a keddi egyeztetésen, amit az LMP kezdeményezett a terrorveszély-helyzet alaptörvénybe iktatásának kormányzati tervezete nyomán.
jan. 27
8:12
Az antant együttes offenzívát akar? (Alternatív Energia)
Száz éve ilyenkor, minden fronton ellenséges támadásra készült a Monarchia és szövetségesei. A Nagy Háború napról-napra
jan. 27
8:12
Lemarad a lakosság az uniós pénzekről (Metropol)
EU-s forrásból nem ad az állam vissza nem térítendő támogatást az otthonok energetikai korszerűsítésére.
jan. 27
8:21
Terrorveszély helyzet: „A Habony-művek az emberek félelmeivel játszik” (ATV)
Van, aki már előre temeti az ellenzéki együttműködést az Alaptörvény-módosítás körül kialakult vitában, és van, aki szerint nincs is rá szükség, mivel a valódi törésvonal bal- és jobboldal kötött húzódik. Abban azonban valamennyi ellenzéki formáció egyetért, hogy a kormánynak a többi párt irányába mutatott együttműködési hajlandósága csupán kommunikációs fogás.
jan. 27
8:23
A Médiatanácsig jutott a 888.hu botránycikke (ATV)
Bejelentést tett a Médiatanácsnál egy magánszemély a 888.hu internetes portálon közzétett, Tóbiás József MSZP-elnököt és családját sértegető cikk kapcsán – tudta meg a Magyar Nemzet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól.
jan. 27
8:25
Olvasóink szerint megússza G. Fodor Gábor - Szavazzon! (ATV)
Nagy botrányt kavart a kormányközeli 888.hu cikke, amely Tóbiás József szocialista pártelnököt támadja családtagjain keresztül.
jan. 27
8:39
Az MSZP megelőzte a Jobbikot (ATV)
Továbbra is hasít a Fidesz, a Jobbik nem tudott erősödni a tavaly év végi mélyponthoz képest, a pártot ráadásul 2013 év vége óta először már az MSZP is megelőzte.
jan. 27
8:41
Kisfejű babák: betört Európába is a félelmetes Zika vírus (ATV)
Pozitív teszteredményeket produkált egy páciens Dániában, Zika vírus van a szervezetében - adta hírül a dán sajtó. Korábban Olaszországban, Spanyolországban , az Egyesült Királyságban és Svájcban is regisztráltak vírusos eseteket.
jan. 27
8:48
Németh Zsolt: a Csángó Bál célja az egyedülálló kultúra népszerűsítése (Infostart)
Az egészen egyedülálló nyelvi és néphagyományokkal bíró csángó kultúra népszerűsítése és a csángó magyarok támogatása is célja a fővárosban szombaton megrendezendő Csángó Bálnak - emelte ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az MTI-nek.
jan. 27
8:48
Lövöldözés a nemzeti parkban! Halálos áldozat is van (Alternatív Energia)
Az épületet elfoglaló fegyveres tüntetők vezetőjét letartóztatták.
jan. 27
8:50
A Dal - Kilép a komfort zónájából Vásáry André (Alternatív Energia)
A hétvégén már megismerhetjük a produkcióját - Interjú az énekessel.
jan. 27
8:52
Tömegmészárlást előzött meg az FBI (Alternatív Energia)
A huszonhárom éves férfi egy templomban hajtotta volna végre a terrorakciót.
jan. 27
8:54
Holokauszt - "A cipők a Duna-partonnál" emlékeznek az áldozatokra (Alternatív Energia)
71 éve szabadult fel az auschwitz-birkenaui haláltábor.
jan. 27
9:06
Holokauszt - "A cipők a Duna-partonnál" emlékeznek (Alternatív Energia)
71 éve szabadult fel az auschwitz-birkenaui haláltábor.
jan. 27
9:15
Lövöldöztek a VIII. kerületben (ATV)
Az Index adta hírül, hogy lövöldözés volt kedd este a VIII. kerületben.
jan. 27
9:17
Prága, Moszkva, Brüsszel: sűrű hetek elé néz Orbán Viktor (ATV)
Sűrű nemzetközi programja lesz a következő hetekben Orbán Viktor miniszterelnöknek - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerdán az MTI-t.
jan. 27
9:24
Ezekben a városokban tárgyal a következő hetekben Orbán Viktor (Infostart)
Sűrű nemzetközi programja lesz a következő hetekben Orbán Viktor miniszterelnöknek - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerdán az MTI-t.
jan. 27
9:42
Nézőpont: többen támogatják az MSZP-t, mint a Jobbikot (Infostart)
Őrzi tavaly ősszel visszaerősödött táborát a Fidesz-KDNP, a teljes felnőtt népesség körében az MSZP - ha statisztikai hibahatáron belüli különbséggel is, de - megelőzte a Jobbikot; ezek a Nézőpont Intézet legfrissebb, január közepi felmérésének eredményei, amelyeket szerdán közöltek az MTI-vel.
jan. 27
9:42
Terrortörvény - Patthelyzet a pártok között (Alternatív Energia)
Korábban a Fidesz még nyitottnak látszott a további egyeztetésekre.
jan. 27
9:44
Elképesztően sűrű hetek elé néz Orbán (Alternatív Energia)
A kormányfő Szófiában, Jakartában, Prágában, Moszkvában és Brüsszelben is tárgyal.
jan. 27
9:46
Meggyilkoltak egy nőt Zagyvarékason (Alternatív Energia)
Hozzátartozói holtan találtak rá az asszonyra otthonában.
jan. 27
9:48
Elhunyt A Keresztapa legendás sztárja (Alternatív Energia)
A színészt lánya otthonában érte a vég. A hír az egész filmes világot megrendítette.
jan. 27
9:51
Itt a legkorruptabb országok listája: találja ki, hányadik Magyarország! (ATV)
Magyarország három hellyel hátrébb csúszott a világ legátfogóbb korrupciós ranglistáján, a Transparency International által készített Korrupció Érzékelési Indexen (CPI). Hazánk teljesítménye az Európai Unión és a közép- és kelet-európai régión belül egyaránt visszaesett.
jan. 27
10:00
Az ellenzék újra népszavazást kezdeményez az olimpiáról (Infostart)
Ismételten népszavazás kiírásáról szóló módosító javaslatot nyújtott be a Fővárosi Közgyűlés elé négy ellenzéki párt: az MSZP, az LMP, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Párbeszéd Magyarországért (PM).
jan. 27
10:00
Sűrű lesz Orbán programja (Metropol)
A magyar miniszterelnök a következő hetekben Szófiában, Jakartában, Moszkvában és Brüsszelben is tárgyal.
jan. 27
10:00
Összeomlott Gregor Bernadett (Alternatív Energia)
jan. 27
10:02
Fővárosi Közgyűlés: újra népszavazást kezdeményeznek az olimpiáról (Metropol)
A népszavazás kiírásáról szóló módosító javaslatot négy ellenzéki párt nyújtotta be.
jan. 27
10:18
Újabb városban van szmogriadó (Infostart)
A szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendelte el Salgótarjánban Fekete Zsolt alpolgármester szerdán a levegőszennyezettség miatt - közölte az MTI-vel a városháza.
jan. 27
10:20
Szlávik: az influenza trükkje, hogy mutálódik (Infostart)
A fertőző betegségek közül azért érinti a lakosságot leginkább az influenza, mert ennek a vírusa évről évre mutálódik - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szlávik János főorvos, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Infektológiai osztályának vezetője.
jan. 27
10:27
Március végéig tartja fenn az agglomerációs közlekedést a főváros (ATV)
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén kimondta, hogy a főváros nem tudja a továbbiakban biztosítani az agglomerációs tömegközlekedést, a szolgáltatást legkésőbb március 31-éig tartja fenn.
jan. 27
10:29
Újra népszavazást kezdeményez az ellenzék az olimpiáról (ATV)
Ismételten népszavazás kiírásáról szóló módosító javaslatot nyújtott be a Fővárosi Közgyűlés elé négy ellenzéki párt: az MSZP, az LMP, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Párbeszéd Magyarországért (PM).
jan. 27
10:54
A holokauszt áldozataira emlékeznek (Infostart)
Ma van a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja. 1945-ben ezen a napon, vagyis január 27-én szabadult fel az auschwitzi haláltábor.
jan. 27
10:54
Ronaldo marad Madridban (Alternatív Energia)
Pérez elmondta, senkit sem vesznek az átigazolási szezon lejártáig.
jan. 27
10:56
Romák között toboroz az Iszlám Állam? (Alternatív Energia)
A szélsőségesek már Belgrádot fenyegethetik.
jan. 27
10:58
Brüsszelben folytatódik a Szerbia-Koszovó párbeszéd (Alternatív Energia)
Vucic előzőleg nem kívánt jóslatokba bocsátkozni.
jan. 27
11:00
Nem ellenőrzik az ubereseket (Alternatív Energia)
A kormányzat nem tervezi a szabályok szigorítását.
jan. 27
11:02
Merkel "súlyos válságba" sodorta a CDU-t (Alternatív Energia)
Kompromisszumra jutottak a német pártvezetők a menekültkérdést illetően.
jan. 27
11:03
Menekültek fulladtak vízbe egy görög szigetnél, köztük egy gyermek (ATV)
Migránsokat szállító csónak süllyedt el az égei-tengeri Kósz szigeténél. A görög hatóságok szerdán mentőakciót indítottak a szerencsétlenül jártak felkutatására. A tragédiának egy túlélője van, a parti őrség eddig hat holtestet talált, köztük egy gyerekét.
jan. 27
11:04
Új Szó: ők a legnépszerűbb politikusok (Alternatív Energia)
A felmérést 1018 válaszadó megkérdezésével végezték.
jan. 27
11:06
Trump nélkül rendezik az utolsó tévés vitát (Alternatív Energia)
A milliárdos vitába keveredett a Fox News televíziós csatornával.
jan. 27
11:12
Támogatják a budapesti olimpia helyszínkiválasztási javaslatát (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlés szerdán támogatta a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alapját képező helyszínkiválasztási javaslatot.
jan. 27
11:14
A főváros nem biztosítja tovább az agglomerációs tömegközlekedést (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén kimondta, hogy a főváros nem tudja a továbbiakban biztosítani az agglomerációs tömegközlekedést, a szolgáltatást legkésőbb március 31-éig tartja fenn.
jan. 27
11:21
Megszólalt G. Fodor, miután az ELTE is elhatárolódott tőle (ATV)
Etikai eljárás megindítását kezdeményezi az ELTE rektora G. Fodor Gáborral szemben, miután az általa főszerkesztett 888.hu beleszállt Tóbiás József családjába.
jan. 27
11:30
Március végéig finanszírozza Budapest az agglomerációs tömegközlekedést (Metropol)
A Fővárosi Közgyűlés szerint az állam a megállapodással ellentétben 2015-ben és 2016-ban nem biztosított forrást" az elővárosi közösségi közlekedés finanszírozására.
jan. 27
11:39
Majdnem megerőszakolták a tinilányt, az áldozatot büntették meg (ATV)
Hatalmas indulatokat váltott ki Dániában annak a tinédzser lánynak az esete, aki paprikaspray-vel védte meg magát, amikor megpróbálták megerőszakolni.
jan. 27
11:57
Vitézy Dávid: Rosszul jár mindenki (ATV)
A BKK első vezérigazgatója szerint mindenki rosszul fog járni az elővárosi közlekedés átalakításával, köztük az utasok is.

Keresés