2016. január 13. szerda

jan. 13
16:00
A francia kormány feloszlatott három radikális muzulmán egyesületet (ATV)
A francia kormány szerdán feloszlatott három, radikalizmussal vádolt muzulmán kulturális egyesületet, amelyek egy decemberben bezárt szalafista (radikális iszlám) mecsetben működtek a Párizstól keletre található közeli Lagny-sur-Marne-ban - közölte a kormányülést követően Bernard Cazeneuve belügyminiszter.
jan. 13
16:18
A bankokon múlik, hogy ki lehet Csok-os (Alternatív Energia)
Újabb ismertetők jelentek meg a csalad.hu oldalon.
jan. 13
16:18
Letartóztatták Kína legismertebb nőjogi harcosát (ATV)
A kínai hatóságok felforgató tevékenység vádjával hivatalosan letartóztatásba helyeztek hónapok óta őrizetben tartott jogvédő ügyvédeket, köztük az ország legismertebb nőjogi harcosát, Vang Jut - közölte szerdán Vang ügyvédje.
jan. 13
16:20
Tüneményes lajhárkölyök született a Fővárosi Állatkertben - Fotók! (Alternatív Energia)
Még a gondozóknak sem sikerült kifigyelni, hogy az apróság milyen nemű, így még nevet sem kapott.
jan. 13
16:20
Felmondtak a győri kórház sebészei? (ATV)
Szerda délelőtt egy kivételével felmondtak a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház sebészei – írja a Népszava. Az intézmény vezetése cáfol.
jan. 13
16:22
Kelet-európaiak gúnyolják a németek "politikai korrektségét" (Alternatív Energia)
Orbán Viktort és Bayer Zsoltot is említi a Spiegel.
jan. 13
16:24
Már százezren látták itthon a Saul fiát (Alternatív Energia)
A Liza, a rókatündér több mint 126 ezer nézőnél tart, míg az Argo 2. 110 ezer mozilátogatónál állt meg.
jan. 13
16:36
Villanyoszlopnak rohant a Váci úton - Fotók (Alternatív Energia)
Egy nő és egy kisgyerek sérült meg.
jan. 13
16:54
Nyílt támadás indult Merkel menekültpolitikája ellen (ATV)
Németországban több tucat képviselő csatlakozott az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös parlamenti (Bundestag-) frakciójából ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek célja a Merkel-féle menekültpolitika gyökeres megváltoztatása - írta szerdán a Bild című lap.
jan. 13
17:12
Rászakadhat a hó középiskolai felvételizőkre (Infostart)
Szombaton kezdődik a középiskolai felvételi - mondta az InfoRádióban az Eduline munkatársa. Nagy Barnabás hozzátette, aki nem tud elmenni, igazolással a januári 21-én pótvizsgázhat.
jan. 13
17:14
Sikernek tarja Szőcs, hogy marad a sámándob Milánóban (Infostart)
Két-három hét múlva várható döntés a milánói világkiállítás magyar pavilonjának sorsáról. Szőcs Géza kormánybiztos azt támogatja, hogy a korábbi bontásra és a karcagi újjáépítésre elkülönített 500 millió forintból az alföldi városban a pavilon másolata épüljön meg.
jan. 13
17:30
Gyárfás Hosszúról: ez nem presztízsharc (Alternatív Energia)
Boldogan leülne egyeztetni Hosszúval, és a szövetségben rajta kívül is "mindenki mindenre kész".
jan. 13
17:30
Tarlós emberileg csalódott Orbán Viktorban (ATV)
A főpolgármester az Indexnek adott interjújában elmondta: nem ért egyet Orbán Viktor Budapest-politikájával. Azt is leszögezte, hogy szóba sem jöhet a lemondása.
jan. 13
17:32
Felmondtak a győri kórház sebészei - Vagy mégsem? (Alternatív Energia)
A kórház vezetése "cáfolta" értesüléseinket - Tárgyaltak, de megállapodás nem született!
jan. 13
17:48
Szívférgesség pusztít a Holt-Tiszán (Infostart)
Három civil szervezet fogott össze a szegedi Holt Tisza rehabilitációjáért és a szívférgesség megállításáért. A szennyezett területről és a szúnyogok terjesztette kórról Fehér Anna Magda kérdezte Rengei Antal szegedi állatorvost. Rengei Antal szegedi állatorvost hallották.
jan. 13
17:48
Kigyulladt egy autó a Hungária körúton (Metropol)
A Hős utcánál történt eset miatt hatalmas a torlódás.
jan. 13
17:48
Kigyulladt egy autó a Hungária körúton (Alternatív Energia)
A Hős utcai kereszteződés közelében, emiatt jelentős torlódás alakult ki.
jan. 13
17:50
"Ébred az erő" - Milliárdokat tol a fociba a Mol (Alternatív Energia)
Hernádi Zsolt: hittel, akarattal és erőfeszítéssel mindent el lehet érni, ez a mi üzletfilozófiánk is.
jan. 13
18:06
Megosztja a magyarokat Angela Merkel személye (Infostart)
Angela Merkel német kancellár és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének személye megosztó Magyarországon. A Nézőpont Intézet felmérése szerint azonban a Vlagyimir Putyinról és Barack Obamáról alkotott kép pozitív - mondta az InfoRádiónak Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet kutatója.
jan. 13
18:06
Felmondtak a győri kórház sebészei - Vagy csak utaltak rá? (Alternatív Energia)
A kórház vezetése "cáfol" - Ügyeleti pótlék emeléséről tárgyaltak, azonban forrás híján nem született megállapodás.
jan. 13
18:24
Pengeváltás a Twitteren Irán és az Egyesült Arab Emírségek között (ATV)
A diplomácia a felnőttek világa, nem "arrogáns újgazdagoké" - élcelődött az Egyesült Arab Emírségekre utalva szerdán Twitter-oldalán Mohamad Dzsavad Zaríf iráni külügyminiszter, miután Sejk Abdalláh bin Zájid Ál-Nahajan, az emírségek külügyi tárcavezetője kigúnyolta iráni kollégájának az emberi jogok szaúd-arábiai helyzetét bíráló írását.
jan. 13
18:42
Halálos gázolás Gödön (Alternatív Energia)
A forgalmat a Pesti úttal párhuzamos mellékutcákra terelik.
jan. 13
18:42
Megalakult az új spanyol parlament, sokkal több a nő (ATV)
Megtartotta alakuló ülését a spanyol parlament szerdán Madridban, amelynek alsóháza történetében most először nem a választásokon győztes párt képviselőjét választotta elnökévé.
jan. 13
19:00
Tarlós csalódott Orbánban (Metropol)
„Szégyellje az magát, aki így bánik a szövetségesével.”
jan. 13
19:00
Betelt a pohár a pedagógusoknál (ATV)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint már négy tantestület jelezte, hogy elegük van „a Patyomkin világból”.
jan. 13
19:18
Király Gáboré a Magyar Aranylabda (Alternatív Energia)
Az elismerést eddig soha nem nyerte el Magyarországon futballozó játékos.
jan. 13
19:18
"Ébred az erő" A MOL kétmilliárdot pumpál a magyar fociba (ATV)
A MOL több mint kétmilliárd forinttal támogatja a Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ).
jan. 13
19:54
Bekeményít az EB - Eljárás Varsó ellen (Alternatív Energia)
Nem akarják ugyanazt a hibát elkövetni mint Magyarországgal történt - Az Európai Bizottság először alkalmazza egy tagállam esetében a jogállamisági mechanizmust.
jan. 13
19:56
Menedékkérők ellen terveztek merényleteket (Alternatív Energia)
Vádat emeltek négy feltételezett szélsőjobboldali terrorista ellen Németországban.
jan. 13
19:58
"5 perc az egészségügyért" - Leragasztott szájjal tiltakoztak (Alternatív Energia)
A Demokratikus Magyarországért mozgalom ismét a társadalmi visszásságokra figyelmeztetett.
jan. 13
20:12
Mégsem mondtak fel a győri kórház sebészei (Infostart)
Elkeseredett levélben fordult 16 sebészorvos a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgatójához a megnövekedett ügyeleti terhek, és azok alacsony finanszírozása miatt. Azonban valótlan a sajtóban megjelent hír, ami arról szólt, hogy bármelyikük felmondott volna - mondta az InfoRádiónak a főigazgató.
jan. 13
20:30
Isztambuli terrortámadás: 5 embert vettek őrizetbe (ATV)
Négy további személyt őrizetbe vettek szerdán a török hatóságok az előző napi isztambuli öngyilkos merénylettel kapcsolatban - közölte Ahmet Davutoglu miniszterelnök. Közben a német külügyminisztérium a dpa hírügynökséggel azt közölte, hogy mind a tíz halálos áldozat német állampolgár volt.
jan. 13
20:32
A marseille-i késelő sajnálta, hogy nem sikerült a zsidó tanárt megölnie (ATV)
Terrorizmussal kapcsolatos, vallási hovatartozás miatti súlyos emberölési kísérlet gyanújával vád alá helyezte szerda este a párizsi ügyészség azt a kamasz fiút, aki bozótvágó-késsel rátámadt egy zsidó tanárra a dél-franciaországi Marseille-ben - közölték igazságügyi források.
jan. 13
20:49
Hagyó Miklós: "az idő és az igazság jó barátok" (Alternatív Energia)
Ártatlanságukat hangoztatták a vádlottak az utolsó szó jogán.
jan. 13
20:51
Budapestet bünteti Orbán (Alternatív Energia)
A főpolgármester szerint nem őt, hanem a fővárost hozza nehéz helyzetbe a kormány.
jan. 13
20:53
Halálos gázolás Szajolban (Alternatív Energia)
A rendőrök félpályás útlezárás mellett kezdték meg a helyszínelést.
jan. 13
21:07
Válasz nélkül maradó kérdések (Metropol)
Élve aligha kerül ki a fegyházból Kiss Árpád, Kiss István és Pető Zsolt. Hat romát, köztük egy négy és fél éves gyereket lőttek agyon 2008–2009-ben.
jan. 13
21:07
Magabiztosan győztek a Fradi kézis lányai (Alternatív Energia)
DVSC-TVP - FTC-Rail Cargo Hungaria 18-30
jan. 13
21:07
Lavina sodort el diákokat a francia Alpokban, 3 halott (ATV)
Lavina sodort el a Francia-Alpokban szerdán mintegy tíz diákot és a kísérő tanárukat. Hárman életüket vesztették, köztük két diák.
jan. 13
21:09
Újszülötteket cseréltek el a kórházban (Alternatív Energia)
Véradás alkalmával merült fel a gyanú, amelyet végül egy DNS-teszt igazolt.
jan. 13
21:24
Beszünteti működését Amerikában az al-Dzsazíra (ATV)
Az al-Dzsazíra katari televízió bejelentette, hogy áprilistól anyagi okokból beszünteti kábeltévés és digitális szolgáltatásait az Egyesült Államokban.
jan. 13
21:42
Tarlós István: "nem tudok és nem is akarok engedni" (Infostart)
Tarlós István szerint akkor tudják biztosítani a budapesti tömegközlekedést, ha az állam átveszi az agglomerációs járatok finanszírozását. A főpolgármester erről az Indexek adott interjújában beszélt.
jan. 13
21:42
Ukrán válság - Fogolycserében és tűzszünetben állapodtak meg (Alternatív Energia)
Elsősorban a sérülteket, a súlyosan betegeket és a nőket szándékoznak kicserélni.
jan. 13
21:42
Vízilabda EB: Magyarország-Oroszország 12-6 (ATV)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 12-6-ra legyőzte az orosz csapatot a belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság D csoportjának szerdai második fordulójában.
jan. 13
21:44
Benedekék diadala (Alternatív Energia)
A magyar férfi vízilabda válogatott 12-6 arányban győzte le az oroszokat.
jan. 13
22:00
Szijjártó: a magyar menekültügyi szabályozás megfelel a nemzetközi előírásoknak (Infostart)
A magyar menekültügyi szabályozás teljes mértékben megfelel a nemzetközi előírásoknak - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.
jan. 13
22:00
Putyin: Jó hírünk van (ATV)
Kétféle, ebolavírus elleni vakcinát állítottak elő Oroszországban - jelentette be szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök.
jan. 13
22:02
Készüljenek! - Erre lehet számítani (Infostart)
Szerda este, éjszaka szórványosan valószínű kisebb mennyiségű vegyes halmazállapotú csapadék: eső, havas eső, északon a hegyekben hó, északkeleten esetleg átmenetileg ónos eső is várható. Az éjszaka második felére megszűnik a csapadék, napközben csak északkeleten fordulhat elő elvétve hószállingózás.
jan. 13
22:18
Részletes tájékoztatást küldött a bankoknak a csok-ról a kormány - a nap hírei (Infostart)
A magyar gazdasági élet valamennyi szereplője abban érdekelt, hogy továbbra is kiszámítható környezetben folytathassa tevékenységét - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség rendezvényén.
jan. 13
22:36
Celláról cellára költöztetik a Köpcöst, attól félnek újra megszökik (ATV)
Celláról cellára költöztetik Joaquín Guzmánt, a ragadványnevén El Chapóként (Köpcösként) emlegetett mexikói drogbárót abban a fokozottan őrzött börtönben, ahonnan néhány hónapja egy alagúton keresztül megszökött - mondta Eduardo Sanchez, a mexikói kormány szóvivője.

Keresés