Orbán Viktor politikai krédója első nyilvános fellépésétől kezdve a bátorság köré szerveződik, tevékenysége pedig azok szemében vált szálkává, akik a status quót, vagyis előjogaikat féltik - mondta a XXI. Század Intézet keddi budapesti konferenciáján Schmidt Mária, a tudományos műhely és a helyszínt adó Terror Háza Múzeum főigazgatója.
Európa eddigi legnagyobb illegális cigarettagyárát számolták fel Vecsésen - jelentették be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai keddi sajtótájékoztatójukon.
Csütörtökre kell a közép-magyarországi régió kórházainak megegyezniük az átalakításról - tudta meg az InfoRádió. A megállapodás azért is fontos, hogy a szervezési munkákkal március végéig végezzenek.
Az ebolajárvány által sújtott nyugat-afrikai országokba küldendő egészségügyi önkéntesekről döntött a kormány - olvasható a Magyar Közlöny kedden megjelent számában.
Az amerikai kormány a kiszámíthatatlan biztonsági helyzet miatt bezárja a Jemenben működő nagykövetségét, és visszahívta szanaai nagykövetét - közölték hírügynökségekkel amerikai tisztségviselők.
Ha új megállapodás születik az ukrajnai válság politikai rendezésére szerdán Minszkben, akkor azt meg is kell valósítani, mert ezek a tárgyalások az utolsó lehetőségek egyikét jelentik a békés rendezésre - foglaltak állás kedden, az ukrán válságról tartott plenáris vitában az Európai Parlament (EP) képviselői.
Az adócsomaggal együtt ősszel fogadhatja el a bankadó csökkentését a parlament - közölte a nemzetgazdasági miniszter. Az idegenrendészeti és a bevándorlással összefüggő szabályok jelentős szigorítását sürgette a Fidesz frakcióvezetője.
Aktivisták zavarták meg Rogán Antal bevándorlásról szóló sajtótájékoztatóját a Keleti pályaudvaron. Az aktivisták szerint nem arról kellene beszélnie a frakcióvezetőnek, hogy mennyi bevándorló érkezik az országba, hanem a Simicska-ügyről, a belvárosi ingatlanügyekről, vagy éppen a letelepedési államkötvényről. Rogán Antal eredetileg arról beszélt, hogy olyan sok bevándorló érkezett eddig az…
Tavaly havi 45 milliárd, összesen 535 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak a nemzeti dohányboltok - írta a Napi Gazdaság szerdán a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. tájékoztatása alapján.
Egyfajta békeajánlatként értékelik a nagy nemzetközi hírügynökségek és lapok Orbán Viktor bejelentését a bankadó csökkentéséről. A külföldi lapok azonban a kételyeiknek is hangot adtak, a kormányfő ugyanis már korábban ígéretet tett a bankadó mérséklésére, de abból végül nem lett semmi.
A kijevi vezetés készen áll arra, hogy hadiállapotot vezessen be Ukrajna egész területén, ha tovább romlik a helyzet a keleti országrészben - jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök szerdán, a kormány kibővített ülésén, amelyre a megyei állami adminisztrációk vezetőit is meghívták.
Szakad a kétfős MSZP EP-delegáció - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság a többi között arról számolt be, hogy márciusban lejár a 4-es metró ideiglenes használatbavételi engedélye, a végleges engedély kiadásával viszont van némi gond.
Az amerikai kormány új hírszerzési intézményt hoz létre a kiberfenyegetésekre vonatkozó adatok rendszerezése és megosztására - közölte Lisa Monaco, Barack Obama elnök terrorelhárítási és belbiztonsági tanácsadója kedden Washingtonban.