2015. február 9. hétfő

febr. 9
7:27
Horthy mellett és ellen tüntettek a Szabadság téren (ATV)
Horthy Miklós ellen és mellett is tüntettek vasárnap a Szabadság téren. A hazatérés templomában Horthy halálára emlékeztek, néhány száz méterre pedig, a német megszállási emlékműnél tiltakozott egy csoport „az egyre terjedő fasizmus ellen”.
febr. 9
7:29
Újabb hóvihar fenyeget - 60 centis hó is lehet (Alternatív Energia)
A havazás miatt a nemzetközi repülőtéren már vasárnap 120 járatot törölni kellett.
febr. 9
7:29
Kéri: „ebben a meccsben Simicska vesztésre van ítélve” (ATV)
A Bibó Szakkollégium alapítója szerint a vállalkozó időzített akna, aki nagyobb veszélyt jelent Orbánra, mint az ellenzéki pártok együtt. A háborúban azonban valakinek bukni kell és szerinte az Orbán-rendszer stabilabb, mint a Simicska-féle erőcsoport.
febr. 9
7:31
Szén-momoxid-mérgezést szenvedett egy kisgyerek (Alternatív Energia)
Két embernél állapítottak meg a mérgezést, a gyereket kórházba szállították.
febr. 9
7:33
Jelentős MÁV-késésekkel indul a hét (Alternatív Energia)
Akár 50 perccel is tovább várakozhatunk a biztosítóberendezés és a felsővezeték meghibásodása miatt.
febr. 9
7:42
Balatonfüred ebben kivétel - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság arról ír, hogy tíz balatoni kemping talált gazdára abból a portfólióból, amely a néhány éve összeomlott ingatlanfejlesztő csoport, az SCD, majd egy Turisztika Hungária nevű cégé volt. A Magyar Nemzet újabb menekülthullámról számol be.
febr. 9
7:45
A cigányok megölésére biztató Jobbikos nyert Mezőtúron (Metropol)
A választókerületben 1760-an élhettek volna szavazójogukkal, az urnáknál a polgárok közel egyharmada jelent meg.
febr. 9
7:45
Szénmonoxid-mérgezést szenvedett egy kisgyerek (Alternatív Energia)
Két embernél állapítottak meg a mérgezést, a gyereket kórházba szállították.
febr. 9
7:45
Újabb 60 centi havat jósolnak Bostonban (ATV)
Kedden ismét nagy mennyiségű, mintegy 60 centiméter hó hullhat le az Egyesült Államok keleti partvidékén fekvő Bostonra és környékére - közölte vasárnap az amerikai meteorológiai szolgálat.
febr. 9
7:47
Jelentős vonatkésésekkel indul a hét (Alternatív Energia)
Akár 50 perccel is tovább várakozhatunk a biztosítóberendezés és a felsővezeték meghibásodása miatt.
febr. 9
7:47
Cigányozó jobbikos nyerte a választást (ATV)
A Jobbik jelöltje, Kötél János nyerte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúr 1. számú egyéni választókerületében vasárnap megtartott időközi önkormányzati választást, így ő lett a városi képviselőtestület 11. tagja - közölte Szűcs Attila jegyző az MTI-vel.
febr. 9
7:49
Sam Smith aratott a Grammy-díjátadón (ATV)
Sam Smith nagy sikerét hozta az 57. Grammy-díjátadó gála, a négy legfontosabb kategóriából háromban a fiatal brit énekes nyert, az év albuma azonban Beck Morning Phase című lemeze lett. Antal Nimród Metallica Through the Never című zenés filmje végül nem nyert díjat.
febr. 9
7:51
Kerry: a koalíció az Iszlám Állam legyőzése felé halad (ATV)
Működik az Egyesült Államoknak az Iszlám Állam (IÁ) ellen kidolgozott stratégiája, a Washington vezette nemzetközi terrorellenes koalíció a szélsőséges szervezet legyőzése felé halad - jelentette ki vasárnap John Kerry amerikai külügyminiszter az NBC amerikai televíziónak.
febr. 9
8:03
Gyengült a forint (Alternatív Energia)
Az eurót hétfő reggel fél nyolckor 306,25 forinton jegyezték.
febr. 9
8:03
306 forinton az euró árfolyama (ATV)
Gyengült hétfőn délelőtt a forint a bankközi devizakereskedelemben.
febr. 9
8:05
"Görögországnak ki kell lépnie az euróövezetből" (Alternatív Energia)
Alan Greenspan szerint a további tagság sem a görög gazdaság, sem a valutaunió érdekeit nem szolgálja.
febr. 9
8:07
Háború sárban és iszapban (Alternatív Energia)
Néhány többé vagy kevésbé halálos lövést váltanak - száz éve írtuk a Nagy Háborúból
febr. 9
8:21
Az európai görög dráma (Metropol)
Az újságírók azonnal észrevették a sokáig ignorált tényt, hogy a Sziriza mindig is Oroszország-párti volt.
febr. 9
8:21
Oroszlán támadt a cirkuszban - Sokkoló videó! (Alternatív Energia)
A vadállat pillanatok alatt döntötte le saját idomárját.
febr. 9
8:23
400-500 milliárdot kaphat Budapest az Uniótól (Metropol)
Tarlós István főpolgármester megvizsgálja a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.
febr. 9
8:25
Másodfokú figyelmeztetés két megyében (Metropol)
Napközben ugyan mérséklődik a szél, ám estétől egyre többfelé lehetnek viharos széllökések, így ismételten kialakulhat hófúvás.
febr. 9
8:39
Az internet is lehet biztonságos (Metropol)
Az online technológiák, mobil eszközök felelős és biztonságos használatára hívja fel a figyelmet idén is a Biztonságosabb Internet Nap.
febr. 9
8:57
Újabb éhségmenet indul Borsodban (ATV)
Hétfőn reggel 9 órakor újabb Éhségmenet indul Kazincbarcikáról.
febr. 9
9:12
Két megyében továbbra is másodfokú a figyelmeztetés hófúvás miatt (Infostart)
Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében továbbra is másodfokú a figyelmeztetés az erős hófúvás miatt. Emellett a nyugati országrészben másutt is további havazásra, hófúvásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
febr. 9
9:15
„Simicska veszélyesebb, mint az ellenzék együttvéve” (ATV)
Az elmúlt hét a Merkel-látogatás és az Orbán-Simicska médiaháború jegyében telt el. Lefülelt mondatok.
febr. 9
9:30
Két megyében másodfokú figyelmeztetés hófúvás miatt (Síelők)
Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében továbbra is másodfokú a figyelmeztetés az erős hófúvás miatt. Emellett a nyugati országrészben másutt is további havazásra, hófúvásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
febr. 9
9:33
Több lombikbébi (Metropol)
Akár a 3,5 százalékot is meghaladhatja a lombikbébi-eljárásban született gyerekek aránya az összes újszülötthöz képest Magyarországon.
febr. 9
9:51
Merkelt bírálta a kormány feje (Alternatív Energia)
Werner Faymann szerint az euróövezeti válság megoldását nem segíti a kancellár „kivárásra játszó” politikája.
febr. 9
9:51
Felrobbant Donyeckben egy vegyi üzem (ATV)
Kilenc ukrán katona halt meg, és 26-an megsebesültek az elmúlt 24 órában a kelet-ukrajnai harcokban - közölte hétfőn Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán fegyveres erők főparancsnokságának szóvivője. A Moszkva-barát szakadárok mintegy száz alkalommal intéztek támadást a kormányerők ellen.
febr. 9
10:09
Újabb cápatámadás az ausztrál partoknál: meghalt egy japán szörfös (ATV)
Mindkét lábát leharapta egy cápa egy japán férfinak hétfőn a kelet-ausztráliai Ballina partjainál. A szörfös férfi belehalt sérüléseibe.
febr. 9
10:27
Hófúvás: két megyében még mindig másodfokú a figyelmeztetés (ATV)
Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében továbbra is másodfokú a figyelmeztetés az erős hófúvás miatt. Emellett a nyugati országrészben másutt is további havazásra, hófúvásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
febr. 9
10:42
Jeszenszkyné: miért nem ismerik eléggé gyerekeiket a szülők? (Infostart)
Szakmai konzultációt remél a kilenc évfolyamos általános iskolákról a Magyar UNESCO Bizottság Nevelésügyi Szakbizottságának tagja. Jeszenszkyné Gallai Gabriella az InfoRádió Aréna című műsorában arra is rámutatott: az elmúlt években egyre több gyermeken érződik az iskolákban is, hogy szüleinek anyagi nehézsége, esetleg bedőlt hitele van, miként azt is tapasztalni, hogy a szülőknek egyre kevesebb…
febr. 9
10:45
Nem hisznek az Európai Bizottságnak (Alternatív Energia)
A Bizottság szerint öt év után végre először növekedési pályára állhat a horvát gazdaság.
febr. 9
10:47
Mit akar Orbán az Erstével? (Alternatív Energia)
A kormány 15 százalékos részesedést vásárolna a bankból.
febr. 9
11:21
Petíció az „ezermilliárdos áfacsalás” ügyében (Metropol)
Vágó Gábor és társai azért fordultak az Európai Parlamenthez, mert szerintük Magyarországon a hatóságok nem a korrupciót, hanem annak bejelentőit vizsgálják.
febr. 9
11:21
Tragédia a focimeccsen - Felfüggesztették a bajnokságot (Fotók) (Alternatív Energia)
Sok embert agyon tapostak, másokkal a könnygáz végzett.
febr. 9
11:21
Ezermilliárdos adócsalás: az EP-hez fordulnak Horváth Andrásék (ATV)
A "magyar áfacsalási ügy" miatt petícióval fordul az Európai Parlament (EP) petíciós bizottságához Vágó Gábor volt LMP-s képviselő, valamint az adóhivatal két egykori alkalmazottja, Horváth András és Vancsura István - közölte Vágó Gábor, Horváth András és Jávor Benedek, a PM EP-képviselője hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
febr. 9
11:39
Már nem nyomoznak a debreceni fideszesek „floridázásával” kapcsolatban (Metropol)
2013 novemberében egy floridai utazáson az önkormányzat és számos városi cég vezetői, valamint Pajna Zoltán alpolgármester is részt vett.
febr. 9
11:39
Korrupciós ügyek: Horváth András petícióval fordul az EP-hez (Alternatív Energia)
Jávor Benedek szerint a költségvetés körülbelül évi ezermilliárd forinttól esik el az áfacsalások miatt.
febr. 9
11:39
Orbán és Fico átadták a Barátság felújított szakaszát (ATV)
Rendkívül fontos lépés a Barátság I. kőolajvezeték felújítása Magyarország és Szlovákia, illetve az egész térség energiabiztonságának megteremtése szempontjából - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő hétfőn a szlovákiai Kistompán (Tupá) a Barátság I. kőolajvezeték Százhalombatta és Ipolyság (Sahy) közötti felújított szakaszának átadásán.
febr. 9
11:41
Magyar turisták balesete Thaiföldön (Metropol)
Feltehetőleg magyar és román állampolgárságú turisták sérültek meg egy thaiföldi közúti balesetben a hétvégén.
febr. 9
11:57
Orbán kőolajvezetéket avatott (Alternatív Energia)
Körülbelül 20 milliárd forintból újították fel a Barátság I. egy szakaszát.
febr. 9
11:57
Ipsos: a magyarok többsége támogatná a budapesti olimpiát (ATV)
A magyar lakosság hatvan százaléka támogatná, ha Budapest megpályázná a nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének jogát - derült ki a BOM a Magyar Sportért Alapítvány (BOM) megbízásából az Ipsos által egy hónapja elkészített, 1000 fős reprezentatív felmérésből.
febr. 9
11:59
MSZP: Orbán évekig hazudott (Alternatív Energia)
A párt szerint az ÁSZ is igazolja, hogy a kormány megszorításokat vezetett be.
febr. 9
12:01
Magyarok is megsérültek egy thaiföldi balesetben (Alternatív Energia)
A busz utasai kirepültek, amikor felborult a jármű, 12-en megsérültek.
febr. 9
12:15
Horváth Györgyinek ítélték az Erdődy Edit-díjat (Alternatív Energia)
Az író az Utazó elméletek: Angolszász politizáló elméletek kelet-európai kontextusban című könyvéért kapta az elismerést.
febr. 9
12:15
Már működnek a csekkbefizető automaták (ATV)
Hétfőtől az országban húsz helyen, bevásárló központokban, illetve postákon működnek csekkbefizető automaták - közölte a Magyar Posta Zrt. hétfőn az MTI-vel.
febr. 9
12:17
Sírt is fosztogattak a sorozatrablók (Alternatív Energia)
Az egyik vádlott a bűncselekmények idején rendőrként szolgált, ő hat év fegyházat kapott.
febr. 9
12:17
Autóhitelek: a Lombard Lízing 380 milliót fizethet az ügyfeleknek (ATV)
A Lombard Lízing Zrt.-nek mintegy 380 millió forintot kell visszafizetnie ügyfeleinek, miután az autófinanszírozási társaság a devizahiteleihez kapcsolódó casco biztosítás díját jogsértő módon devizában számította fel - miközben ő forintban fizetett a biztosítónak -, és az árfolyam-különbözetet átterhelte a fogyasztókra - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-vel.
febr. 9
12:19
Nyomozás indult a két rendőr halálával végződő Üllői úti baleset miatt (ATV)
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség a hétvégi Üllői úti baleset miatt, amelyben két rendőr életét vesztette - áll Keresztes Imre főügyész közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.

Keresés