Heteken belül megkezdheti működését a Magyar Nemzeti Kereskedőház szabadkai és újvidéki kirendeltsége, és közeljövőben az Eximbank is irodát nyit Belgrádban - jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára kedden a szabadkai magyar-szerb üzleti fórumon.
Hosszú Katinka egy döntőben győzött, kettőben második, egyben pedig harmadik lett az úszó világkupa-sorozat pekingi állomásának keddi nyitónapján. A férfiaknál Verrasztó Dávid nyerte a 400 méter vegyest.
Az elmúlt napokban több civil állampolgár kereste meg a Magyar Honvédség hadkiegészítő parancsnokságait, hogy részt vállaljanak a migrációs válság okozta feladatokban és az ideiglenes biztonsági határzár építésében, ezért szívesen jelentkeznének katonai szolgálatra - írta a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) kedden a honvedelem.hu oldalon közzétett…
Tizenhárom ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a Szegedi Járásbíróság kedden - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI-t.
A saját apja fojtott meg egy 19 éves muszlim lányt, amikor megtudta, hogy a gyereke óvszert akart lopni. A gyilkosság után feleségéve együtt megpróbálták elrejteni a holttestet.
Pécsett és Zalaegerszegen is tárgyalhatnak a jövőben illegális határátlépés miatti büntetőügyeket. Az Országgyűlés döntése már a magyar-horvát határzárat készíti elő.
A Magyar Biztosítók Szövetsége által kezelt Kártalanítási Számla előlegezheti meg azok kártalanítását, akiknek a bedőlt Astra biztosító ügyfelei okoznak kárt - döntött az Országgyűlés.
Az Európai Unió lakossága 65 és 74 év közötti korosztályának kevesebb mint fele használta az internetet 2014-ben, ám a magyar 65 év fölöttiek a közösségi hálók legaktívabb használói az uniós tagállamok idős korosztályában
Fennállásának 450. évfordulóját ünnepli a Király Fürdő. A héten rendezett születésnapi eseményeken összekapcsolódik a kultúra és a gasztronómia - mondta az InfoRádióban Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. marketing igazgatója.
Az elmúlt években jelentősen nőtt a különbség a kávé iránti kereslet és a termelés között, de áremelkedésre csak hosszú távon kell számítani - mondta Fórián Zoltán, a TakarékAgrárközpont vezető agrárszakértője.
Kedden lejárt az Új Magyar Köztársaság Egyesület tankötelezettséggel kapcsolatos népszavazási kezdeményezésében az aláírásgyűjtésre rendelkezésre álló idő, de csak valamivel több mint 87 ezer aláírást sikerült összegyűjteni.
Csaknem tízmillió forint kártérítést ítélt meg a Fővárosi Törvényszék első fokon tizenhárom egykori Magyar Gárda-tagnak a 2009. július 4-ei demonstráció résztvevői közül kedden.
Életét vesztette egy gépjárművét vezető férfi az M3-as autópályán, amikor autójával az út menti árokba csapódott Füzesabony közelében kedden kora este.
A nukleáris leszerelést és a vasúthálózat újbóli köztulajdonba vételét emelte ki a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt sarkalatos politikai célkitűzései között a párt új vezetője.
Közigazgatási bürokráciacsökkentésre tett javaslatot a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden az Országgyűlésnek, Lázár János összesen 110 jogszabály módosítását indítványozta.
Az Elmű Nyrt. és az Émász Nyrt. részvényesei a társaságok október 20-ra összehívott rendkívüli közgyűlésein döntenek az egyetemes szolgáltatói tevékenység átruházásáról.
Meghalt egy iraki menekült egy magyar kamionban a franciaországi Calais-nál. Pécsett és Zalaegerszegen is tárgyalhatnak a jövőben illegális határátlépés miatti büntetőügyeket.
A magyar kormányfő az ENSZ terrorizmussal foglalkozó ülésére utazott New Yorkba, ennek keretében találkozott a New York Palace Hotelben az amerikai vezetővel is.
A jelenlegi lézerek kapacitásának ötszörösére, azaz öt petawatt teljesítményre lesz képes az Essonne megyei Paris-Saclay nevű tudományos klaszterben kedden bemutatott új lézer.