Németország szerdán száz albán menedékkérőt toloncolt ki, és október 2-áig további 450-et kényszerít területe elhagyására - jelentette be a tiranai német nagykövetség.
Nem bomlott meg a visegrádi országok egysége amiatt, hogy Lengyelország a belügyminiszterek keddi találkozóján megszavazta a kvótarendszert - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
"Rendkívüli mértékben megkésett" volt a migrációs válság fejleményeit és lehetséges megoldásait megvitató szerdai EU-csúcstalálkozó, amely ráadásul nem hozta meg a várt áttörést sem - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Bevált és kiállja az alkotmányosság, valamint a nemzetközi szerződések próbáját az új menekültügyi szabályozás, amely szeptember 15-én lépett hatályba - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
A kiskereskedelmi forgalom volumene júliusban 6,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest a nyers és a naptárhatással megtisztított adatok szerint egyaránt. Ez 0,2 százalékponttal alacsonyabb az első becslésnél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön a második becslés alapján.
Mintegy 4 milliárd forint bírságot szabtak ki szabálytalan foglalkoztatás miatt 2011 óta az adóhatóság revizorai és a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
A horvát-magyar kétoldalú viszonynak kiválónak kellene lennie ahhoz képest, hogy az elmúlt időszakban mennyi energiát fektettünk bele - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök horvát újságíróknak csütörtökön Brüsszelben.
A horvát-magyar kétoldalú viszonynak kiválónak kellene lennie ahhoz képest, hogy az elmúlt időszakban mennyi energiát fektettünk bele - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök horvát újságíróknak csütörtökön Brüsszelben.
Amennyiben a bevándorlási nyomás hatására a schengeni rendszer megreccsen, az övezetbe vetett bizalom lecsökken, akkor veszélybe kerülhet a magyar vállalatok külgazdasági teljesítménye - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Világgazdaság 4. exportkonferenciáján csütörtökön, Budapesten.
Embercsempészés bűntette miatt emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség egy román férfi ellen, aki az általa vezetett kisteherautóba zsúfolva 33 migránst szállított volna Mórahalomról Ausztriába - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Szerdához hasonlóan csütörtök délelőtt is tíz busszal mintegy 500 illegális bevándorlót szállítottak a horvát hatóságok a letenyei határátkelőre - értesült az MTI a helyszínről.
Az alkalmazottak felét bejelentés nélkül, feketén foglalkoztatták egy szombathelyi társasház építése során, emiatt a Nemzeti Adós és Vámhivatal, akár több millió forintos bírságot is kiszabhat az érintett vállalkozásokra - közölte az MTI-vel csütörtökön Cséve Szabolcs, a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságának sajtóreferense.
Októberben folyamatosan állnak forgalomba az új CAF villamosok és Volvo buszok Budapesten - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Folyamatosan érkeznek az adományok, helyi önkéntesek, segélyszervezetek, a környező települések önkormányzatai, vállalkozói és a lakosság is segít a Zákányba érkező migránsok ellátásában - mondta a mintegy 1100 lakosú somogyi település polgármestere az MTI-nek csütörtökön.
Szerdán érkezett a legtöbb illegális bevándorló az idén, a tiltott határátlépést elkövetők száma a 10 ezret is meghaladta - derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtöki statisztikájából.
Zákányba csütörtök délelőtt egy újabb, mintegy ezres migránscsoport érkezett Horvátországból a zöldhatáron át, az őket továbbszállító vonatról két 20-30 év körüli férfit a rendőrök leszállítottak, megbilincseltek és elvittek - számolt be az M1 aktuális csatorna a délelőtti hírfolyamban.
Továbbra sem lehet tudni, hogy mikortól lehet online lekérdezni a közlekedési büntetőpontok számát. Az erre vonatkozó fejlesztések tervezési szakaszban vannak - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala.