Egyházi rádiónak adott interjújában az egyházfő hangsúlyozta, megérti azokat, akik a terrorizmus fenyegetésétől tartanak, de Európának be kell fogadnia a bevándorlókat.
A kőbányai önkormányzat támogatásával biztosít közétkeztetést a Baptista Szeretetszolgálat. A kapott 10. kerületi ingatlanban napi egyszeri meleg ételhez juthat több száz rászoruló. Miletics Marcell, a szervezet Utcafront menedékének intézményvezetője a megnyitó után elmondta: 30 közfoglalkoztatott főz hétfőtől a program keretében.
Módosítaná a villamos energiáról szóló törvény több paragrafusát a kormány, az egyetemes szolgáltatás folyamatos biztosítása érdekében - az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn terjesztette be az Országgyűlésnek Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Azok a migránsok, akik nem jutnak át a magyar határon, és az úgynevezett senki földjén maradnak, visszatérhetnek Szerbiába, és elmehetnek bármelyik befogadóközpontba, ám azokat, akik átmennek a határon, és visszaküldik őket, nem fogadja vissza Szerbia, értük nem felel - jelentette ki a szerb szociálisügyi miniszter hétfőn.
Helyére került a magyar-szerb zöldhatárt lezáró műszaki akadály utolsó eleme. A Szerbia felől érkezők menekültkérelmét el fogják utasítani.Összefoglaló.
Magyarországon nem jöhet létre menekülttábor - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a TV2-nek adott interjújában, amelyből részleteket sugárzott a csatorna Tények című műsora hétfő este.
A mustgáz veszélyére figyelmeztet a katasztrófavédelem, amely hétfőn az MTI-vel azt közölte: évente körülbelül egy tucatszor riasztják a tűzoltókat szüret idején mustgáz miatt, és nem múlik el év úgy, hogy valaki ne halna meg a borospincékben a must erjedése során keletkező szén-dioxid miatt.
E héttől ismét rendelkezésre áll hazánkban az újszülöttkori BCG oltásokhoz szükséges oltóanyag. Az oltásokhoz az Országos Tisztifőorvosi Hivatal egy bolgár gyártású BCG vakcinát szerzett be - közölte az ÁNTSZ.
A fiataloknak nagy szerepük van abban, hogy sikerüljön válaszokat találni az EU jelenlegi kihívásaira, ezért nekik is lehetőséget kell adni a jövő alakítására - mondta Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosa hétfőn Budapesten.
A közeljövőben több helyszínen akár 5400 férőhely is rendelkezésre állhat a külföldről kísérő nélkül érkező kiskorúak elhelyezésére, ahol - ahogyan most is - szakemberek is részt vesznek a gyerekek ellátásban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel.