Nem csak Keszthely és Balatonszentgyörgy között, hanem Zalaegerszegtől az M7-es autópályáig gyorsforgalmi úttá fejlesztik a 76-os főutat, erről szól a pénteken megjelent kormányrendelet - közölte szombaton Zalaegerszeg polgármestere az MTI-vel.
Meghalt egy motoros, aki személyautóval ütközött szombaton Tamásinál. Az érintett útszakaszt lezárták - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Nemcsak Keszthely és Balatonszentgyörgy között, hanem Zalaegerszegtől az M7-es autópályáig gyorsforgalmi úttá fejlesztik a 76-os főutat, erről szól a pénteken megjelent kormányrendelet - közölte szombaton Zalaegerszeg polgármestere az MTI-vel.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Schiffer András, az LMP társelnöke részvételével, Hogyan tovább, Magyarország? címmel tartottak pódiumbeszélgetést a III. Ökopolisz Nyári Akadémián szombaton Felsőtárkányban.
A magyar gazdaság dinamikája nem csökkent, a növekedési ütem az első fél évben is fennmaradt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szombaton.
Megnyílt az első tranzitzóna a fővárosban a menekültek számára. Ismét vizsgálódik a hazai földügyekkel összefüggésben az Európai Bizottság. Kiss Zoltán lehet az Alkotmányvédelmi Hivatal új főigazgatója.
Csongrád megye déli részén 55 csoportban 1383 határsértőt - köztük 269 gyermeket - tartóztattak föl pénteken a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
Már előzetesben van az a férfi, aki pénteken Soroksáron kirabolt egy mentőautót, miközben az ápolók egy idős férfi életéért küzdöttek. Az esetnek szemtanúja is volt, aki kérdőre vonta az elkövetőt, de az elmenekült. A rendőrök azonban rövid idő alatt azonosították a tolvajt.
Elfogták a Nógrád megyei Karancsalja postájának fosztogatóit a TEK kommandósainak segítségével. Még a közelben lakók, de a szolgálatban levő polgárőrök sem vették észre, amikor a rablók egyik éjszaka betörtek. Lángvágóval nyitották ki a páncélszekrényt és a benne talált pénzt elvitték. A három elkövető korábban egy nógrádi és egy somogyi polgármesteri hivatalt is megpróbált kifosztani.
Több mint háromszázezren hagyták el eddig Eritreát, hogy eljussanak Szudánba, Líbiába vagy Európába. A sokak által csak „Afrika Észak-Koreájaként” emlegetett országból kerül ki a harmadik legnagyobb lélekszámú migránscsoport, akik a kegyetlen diktatúra, a végeláthatatlan katonai szolgálat, a totális kontroll és a kilátástalanság miatt hagyják maguk mögött szülőföldjüket. A Hetek cikke.
A finn társadalombiztosítás támogatja még az Iszlám Állam (IÁ) oldalán harcoló finn lakosokat is, mivel azok hazájuk elhagyása után is jogosultak a juttatásokra - hívta fel a figyelmet a visszásságra szombaton a finn sajtó.
Kilencvenhatra emelkedett a mianmari áradások halálos áldozatainak száma, és közel hatszázezer embernek kellett elhagynia az otthonát az ítéletidő miatt - számolt be vasárnap a délkelet-ázsiai ország szociális minisztérium.
Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Cserháthalápon és Szentbalázson polgármestert, Tápiószelén polgármestert és képviselő-testületet is választanak.
Halálos baleset történt a 71-es számú főúton Tihany határában, az utat teljes szélességében lezárták – tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t szombaton este.
Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Cserháthalápon és Szentbalázson polgármestert, Tápiószelén polgármestert és képviselő-testületet is választanak.
A Ferencváros 3-1-re nyert a címvédő Videoton otthonában, és ezzel négy forduló után is - egyedüliként a mezőnyben - százszázalékos a labdarúgó OTP Bank Ligában.
Határozatlan idejű sztrájkot kezdenek augusztus 11-én a legnagyobb brit képtár, a londoni National Gallery dolgozói a szolgáltatások egy újabb részének küszöbön álló kiszervezése miatt.
Egyre többen vásárolnak Romániában a határ magyar oldalán élők közül, sőt, már távolabbról is átjárnak a határ menti településekre. A magyar bevásárló-turisták akár 50 százalékkal alacsonyabb árakkal is találkoznak, mint itthon, hiszen júniustól életbe lépett Romániában az élelmiszerek áfa-csökkentésére vonatkozó törvény, aminek köszönhetően minden élelmiszer után az eddigi 24 helyett csak 9…
Az ország településeinek egyharmada 500 lakosúnál kisebb aprófalu volt tavaly január 1-jén, ugyanakkor ezekben a falvakban az ország népességének mindössze 3 százaléka élt.
Ordacsehiben csaknem négy hektáron kezdték el a csabagyöngyét szedni. Az időjárás kedvezett a szőlőnek, 20 százalékkal több termés várható idén és jó a minősége is.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Schiffer András, az LMP társelnöke részvételével, Hogyan tovább, Magyarország? címmel tartottak pódiumbeszélgetést a III. Ökopolisz Nyári Akadémián szombaton Felsőtárkányban.
Összesen 52 ezer doboz csempészett cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei, amikor két kisteherautót ellenőriztek a 8-as főúton - közölte a NAV vasárnap az MTI-vel.
A Berkshire Hathaway Inc., Warren Buffett amerikai milliárdos befektetési társasága tovább növeli jelenlétét a repülőgépiparban egy vállalatfelvásárlással.
Két személyautó ütközött össze a 8-as főúton a pétfürdői elágazásnál, öten megsérültek - közölte honlapján a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap délelőtt.
Fürdőzés közben elmerült egy 18 és egy 46 éves férfi a Tiszában Győröcskénél szombat délután - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-vel.
Ismét tűz ütött ki a csernobili tiltott övezetben; a száraz fű kapott lángra a napok óta tartó, 30 Celsius-fok fölötti nyári kánikulában - jelentette vasárnap az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat.
Grizzly medvetámadás áldozata lett az a montanai férfi, akinek holttestére a Yellowstone Nemzeti Parkban bukkantak - közölte helyi idő szerint szombaton a nemzeti parkszolgálat.
Valószínűleg megmentette kilencéves fiát az a francia házaspár, amely életét vesztette a nagy hőségben az Egyesült Államok délnyugati részén fekvő Új-Mexikó szövetségi államban túrázás közben, gyermeküknek adták vízkészletük utolsó cseppjeit - közölte a helyi seriff.
A schengeni egyezmény nem rögzíti a határok megvédésének módját, elegendő forrás sem áll rendelkezésre a megnövekedett migrációs nyomás kezelésére, és nem szankcionálja kellően a határok illegális átlépését - vélekedtek szakértők a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában vasárnap.
Rövid kezelés után vasárnap kiengedték a kórházból Helmut Schmidt volt német kancellárt, akit két nappal korábban kiszáradás miatt szállítottak be egy hamburgi klinikára.