2015. augusztus 7. péntek

aug. 7
18:18
Elővigyázatosságból ásványvizeket hívtak vissza (Infostart)
Elővigyázatosságból két idén gyártott - és a jövő év májusi, illetve júniusi lejárati idejű - termékét hívta vissza az Aquarius-Aqua Kft.; erről ez év július 17-én tájékoztatta kereskedelmi partnereit - közölte az MTI megkeresésére pénteken a társaság.
aug. 7
18:33
Vágó István nekiment Andy Vajnának (Alternatív Energia)
A volt játékmester egy videóval is kiparodizálta a hollywoodi producert.
aug. 7
18:35
Elhallgatja a statisztikai adatokat a KSH? (Alternatív Energia)
A számok "megválogatásával" a valósnál kedvezőbb színben tüntethető fel a gazdaság.
aug. 7
18:36
Hétvégi műsor az InfoRádióban - Arénák (Infostart)
Az InfoRádióban a hétvégén mások mellett hallható lesz Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója, Melegh Attila szociológus, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, Haranghy Csaba, a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója és Mika János éghajlatkutató.
aug. 7
18:36
Több mint harminc éve szökött meg, most sikerült elkapni (ATV)
Több mint 30 éve szökött meg a börtönből az az elítélt, akire szerdán bukkantak rá a hatóságok az Egyesült Államok déli részén.
aug. 7
18:38
Vizes vb: Gyurta Dániel bronzérmet szerzett (ATV)
Gyurta Dániel 200 méter mellen címvédőként bronzérmet nyert a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek pénteki napján.
aug. 7
19:09
Robbie Williams a Sziget fesztivál színpadán (Alternatív Energia)
A brit énekes a Let Me Entertain You című turnéjával jön Budapestre.
aug. 7
19:11
Kiderült, miért zuhant le a tragikusan elhunyt világsztár gépe (Alternatív Energia)
Nyilvánosságra hozták a szakértői jelentést a balesetről.
aug. 7
19:12
Nyomoz a rendőrség Ásotthalomnál (Infostart)
A rendőrség vizsgálja az ideiglenes biztonsági határzár drótakadályának ásotthalmi megrongálását - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
aug. 7
19:12
Rendőrségi hiba feszíti a húrt az időközi választás előtt (ATV)
Három településen lesz időközi önkormányzati választás vasárnap: Cserháthalápon, Szentbalázson és Tápiószelén. Utóbbi településen nem éppen zökkenőmentesen zajlott a kampány, feljelentés és rendőrségi baki tarkította az eseményeket.
aug. 7
19:27
Mága Zoltán újra a világ körül (Alternatív Energia)
A 41 éves muzsikus októberben már a tengerentúlon játszik.
aug. 7
19:29
Marad a hőség: 38 fok is lehet (Alternatív Energia)
Sok napsütéssel és extra-erős UV-sugárzással folytatódik a kánikula.
aug. 7
19:30
Irak: több mint kétezer embert végzett ki az Iszlám Állam (ATV)
Több mint kétezer embert végzett ki az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet tavaly június óta az uralma alatt álló iraki Moszul városában - mondta a bagdadi parlament elnöke pénteken az AFP francia hírügynökség jelentése szerint.
aug. 7
19:48
Ezen az útvonalon érkeznek a bevándorlók (ATV)
Egy szíriai és törökországi kurd felkelőkkel szimpatizáló Twitter felhasználó osztotta meg az alábbi képet, amin nyomon követhető, hogy milyen útvonalon jutnak el a szíriai menekültek Németországba.
aug. 7
19:50
Berlin kitoloncolós videóval ijesztené el a menekülteket (ATV)
A német belügyminisztérium a szövetségi rendőrség kitoloncolási gyakorlatát bemutató videóval igyekszik visszatartani a nyugat-balkáni országok lakóit attól, hogy a menekültügyi rendszeren keresztül próbáljanak bevándorolni Németországba.
aug. 7
20:24
Elfogadta a kormány a Rómer Flóris Tervet (Infostart)
Elfogadta a kormány a határon túli magyar vonatkozású épített kulturális örökség értékeinek feltárását, megóvását és megismertetését célzó Rómer Flóris Tervet - olvasható a Magyar Közlöny pénteki számában.
aug. 7
20:24
Újabb robbantás volt Kabulban, halottak (ATV)
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy kabuli rendőrakadémia kapujánál pénteken, a detonációban afgán tisztviselők szerint sok kadét meghalt.
aug. 7
20:42
Idősek, külföldön élő magyarok segítenek a migránsoknak a Keletiben (Infostart)
Vízcsapokat szerelt fel a Fővárosi Vízművek a Keleti Pályaudvar melletti aluljáróban, ahol több száz illegális bevándorló lakik. Iráni, szíriai, pakisztáni, afganisztáni és koszovói családok várnak itt arra, hogy elfoglalhassák a számukra kijelölt tranzitzónát, hogy aztán bekerüljenek egy befogadó állomásra, és tovább utazhassanak Nyugat-Európába. "Amiben tudok, próbálok segíteni" - mondta az…
aug. 7
20:57
Kerítés: kifulladt a gőzerő (Alternatív Energia)
Az Orbán-kormánynak a menekültügy kezelésére egyetlen megoldási javaslata van: a börtön.
aug. 7
20:59
Rejtélyes fényeket kapott lencsevégre a NASA-űrszonda (fotó) (Alternatív Energia)
A kép szerint piramis alakú hegyek és mély kráterek is a vannak a törpebolygón.
aug. 7
21:00
Több ezer éves mamutfogat találtak egy svájci építkezésen (ATV)
Több ezer éves mamutfogat találtak egy irodaépület építkezésénél Svájcban a hatóságok pénteki közlése szerint.
aug. 7
21:18
Tatárföld köztársasági elnökével találkozott Orbán (ATV)
Orbán Viktor kormányfő péntek este Kazanyban megbeszélést folytatott Rusztam Minnyihanovval, az oroszországi Tatárföld köztársasági elnökével, a találkozón gazdasági kérdések is szóba kerültek - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.
aug. 7
21:36
Átvágták az épülő határkerítést menekültek - a nap hírei (Infostart)
Átvágta az épülő határkerítést az éjjel néhány menekült Ásotthalomnál - ősszel már bűncselekmény is lehet a 2 ezer forintos kár, amit okoztak. Kialakították az első tranzitterületet a menekültek számára a Keleti pályaudvarnál, a Baross téri aluljáróban. Ismét jöhet a felfüggesztett európai uniós pénz egy része Magyarországra.
aug. 7
21:36
Mourinho hosszabbított a Chelsea-vel (ATV)
Négy évre szóló, szerződést kötött Jose Mourinho az angol futballbajnok FC Chelsea klubvezetésével.
aug. 7
21:54
A levéltár kapja meg a régi villamos teherelosztót (Infostart)
A kormány arra kérte fel a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-től vásárolja meg a Budai Várban lévő, használaton kívüli régi villamos teherelosztót, majd a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. útján gondoskodjon arról, hogy az épületet a Magyar Nemzeti Levéltár vagyonkezelésébe adják - az erről szóló határozat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
aug. 7
22:30
Kialakították az első tranzitterületet (Infostart)
Kialakították az első tranzitterületet a menekültek számára a Keleti pályaudvarnál, a Baross téri aluljáróban. Az érkezőket higiénés és egészségügyi ellátás mellett tájékoztatják továbbutazási lehetőségeikről is.

Keresés