Bírálta Magyarországot William Lacy Swing, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) főigazgatója az AP amerikai hírügynökségnek hétfőn adott interjúban a migránsügy kezelése miatt.
Szabálytalanságokat tárt fel a Miniszterelnökség és az Emmi vizsgálata az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) egyik foglalkoztatási projektjénél, így például azt, hogy a szövetkezet nem használt fel önerőt, valamint az erdőgazdaságok nem, vagy a vállaltakhoz képest elenyésző mennyiségű erdőterületet biztosítottak - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség…
Nem helyes az a politika, amely az EU-ba beáramló menekülteknek a tagországok közötti, kvóták szerinti elosztására összpontosít, ehelyett az unión kívül kell törekedni a drámai helyzetet előidéző modernkori népvándorlás megfékezésére - mondta hétfőn magyar újságíróknak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki a nap folyamán Brüsszelben egyebek között a migrációról folytatott…
A rekordmeleg hajnalt követően a fővárosban a nappali melegrekord is megdőlt a meteorológiai nyár utolsó napján - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő délután az MTI-vel.
Az FHB Csoport 1,491 milliárd forint konszolidált adózott veszteséggel zárta 2015 második negyedévét, ami hatvan százaléka az első negyedévinek; az első félév egészét tekintve a veszteség 5,295 milliárd forint lett, csaknem a duplája a tavaly ilyenkorinak - derül ki az FHB Jelzálogbank által hétfőn, a BÉT honlapján közzétett gyorsjelentésből.
Nem helyes az a politika, amely az EU-ba beáramló menekülteknek a tagországok közötti, kvóták szerinti elosztására összpontosít, ehelyett az unión kívül kell törekedni a drámai helyzetet előidéző modernkori népvándorlás megfékezésére - mondta hétfőn Brüsszelben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki többek közt a migrációs témáról folytatott megbeszéléseket.
A müncheni főpályaudvarra érkezett hétfő este egy Magyarországról indult menedékkérőket szállító vonat - jelentette a BR bajor közszolgálati médiatársaság.
Az állam komoly szerepet szán az egyházak által fenntartott iskoláknak a szakképzési feladatok ellátásában - mondta Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára a Hajdúdorogi Egyházmegye tanévnyitó ünnepségén hétfőn.
Ne bújjanak az Alkotmánybíróság (Ab) által nyújtott fedezék mögé, álljanak a nyilvánosság elé azok a valódi szervezők, akik megtámadták az Ab-on a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazást jóváhagyó korábbi kúriai döntést - mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke hétfőn az MTI-nek.
Nem akar szállást adni a menekülteknek a főváros - mondta a főpolgármester. Túlzsúfoltságra hivatkozva több órára megállította a határon a Budapestről Bécsbe tartó, menekültekkel teli vonatot az osztrák vasúttársaság.
A nemzeti fejlesztési miniszter módosította a teherautók által fizetendő e-útdíjról szóló rendeletet, a pontosításokat és újabb szakaszok díjasítását tartalmazó jogszabály a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg és 15 nap múlva lép hatályba.
Az M1-es autópályán mintegy 30 kilométeres kocsisor alakult ki hétfőn, de több kilométeres torlódások voltak a soproni, a kópházi és a fertődi határnál is délelőtt az Ausztriában bevezetett fokozott gépjármű-ellenőrzés miatt. Tarlós István főpolgármester közleményében azt írta: a főváros nem elszállásolni kívánja a migránsokat, és elutasítják a jogellenes demonstrációt a Verseny utcába tervezett…
Miközben Szíria nagy részén dúl a polgárháború, a főváros egyik tehetős negyedében hétfőn új parkot adtak át, amelyet a Bassár el-Aszad vezette kormány az észak-koreai államalapító tiszteletére létesített.