"A migrációs hullám tényleges megfékezésére a szíriai és a líbiai háborús konfliktusok befejezésére van leginkább szükség" - vélekedett Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök hétfőn Prágában a cseh nagykövetek éves értekezletén elmondott beszédében.
A Transparency International (TI) hétfőn közzétett tanulmánya szerint lesújtó korrupció elleni küzdelem eredménye a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban, Magyarország továbbra is a külföldi vesztegetés elleni egyezményét korlátozottan végrehajtó országok csoportjába tartozik, és már harmadik éve nem javít a helyezésén.
A Klik működéséről és a pedagógusok minősítési rendszeréről is beszélt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az ATV Start című műsorában.
Több mint kétszázötven iskolaigazgató kapott megbízást hétfőn a fővárosban, a régi és új intézményvezetők öt évre szóló kinevezésüket Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkártól és Hanesz Józseftől, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetőjétől vehették át.
A várakozásoknak megfelelően nem sikerült koalíciós partnert találnia és kormányt alakítania a legfőbb görög ellenzéki pártnak, a konzervatív Új Demokráciának, amelynek elnöke, Vangelisz Meimarakisz hétfőn visszaadta a kormányalakítási megbízatást Görögország államfőjének.
Gránátot találtak a főváros II. kerületében, a Széll Kálmán téren hétfő délután, a tér egy részét kiürítik és lezárják - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje az MTI-t.
A nem lakossági fogyasztók szeptember 26. után, míg a lakosságiak a jövő év első napjától csak kondenzációs gázkazánra kaphatnak használatbavételi engedélyt - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg és várhatóan szeptember 1-jén lép hatályba.
Nagy Mártont a Magyar Nemzeti Bank alelnökévé nevezte ki Áder János köztársasági elnök szeptember 1-jei hatállyal, a kinevezést Orbán Viktor miniszterelnök ellenjegyezte - jelent meg a legutóbbi Magyar Közlönyben.
Villamos gázolt el egy fiatal férfit Budapesten, a Budagyöngye és a János kórház között vasárnap éjszaka, a sérültet életveszélyes állapotban vitték kórházba.
Pintér Sándor belügyminiszter jóváhagyta Papp Károly országos rendőrfőkapitány elgondolását a határvadász egységek felállításáról és felkérte, hogy intézkedjen a szakmai, logisztikai feladatok részletes kidolgozásáról - közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.
Villamos gázolt el egy fiatal férfit Budapesten, a Budagyöngye és a János kórház között vasárnap éjszaka, a sérültet életveszélyes állapotban vitték kórházba.
A menekültválság terheit méltányosan kell megosztani az Európai Unió tagországai között - jelentette ki a német kancellár hétfőn Berlinben a francia államfővel folytatott megbeszélése előtt.
Az augusztus 15-e utáni viharok miatt ezres nagyságrendben érkeztek kárbejelentések a nagyobb biztosítókhoz, a becsült kárérték több százmillió forint - közölték az MTI által megkérdezett biztosítók, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) összesített adatai szerint a kárbejelentések száma 13 ezer.
Hétfőn nagyot erősödött az euró a dollárral szemben, ezzel párhuzamosan a forint is nyereségre tett szert a főbb devizákkal szemben, a jent kivéve. Egy euró délután 313,27 forintot ért.
Magyarország az elmúlt öt évben bizonyított, a gazdaság növekedése tavaly az Európai Unió (EU) tagállamainak élvonalában volt úgy, hogy az ország fegyelmezett költségvetési politikát folytatott, az ország eredményeit a nemzetközi szervezetek, így az OECD, az EBRD és az EU bizottsága is elismeri - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hétfőn Budapesten…
Oroszország kész együttműködni az európai országokkal a kontinenst elárasztó menekülthullám közös kezelésében. Erről Szergej Lavrov külügyminiszter beszélt hétfőn egy oroszországi ifjúsági fórumon.
Egy hónappal ezelőtti elindítása óta mintegy 210 ezres oldalletöltést ért el a brüsszeli közvetlen forrásokat ismertető pályázati honlap, a www.palyazatokmagyarul.eu oldal - közölte Kiss Antal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) miniszteri biztosa a portál népszerűsítésére indított országjáró kampány első, kisvárdai állomásán hétfőn.
Az elmúlt napok feszültségei, illetve a kölcsönös fenyegetések után hétfőn megállapodás született a két Korea között a háborús veszély elhárításáról - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
Gyakorlatilag egyáltalán nincs járványveszély az illegális bevándorlók miatt - derült ki az ÁNTSZ rendkívüli sajtótájékoztatóján. Paller Judit országos tisztifőorvos szerint leginkább a nemi úton terjedő fertőzések jelenthetnek kockázatot, de ennek aránya sem magasabb a migránsok körében, mint a magyar lakosságnál.
Pintér Sándor belügyminiszter jóváhagyta Papp Károly országos rendőrfőkapitány elgondolását a határvadász egységek felállításáról és felkérte, hogy intézkedjen a szakmai, logisztikai feladatok részletes kidolgozásáról - közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.
Két éve nem látott mértékben estek reggel az ázsiai tőzsdék, a pánik Európára is kihatott. A BUX nyitáskor 5 százalékot esett. A kormány szerint nincs ok a pánikra, mert a magyar gazdaság erős.
Csaknem 70 milliárd forint európai uniós forrás áll rendelkezésre a Duna régión belüli együttműködési és támogatási projektekre 2020-ig, miután az Európai Bizottság augusztus 20-i döntésével jóváhagyta a Duna-medence 14 országának együttműködésével kidolgozott Duna Transznacionális Programot - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért…
Ismét megrongálták a gyorstelepítésű drótakadályt a határon a Szerbia felől érkező migránsok - jelentette hétfőn a határról az M1 aktuális csatorna tudósítója.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) visszautasítja "a baloldali politikai pártoknak az Index hírportál számos hazugságot tartalmazó cikkére alapozott állításait", egyebek mellett azt, hogy a milánói világkiállítás kapcsán nem tett eleget közérdekű adat közzétételére vonatkozó jogi kötelezettségének, valamint, hogy "nem tud elszámolni a költségekkel".
Görögország nem rendelkezik megfelelő infrastruktúrával ahhoz, hogy megbirkózzon a második világháború óta Európában tapasztalt legsúlyosabb humanitárius válsággal - derül ki Olga Gerovaszili, a leköszönő görög kormány szóvivőjének hétfői nyilatkozatából.
Az Egyesült Államok gazdasága erős, az amerikai kormány pedig továbbra is azt sürgeti Pekingnél, hogy folytassa a pénzügyi reformokat, beleértve a kínai valuta árfolyam-meghatározási rendszerének piacibbá tételét - jelentette ki hétfőn Washingtonban Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.
A délkelet-ukrajnai válság békés rendezését célzó minszki folyamat előmozdítását sürgette hétfőn Berlinben a német kancellár, a francia elnök és az ukrán államfő.
Kártérítésre ítélte hétfőn a hágai választott bíróság Oroszországot a 2013-ban Murmanszkban feltartóztatott, holland zászló alatt közlekedő Greenpeace-hajó ügyében.
Villamos gázolt el egy fiatal férfit Budapesten, a Budagyöngye és a János kórház között vasárnap éjszaka, a sérültet életveszélyes állapotban vitték kórházba.