Többen megsérültek egy balesetben hétfő délután a baranyai Mecseknádasd közelében, a 6-os utat a mentés és a helyszínelés idejére lezárták - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
A hőségriadó idején kizárólag fiatal férfiak haltak meg idén nyáron a Balatonban - tájékoztatta az InfoRádiót Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője. A Magyar Vitorlás Szövetség elnöke azzal magyarázza azt, hogy a legutóbbi viharban sok hajót kellett kimenteni a tóból, hogy egyre több a képzetlen vitorlázó a Balatonon.
Az MTI tudósítója számolt be egyiptomi sajtó forrásokra hivatkozva, hogy egy harmadik mesterséges vízi út megásása veszi kezdetét egy nappal az új Szuezi-csatorna augusztus 6-i megnyitója után.
A több mint egymillió válaszadó elsöprő többsége egyetértett az illegális bevándorlásról szóló nemzeti konzultációban megfogalmazott állításokkal a kormányszóvivő értékelése szerint.
A több mint egymillió válaszadó elsöprő többsége egyetértett az illegális bevándorlásról szóló nemzeti konzultációban megfogalmazott állításokkal a kormányszóvivő értékelése szerint.
Megtalálták a Balatonban szombaton eltűnt férfi holttestét hétfő délelőtt – tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata az MTI-t.
Egy szíriai határsértőt szállítottak kórházba a mentők Ásotthalom közeléből hétfőn, kora hajnalban - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Frölich Róbertet, a budapesti Dohány utcai zsinagóga főrabbiját választotta meg országos főrabbinak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének Rabbitestülete hétfőn.
Akár 6-8 celsius fokkal is nőhet az átlaghőmérséklet az elkövetkezendő 10-15 évben – állítja a volt környezetvédelmi államtitkár egy a Közép-Európai Egyetem Környezetügyi Tanszékén végzett kutatásra hivatkozva. Illés Zoltán az ATV Start-ban azt mondta, a felmérés adatai szerint Magyarországon egy éven belül, vagy akár egy három-négy hónapos nyári időszakon belül a hőhullámok, hőségriadók száma…
Frölich Róbertet, a budapesti Dohány utcai zsinagóga főrabbiját választotta meg országos főrabbinak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) Rabbitestülete hétfőn.
Észak-koreai illetékesek azzal fenyegetőztek hétfőn, a koreai háborút lezáró tűzszünet évfordulója alkalmából, hogy egy újabb háború után nem maradna életben amerikai, aki aláírhatná a megadást.
A Magyar Nemzet információi szerint az ügyészség már kezdeményezte, hogy két hónappal hosszabbítsák meg a Quaestor-ügy gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását.
Bassár el-Aszad szíriai elnök elismerte, hogy a hadsereg emberhiány miatt nem képes tartani az ország egész területét - jelentette hétfőn a Dow Jones amerikai hírügynökség.
Egy hároméves gyermek halálának körülményeit vizsgálja a rendőrség Tiszavasváriban - erősítette meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek hétfőn.
Franciaországban újabb rekordot döntött a munkanélküliség júniusban, de a munkanélküliek számának gyarapodása jelentősen lelassult májussal összevetve, mert a gazdaság szerény erősödése is elég ahhoz, hogy egyre több új munkahely jöjjön létre.
Saját adóhatóságának pénzügyi rendszerét akarta feltörni a lemondott görög pénzügyminiszter, hogy titkon drachmarendszert hozzon létre - ezt közölte a görög sajtó.
Erdőtüzek miatt csaknem tízezer embert evakuáltak hétfőn három dél-franciaországi kempingből, személyi sérülés nem történt, de mintegy negyven lakókocsi leégett – jelentette a helyi média.
Csehország azzal szeretne segíteni Ausztriának a migrációs hullám kezelésében, hogy rendőröket küldene a magyar-szerb határ védelmének megerősítésére - közölte Milan Chovanec cseh belügyminiszter hétfőn a dél-morvaországi Mikulovban, miután Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszterrel tárgyalt.
Röszke és Mórahalom térségében több helyen is folyik az ideiglenes biztonsági határzár kivitelezésének előkészítése, katonai térképészek tűzik ki a kerítés nyomvonalát, a honvédségi munkagépek végzik a tereprendezést, és ahol szükséges, az aljnövényzet irtását - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója hétfőn.
Törökország addig folytatja a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) elleni katonai offenzívát, amíg a lázadó kurdok le nem teszik a fegyvert – ígérte hétfőn a török kormányfő.
Az orosz elnök egy hétfőn nyilvánosságra hozott interjúban kijelentette, hogy Joseph Blatter, a FIFA elnöke megérdemelné a Nobel-díjat a tevékenységéért, és azzal vádolta az Egyesül Államokat, hogy a saját érdekeit követve robbantotta ki a vesztegetési botrányt a labdarúgó világszervezetben.
A kormányszóvivő közlése szerint a válaszadók többsége egyetértett az illegális bevándorlásról szóló nemzeti konzultációban megfogalmazottakkal. Megkezdődtek a tárgyalások Görögország és a nemzetközi hitelezők képviselői között a harmadik pénzügyi mentőcsomagról.