Létszámhiány miatt hamarosan leállhatnak a Volán buszjáratai a Közúti Közlekedési Szakszervezet szerint. Nem véletlenül kongatjuk a vészharangot, a létszámhiány ugyanis akár hónapokon belül kritikussá válhat – mondta az ATV Start-ban Baranyi Zoltán, a szakszervezet elnöke.
Csütörtök este nyolc órától hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat a www.felvi.hu oldalon. Idén a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen lesz a Pont Ott Parti, a felvételizők többsége pedig éjszaka sms-ben is kap értesítést.
Már hagyomány, hogy a Formula 1-es Magyar Nagydíj megrendezése jelenti a legnagyobb forgalmat a repülőtér életében. Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy egy gombostűt sem lehet leejteni az érkezési oldalon, telt házzal érkeznek a repülőgépek.
Ismét az Eötvös Loránd Tudományegyetem lett a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény, minden ötödik felvételiző az ELTE-re adta be jelentkezését, 8093 fő kezdi meg itt tanulmányait szeptemberben - közölte a felsőoktatási intézmény csütörtök este az MTI-vel.
Mintegy negyven ember tengerbe veszhetett Líbia partjai közelében, amikor egy menekülteket szállító gumicsónak elsüllyedt a Földközi-tengeren az afrikai állam és Olaszország között - közölte túlélők beszámolói alapján az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) csütörtökön.
Törökország engedélyezte, hogy az Egyesült Államok légicsapásokat hajtson végre török területről az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet ellen - írta csütörtökön a The Wall Street Journal a Pentagonra hivatkozva.
A Magyar Kick-box Szövetség fegyelmi bizottsága azonnali hatállyal felfüggesztette annak a férfinek a szövetségi tagságát, aki Szegeden megvert egy diáklányt.
A lakáshitelesekéhez hasonló segítséget nyújt a gépjármű-devizahiteleseknek a kormány - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Európában az egyik leggyorsabb ütemben bővült a magyar kiskereskedelmi forgalom májusban - mondta a gazdaságszabályozásért felelős államtitkár. Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat.
Több mint négyezer jelentkező nyert felvételt a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) képzéseire - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény csütörtökön az MTI-t.
Az orvos-, a fogorvos- és a gyógyszerészképzés ponthatárai is emelkedtek a tavalyi évhez képest a Semmelweis Egyetemen, öt karon 1910 hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptemberben - közölte a Semmelweis Egyetem csütörtök este az MTI-vel.