A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal, újabb történelmi mélypontra, 1,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén.
Tarlós István főpolgármester szerint "alsó hangon" 20-25 milliárd forint hiányzik a budapesti tömegközlekedés büdzséjéből, az idei évi hiány pedig ebből 15 milliárd forintot tesz ki.
Tizenöt citromos söritalt vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a 4 legnagyobb hazai sörgyár mintegy kéthónapos helyszíni ellenőrzése során nem talált kifogásolnivalót a hivatal.
Már összeállt a Liget Budapest projekt tájépítészeti pályázati anyaga, így a bírálóbizottság felállítása után, hozzávetőlegesen egy hónap múlva kiírják a nyílt, nemzetközi parkpályázatot - közölte a Városliget Zrt. projektigazgatója kedden, a fővárosi Vajdahunyad vára előtt tartott sajtótájékoztatón.
A lengyel rendőrség őrizetbe vett két brit állampolgárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy lopni próbáltak a volt náci auschwitzi haláltábor területéről – közölte az onet.pl hírportál kedden. Ilyen bűncselekmény miatt akár tízéves büntetés is kiszabható.
Nem csak átadta a Dagály Strandfürdő tulajdonjogát az államnak a főváros, de meg is köszönték a kormány intézkedéseit a budapesti képviselők. Pedig pénteken még arról beszélt a főpolgármester, hogy senkinek nem tudná megmagyarázni, hogy „grátisz odaadtam egy ekkora ingatlant”.
Lehet átmeneti, korlátozott hatása Lengyelországra, ha nem sikerül megállapodásra jutni a görög hiteltárgyalásokon, a jegybank azonban fel van készülve a helyzet kezelésére - közölte kedden Katarzyna Zajdel-Kurowska, a lengyel jegybank (NBP) monetáris tanácsának a tagja.
Nyilvánosságra hozta kedden a Freedom House (FH) idei, Nations in Transit 2015 (Nemzetek átalakulóban 2015) című értékelését, amely a volt szocialista blokk országait vizsgálja.
Felrobbantottak két jelentős muzulmán mauzóleumot az elmúlt napokban az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezet fegyveresei az északkelet-szíriai Palmüra romvárosban és környékén - közölte Mámún Abdel Karím, a szíriai régészeti hatóságok vezetője kedden.
Az előrenyomuló kurd erők elfoglaltak egy katonai támaszpontot az Iszlám Államtól (IÁ) a szélsőséges szervezet fellegvárának számító észak-szíriai Rakka tartományban - közölte hétfő este a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) egyik szóvivője. Kedden már a támaszponthoz közeli város elfoglalásáról is beszámolt.
A szabad felhasználású Diákhitel 1 (D1) kamata 5,75 százalékról 4,9 százalékra, a Diákhitel 2 (D2) kamata pedig 7 százalékról 6,15 százalékra csökken a 2015. július 1. és december 31. közötti időszakban - jelentették be a Diákhitel Központ Zrt. (DK) vezetői, Bugár Csaba vezérigazgató és Lovas Attila üzleti vezérigazgató-helyettes kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Idegelzáródást, izomsérülést okozott a túl szűk farmer egy ausztrál nőnél, aki emiatt kórházi kezelésre is szorult. Az orvosok a túl feszes ruhadarab viselésének veszélyeire figyelmeztetnek.
Leállították mindkét irányban a vasúti közlekedést kedden a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagútban - közölte a Eurostar szuperexpresszeket közlekedtető cég.
Feloldották a tűzszerészek kérésére korábban elrendelt lakosságvédelmi intézkedéseket a budapesti, XIV. kerületi Erzsébet királyné útja és az Öv utca kereszteződésének közelében kedd délután - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Nincs semmilyen nem nyilvános, a paksi bővítéssel foglalkozó tanulmánya sem az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóhelyeinek, sem tudományos bizottságainak - közölte az Akadémia kedden az MTI-vel.
A bevándorlásról szóló nemzeti konzultációval kapcsolatos tiltakozó leveleket adott át az Amnesty International Magyarország (AI) igazgatója, Jeney Orsolya a Miniszterelnökség közkapcsolati referensének kedden a Parlamentnél.
A férj hozzájárulása szükséges még ahhoz, hogy a Bora Borán fogott magyar Nyíri-Kovács Patrícia és kisfia hazaköltözhessen - mondta a nő apja az MTI megkeresésére kedden.
A migrációs válság kezelésének kérdése uralta az Európai Unió közösségi ügyekért felelős minisztereinek, államtitkárainak keddi luxembourgi tanácskozását.
Magyarország felfüggeszti a Dublin III. rendeletet. Kovács Zoltán szerint a csónak megtelt, Magyarország képtelen több tízezer bevándorlót ellátni. Brüsszel magyarázatot vár a kormánytól.
Elérte a hatvanezret a menedékkérők száma, leginkább afgán, szír, iraki állampolgárok jönnek Magyarországra. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal vezetője az InfoRádióban elmondta: tavaly több tízmillió forintot költöttek a kiutasított menekültek hazaszállítására, amit busszal és repülővel hajtanak végre.
A jelenlegi nemzetbiztonsági környezetben erős hírszerzésre van szüksége Magyarországnak - fogalmazott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtti meghallgatásán.
A 2006-os őszi események idején a rendőrség sodródott, az érdemi lépések elmaradtak - összegezte véleményét az ügyész a történtek kapcsán megvádolt rendőri vezetők perében elmondott vádbeszédében kedden a Fővárosi Törvényszéken.
Görögország engedni látszik a hitelezők követeléseinek, így közel áll ahhoz, hogy megkapja a 240 milliárd eurós hitel utolsó, 7,2 milliárdos részletét – erről az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének tudományos munkatársa beszélt az ATV Start című műsorában.
Éles második világháborús romboló bombát találtak a székesfehérvári vasútállomásnál kedd késő délután, a vonatközlekedést nem befolyásolják a tűzszerészi munkálatok - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Egy régóta körözött venezuelai állatorvost tartóztattak le a rendőrök az északnyugat-spanyolországi Santa Comba településen, akit azzal gyanúsítanak, hogy kutyakölykökben csempészett heroint Kolumbiából az Egyesült Államokba - közölték a hatóságok kedden.
Technikai okokból, határozatlan ideig a folyamatban lévő ügyekben felfüggeszti "a Magyarországra irányuló dublini transzferek fogadását" - a menekültek visszafogadását más uniós országokból - a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal - közölte a Belügyminisztérium kedden az MTI-vel.
Több mint 2700 menekültet mentettek meg a Földközi-tenger líbiai partjai közelében hétfőn és keddre virradó éjszaka különféle nemzetközi hajók 18 mentőakció keretében - számolt be az olasz parti őrség egyik szóvivője. Eközben a világ egyik vezető humanitárius szervezete felszólította az EU-t: sürgősen javítania kell a túlzsúfolt befogadóközpontok helyzetén Olaszországban és Görögországban.
Közös vízbeugrásra hívja az ország településeit és közösségeit a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete július 12-én, délután 15 órakor. A kezdeményezéssel a folyók és vizes élőhelyek természeti értékeire kívánják felhívni a figyelmet - közölte a WWF Magyarország Alapítvány az MTI-vel.
A klímaváltozás Kárpát-medencét érintő hatásaira hívta fel a figyelmet Áder János köztársasági elnök kedden a Sió-árvízkapunál, a Duna-projekt záró rendezvényén.
A rendvédelmi életpályamodell bevezetése előtt szükséges és elengedhetetlen változtatásokat tartalmaz a kedden elfogadott rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló jogszabály-módosítás - közölte a Belügyminisztérium.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint átlépte a hárommilliót azoknak az irakiaknak a száma, akik az elmúlt másfél évben menekülté váltak saját hazájukban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet erőszakcselekményei és a háborús összecsapások miatt.