2015. május 20. szerda

máj. 20
12:33
Elfogták a nőt, aki élettársa apjára gyújtotta a házat Ipolyvecén (ATV)
Elfogták azt a 40 éves nőt, aki tavaly ősszel az élettársa apjára gyújtotta a házat a Nógrád megyei Ipolyvecén, a férfi a tűzben meghalt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.
máj. 20
12:35
Áthajtott egy kislány kezén egy autó Nagykanizsán, majd elment a helyszínről (ATV)
Segítségnyújtás elmulasztása miatt indult eljárás Nagykanizsán egy férfi ellen, aki autójával áthajtott egy biciklizés közben eleső kislány kezén, majd elhagyta a helyszínt - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.
máj. 20
12:39
Csőbomba az M0-son (Alternatív Energia)
Azonnali tájékoztatást vár a nemzetbiztonsági bizottság.
máj. 20
12:41
A felfoghatatlan idő - Ötvenmillió éves teknősmaradványok kerültek elő (Alternatív Energia)
A fosszíliák "tulajdonosai" alig 15 millió évvel a dinoszauruszok kihalása után éltek.
máj. 20
12:51
Észak-Korea miniatürizálja az atomtölteteit (ATV)
Észak-Korea azt állította szerdán, hogy már birtokában van annak a technológiának, amellyel rakétákra felszerelhető méretűre tudja kicsinyíteni atomtölteteit.
máj. 20
12:53
Orbán Lettországba utazik, ahol David Cameronnal is tárgyal (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Lettország fővárosába, Rigába utazik, ahol részt vesz az Európai Unió Keleti Partnerség csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
máj. 20
12:57
Csőtörés - Víz nélkül maradtak Pest megyében (Alternatív Energia)
Óvoda, iskola és idősotthon lakói is lajtoskocsiból olthatják szomjukat.
máj. 20
12:59
Orbán nem jött ki jól a keddi külföldi meghallgatásokból (Alternatív Energia)
Az Együtt szerint a miniszterelnök "házhoz ment a pofonért."
máj. 20
13:01
Kongresszusi meghallgatás: tisztázni kell az amerikai-magyar viszonyt (Alternatív Energia)
Az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára aggodalmát fejezte ki a demokratikus intézmények magyarországi "eróziója" miatt.
máj. 20
13:09
Balázs: Orbán maga ellen hangolja még a saját pártcsaládját is (ATV)
Schiffer András és Balázs Péter a miniszterelnök Európai Parlamentben képviselt ügyeiről beszélt, míg Rétvári Bence a családi csődvédelem kapcsán nyilatkozott az ATV-ben. Napirendre került a paralimpiai botrány is, mellyel kapcsolatban sportolók osztották meg érzéseiket, véleményüket.
máj. 20
13:15
Újabb "rendszerbontó" népszavazásra bólintott rá a hatóság (Alternatív Energia)
máj. 20
13:17
A felfoghatatlan idő - Ötvenmillió éves teknősmaradványok (Alternatív Energia)
A fosszíliák "tulajdonosai" alig 15 millió évvel a dinoszauruszok kihalása után éltek.
máj. 20
13:19
Már látható a Munkácsy-trilógia (Alternatív Energia)
A hármas mű a múlt héten vált teljessé.
máj. 20
13:21
PM: szakmaiatlan döntés a Corvinus-karok szétválasztása (Alternatív Energia)
"Orbán Viktor miniszterelnök megvehesse hőn áhított játékszerét, és beköltözhessen a Várba."
máj. 20
13:27
Szerda déltől látható a Munkácsy-trilógia Debrecenben (ATV)
Szerda déltől tekintheti meg a nagyközönség Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját a debreceni Déri Múzeumban.
máj. 20
13:30
"Magyarország rákapcsol a privatizálásra" - 25 éve történt (Infostart)
1990. május 20. vasárnap: Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke befejezte az Egyesült Államokban tett nem-hivatalos látogatását. A magyaroknak hamarosan olyan privatizálási kampányban lesz részük, amelyhez képest lepkesúlyúnak tűnik Margaret Thatchernek a brit gázművek magánkézbe adásáért 1986-ban folytatott hadjárata - írja gazdasági-pénzügyi mellékletében a Sunday Times.
máj. 20
13:51
Szokatlan helyen a híres halasi csipke (Alternatív Energia)
Pontosabban csak a motívuma.
máj. 20
14:03
Ügyészségi beszámoló: csökkent a bűnözés, nőtt a korrupció (ATV)
Jelentősen, 12,8 százalékkal csökkent az összes regisztrált bűncselekmény száma tavaly az előző évhez képest, a szándékos, befejezett emberölések száma 129 volt, ami nyolccal kevesebb az előző évinél. Ugyanakkor nőtt a korrupciós és a közlekedési bűncselekmények száma - derül ki Polt Péter legfőbb ügyésznek a vádhatóság tavalyi évéről szóló parlamenti beszámolójából.
máj. 20
14:05
Iráni atomprogram: Hamenei nem engedélyezi a katonai helyszínek meglátogatását (ATV)
Az iráni katonai helyszínek meglátogatása és az atomprogramon dolgozó tudományos munkatársak felkeresése nem képezi részét az iráni atomprogramról szóló keretszerződésnek - jelentette ki szerdán Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.
máj. 20
14:21
Elkapták a tunéziai merénylet egyik feltételezett elkövetőjét (ATV)
Az olasz hatóságok a Milánóhoz közeli Gaggianóban elfogták Abdel-Magíd et-Tavílt, akit a tuniszi Bardo Múzeumban március 18-án elkövetett terrortámadás egyik kitervelőjének és végrehajtójának tartanak.
máj. 20
14:24
Ügyészség: jelentősen csökkent a bűnözés (Infostart)
Jelentősen, 12,8 százalékkal csökkent az összes regisztrált bűncselekmény száma tavaly az előző évhez képest, a szándékos, befejezett emberölések száma 129 volt, ami nyolccal kevesebb az előző évinél. Ugyanakkor nőtt a korrupciós és a közlekedési bűncselekmények száma - derül ki Polt Péter legfőbb ügyésznek a vádhatóság tavalyi évéről szóló parlamenti beszámolójából.
máj. 20
14:39
Francia lap: Orbán szítja az idegengyűlöletet (ATV)
Orbán Viktor táplálja az idegengyűlölet növekedését címmel közölt tudósítást a Libération.
máj. 20
14:41
Egy napra elhallgat a zene Spanyolországban (ATV)
Egy napra elhallgat a zene Spanyolországban szerdán, a művészek így tiltakoznak a kulturális területet, így az élőzenei koncerteket érintő 21 százalékos áfakulcs ellen.
máj. 20
14:42
Gripen baleset - Katapultálni sosem egészséges (Infostart)
A repülőgép műszaki hibája vagy a pilóták mulasztása mellett az időjárási körülmények és a kifutó állapota is okozhatta a balesetet szenvedett Gripen túlfutását - mondta az InfoRádiónak a Magyar Repülőszövetség elnöke.
máj. 20
14:43
LMP: Orbán mondja meg, mely uniós projektekben döntött! (ATV)
Közérdekű adatigényléssel fordul a Miniszterelnökséghez az LMP, hogy kiderüljön: pontosan mely projektekről döntött személyesen Orbán Viktor és fejlesztési minisztere.
máj. 20
14:57
Kemény pénzeket tolnak Habony médiacégébe (ATV)
144 millióra emelték a Habony által vezetett új jobboldali sajtóbirodalom alaptőkéjét – értesült a Válasz.hu.
máj. 20
15:03
Devizahitel - Önnek is csökkent a törlesztőrészlete? (Alternatív Energia)
A bankszövetség szerint az átlagos devizahiteleseknek 20 százalékkal csökkent a törlesztőrészlete.
máj. 20
15:15
Öt évet kapott a csecsemőgyilkos anya (ATV)
Öt év börtönbüntetésre ítélt a Miskolci Törvényszék emberölés bűntette miatt egy nőt, aki megszülte gyermekét, de nem látta el - tájékoztatta a törvényszék elnökhelyettese szerdán az MTI-t.
máj. 20
15:18
Így zajlik a Gripen-baleset vizsgálata (Infostart)
A Közlekedésbiztonsági Szervezet szakemberei már a helyszínen vizsgálják a tegnapi, csehországi Gripen-baleset körülményeit - közölte az InfoRádióval a szervezet kommunikációs osztályvezetője. Bajkó Erika hozzátette: kollégái már a pilótákat is meghallgatták és várhatóan ma töltik le a sérült gép fekete dobozainak adatait. Az elsődleges információk szerint jó állapotban vannak a kedden…
máj. 20
15:18
Egységes logó jelzi majd a biztonságos online patikákat (Metropol)
Uniós szabályozás a gyógyszerhamisítás elleni harcban.
máj. 20
15:33
Ukrajna felbontja katonai együttműködési egyezményét Oroszországgal (ATV)
Ukrajna felbontja 1993. május 26-a óta érvényben lévő katonai-műszaki együttműködését Oroszországgal - jelentette be Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök Kijevben, a kormány szerdai ülésén.
máj. 20
15:36
Lánczi: az EP keddi vitáját megnyerte Orbán Viktor (Infostart)
A Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint az Európai Parlament baloldali és liberális képviselői a tegnapi vitában megpróbálták a szőnyeg szélére állítani Orbán Viktor miniszterelnököt, de végül saját maguk kerültek oda - mondta az InfoRádiónak Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője. A Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa azonban nem tartja kizártnak, hogy a Fidesz…
máj. 20
15:51
Több százan tiltakoztak a Corvinus feldarabolása ellen (ATV)
Több száz corvinusos diák és tanár vett részt a mai fórumon, ahol a dékánok elmondták, kiállnak a karok mellett. Bár hivatalos források még nem erősítették meg a Budai Campussal kapcsolatos terveket, az egyetem petíciót indított a területe megvédésére, sőt ha kell, újabb élőláncot szerveznek.
máj. 20
15:54
Végleges a felsőoktatási szakok listája (Infostart)
Várhatóan augusztusban fejeződnek be az egyeztetések a felsőoktatási szakok tartalmi áttekintéséről - mondta az InfoRádiónak adott interjújában a felsőoktatási államtitkár; aki hozzátette: ősszel szeretné elfogadtatni az új rendeletet. Palkovics László nem számít arra, hogy a képzések száma változna az eddig meghatározotthoz képest. Az államtitkár úgy látja, a rektorok és a kancellárok viszonya…
máj. 20
15:57
Ukrajna szakít Oroszországgal (Alternatív Energia)
Jacenyuk felbontja a katonai együttműködési egyezményt, amit 1993-ban kötöttek.
máj. 20
15:59
A ketyegő bomba (Alternatív Energia)
Nézem a fiam fizetési papírját és elfog a nyugtalanság.
máj. 20
16:12
Több megyére és a fővárosra is másodfokú riasztásokat adtak ki (Infostart)
A vihar miatt több megye számos járására, köztük a fővárosra is másodfokú riasztásokat adott ki a meteorológiai szolgálat szerda délután. Az érintett területeken már a következő órákban heves zivatarokra, felhőszakadásra kell számítani.
máj. 20
16:27
Hatalmas show-t csinált van Gaal a Manchester évzáró gáláján (ATV)
Louis van Gaal paprikás beszédet tartott a Manchester United szezonzáró gáláján, ahol hevesen gesztikulálva varázsolta el a hallgatóságát.
máj. 20
16:29
Giró-Szász: a menekültek négyötöde gazdasági bevándorló (ATV)
A Miniszterelnökség közlése szerint tavaly a menedékkérők egyötöde érkezett Magyarországra olyan térségből, melyet háború sújtott.
máj. 20
16:30
Parlament előtt a nemzeti környezetvédelmi program végrehajtása (Infostart)
Szerdán Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter benyújtotta a parlamentnek a 2009-2014. közötti időszakra szóló, nemzeti környezetvédelmi program végrehajtásáról szóló beszámolót - a beszámoló az Országgyűlés honlapján jelent meg.
máj. 20
16:30
Viharra figyelmeztetnek (Metropol)
A vihar miatt több megye számos járására, köztük a fővárosra is másodfokú riasztásokat adott ki az OMSZ.
máj. 20
16:31
Jön a vihar, több megyére riasztásokat adtak ki (ATV)
A vihar miatt több megye számos járására, köztük a fővárosra is másodfokú riasztásokat adott ki a meteorológiai szolgálat szerda délután. Az érintett területeken már a következő órákban heves zivatarokra, felhőszakadásra kell számítani.
máj. 20
16:33
Tüntetés előtt - Petíció a kormányfőnek (Alternatív Energia)
PDSZ-petíció az oktatás helyzetének javításáért.
máj. 20
16:45
Újabb romvárosba tört be az Iszlám Állam (ATV)
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet harcosai betörtek az UNESCO világörökségi listáján szereplő ókori szíriai romváros, Palmüra területére szerdán.
máj. 20
16:47
Várpalota megmenekült (ATV)
A kormány úgy döntött, nem szállítják Várpalotára a zagyvaszántói azbesztet - jelentette be Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán szerda délután.
máj. 20
16:48
Várható volt, hogy beszakad az útpadka a Lánchídon (Infostart)
Már 2011-ben is rossz állapotban volt a Lánchíd, egy felülvizsgálat után több BKV busz közlekedésének korlátozását kérte a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. A cég szervezettervezési igazgatója szerint nem lepődtek meg amikor beszakadt az útpadka egy autó alatt hétfő délután.
máj. 20
16:50
Nem szállítják Várpalotára a zagyvaszántói azbesztet (Infostart)
A kormány úgy döntött, nem szállítják Várpalotára a zagyvaszántói azbesztet - jelentette be Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán szerda délután.
máj. 20
17:06
Ez is növeli az elhízás esélyét! (Infostart)
Az iskolatársak csúfolódásának, piszkálódásának hatása évtizedekig hatással van az áldozat testi egészségére: 50 százalékkal növeli annak az esélyét, hogy 45 éves korára elhízott legyen - derült ki a londoni King's College hosszú távú, nagyszabású kutatásából.
máj. 20
17:08
A NAV szétnézett a Flippermúzeumban (Infostart)
A budapesti Flippermúzeum működését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szerencsejáték-felügyelete 2014 áprilisában és májusában ellenőrizte, és mint kiderült, a berendezések nem felelnek meg a játékautomatákra vonatkozó előírásoknak - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
máj. 20
17:09
LMP: Blöfföl a kormány (Alternatív Energia)
Magyarország fogadhatja el elsőként az uniós irányelv alapján a GMO teljes tiltására vonatkozó törvényét.

Keresés