Négyen megsérültek, amikor két személygépkocsi összeütközött a 4-es főúton Kaba és Püspökladány között csütörtök délután, az érintett útszakaszt félpályán lezárták - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.
Több mint 30 millió eurót fektet be idén az Invitel Távközlési Zrt., melynek keretében átfogó fejlesztési programot indít lakossági- és üzleti szegmensében - jelentette be David Blunck, a cég vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Az Európai Bizottság elnöke csütörtökön ismét egy közös európai uniós hadsereg létrehozását szorgalmazta, s úgy fogalmazott, egy csapat csirke is nagyobb fenyegetést képes jelenteni, mint az EU.
Az energiabiztonságot nevezte Európa legforróbb témájának Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés Külügyi Bizottságának ülésén. A tárcavezető átfogó tájékoztatást adott a testületnek a magyar diplomácia elmúlt fél évi tevékenységéről.
Akár revíziót is kérhetnek azok az ügyfelek, akik bankjuktól megkapták a levelet, amelyből kiderül, hogy mennyivel csökken a törlesztőrészletük - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter csütörtökön az M1 hírműsorában.
Több mint háromezerrel többen jelentkeztek szakképzésre az idén tavalyhoz képest, a még nem végleges adatok szerint - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön Dunaújvárosban, miután látogatást tett a helyi főiskolán.
Hatvanöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyílt meg a budapesti repülőtér, ezzel indult el a polgári repülés a ma is működő légikikötőben - közölte a Budapest Airport csütörtökön az MTI-vel.
Áprilisban is folytatódtak az első negyedévben megfigyelt kedvező államháztartási folyamatok; a kiadási oldalon a fegyelmezett gazdálkodásnak, a bevételi oldalon pedig a tervezettet meghaladó számoknak köszönhetően jobban állnak az államháztartási mutatók az egy évvel korábbinál - fejtette ki Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára az M1…
Jackie Chant nevezték ki Szingapúr drogellenes nagykövetévé. A hongkongi akciófilmsztár helyi fiataloknak előadást tartva arról is beszélt, hogy dühöt és szégyent érzett, amikor fény derült fia drogozására.
Áprilisban 51 milliárd forinttal nőtt a lakosság számára értékesített állampapírok állománya, ezáltal a forint adósságban 17 százalékos, a központi költségvetésben pedig több mint 10 százalékos a lakossági részesedés - közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtökön az MTI-vel.
Egyértelműen uniós jogot sértene, ha az EU valamelyik tagállama újra bevezetné a halálbüntetést - állapították meg az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságának (LIBE) csütörtöki brüsszeli vitájában.
Új, veszélyes számítógépes adatvadász vírus terjed az interneten. A Rombertik nevű program válogatás nélkül gyűjti az adatokat, és képes tönkretenni a gazdaszámítógépet is - mondta az InfoRádiónak Hlács Ferenc szakújságíró.
Vizsgálódik a Magyar Nemzeti Bank (MNB), miután olyan információkat kapott, hogy egyes hitelintézetek vagy pénzügyi vállalkozások az elszámolás és forintosítás során több árfolyamgátas ügyfelük esetében megemelték a törlesztőrészleteket.
Mintegy 50 milliárd forintot költött fejlesztésekre az élelmiszergazdasági Bonafarm csoport a 2007-2013 közötti költségvetési időszakban, ugyanakkor a beruházás csupán 20 százaléka volt uniós támogatás - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) egy újabb civil népszavazási kezdeményezést hitelesített csütörtökön. Ez azt jelenti, hogy a huszonnyolc kezdeményezésből - a korábban elfogadottakkal együtt - öt "rendszerbontó" népszavazás indulhat, ha valamennyi ügyben lezárulnak a jogorvoslatok.
Több tízezer gázfogyasztó már megindította átlépését az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-hez, ugyanakkor az állami közműszolgáltató tényleges fogyasztóinak száma eddig csupán ezres nagyságrendű, mivel az átlépési folyamat több hétig tart - tájékoztatta a közműszolgáltató csütörtökön az MTI-t.
Jordániában megkezdődött a mérsékeltnek tekintett szíriai kormányellenes fegyveresek kiképzése az Iszlám Állam (IÁ) elleni harcra - közölték kedden amerikai és jordániai források.
A Nemzetgazdasági Minisztérium - szakmai szervezetekkel egyeztetve - kétéves türelmi időszak bevezetését kezdeményezi a már forgalomba hozott, de az új követelményeknek nem megfelelő, hagyományos gázkazánok felszerelésére - közölte a Magyar Energiahatékonysági Intézet csütörtökön az MTI-vel.
Elsodort egy gyalogost a 2-es villamos csütörtök este a főváros IX. kerületében - közölte az ORFK kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-vel.
Libegő épül Lillafüred és a Miskolchoz tartozó üdülőövezet fölött magasodó Jávorhegy között, a csaknem 700 millió forintos beruházás kivitelezése várhatóan júliusban befejeződik - közölte a munkát végző Libegőpark Kft. ügyvezetője az MTI-vel csütörtökön.
Az Európai Parlament (EP) magyar néppárti delegációja az Európai Bizottsághoz fordult adatigényléssel Gyurcsány Ferenc Altus nevű cégének uniós megbízatása miatt - közölte csütörtökön a képviselőcsoport.
Az almából készült pálinkák a főszereplői a csütörtökön kezdődött és vasárnapig tartó X. Budapesti Pálinkafesztiválnak, amely idén első alkalommal látogatható ingyenesen a fővárosi Városháza Parkban.
Eltökélt szándékunk, hogy a tervezett két új atomerőművi blokkot felépítjük Pakson - mondta a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos csütörtökön Pakson, azon a sajtótájékoztatón, amelyet az új blokkok környezetvédelmi engedélyezési eljárása keretében rendezett közmeghallgatás szünetében tartottak.
Ismét az RTL Klubot működtető társaság egyik vezetőjét ítélte a legbefolyásosabb hazai médiairányítónak a Marketing&Media kommunikációs szaklap és a Magyar Reklámszövetség (MRSZ).
Jövő héten terjeszti a kormány az Országgyűlés elé a 2016-os költségvetési törvényjavaslatot. Vizsgálódik a Magyar Nemzeti Bank egyes árfolyamgátas elszámolások miatt.
Az osztrák Erste Csoport vezetője, Andreas Treichl szerint békés megegyezéssel zárulhat a csődbe jutott Quaestor brókerház károsultjainak kártérítésével kapcsolatban a vita a bank és a magyar kormány között - olvasható a uk.reuters.com oldalon.
Pietro Parolin szentszéki államtitkár misét mutatott be Mindszenty József hercegprímás, bíboros érsek emlékére csütörtökön a római Santo Stefano Rotondo templomban. A misén Erdő Péter bíboros koncelebrált.
Magyarország azt szeretné, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi megállapodásnak ne legyen része a befektetők és az államok közötti viták rendezését szolgálni hivatott döntőbírósági mechanizmus (ISDS), az maradjon a nemzeti hatóságok feladata - mondta az unió külkereskedelmi ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását követően Mikola István újságíróknak…