A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolása során a hitelezői igények benyújtására rendelkezésre álló 40 napos határidő 2015. április 14-én telik le, az eddig a napig postára adott hitelezői igények határidőn belüli igényként kerülnek nyilvántartásba - közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit (PSFN) Kft. csütörtökön az MTI-vel.
Hagyó Miklós elsőrendű vádlottra terhelő leveleket olvastak fel az egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen folyó per csütörtöki tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszéken.
A Magyar Szocialista Párt számára a vasárnapi időközi választás arról szól, hogy "lehet-e változtatni már most az ország és a térség jövőjén" - jelentette ki az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője csütörtök délután ajkai sajtótájékoztatóján.
A lengyel katonai ügyészség (NPW) honlapján csütörtök délután megjelent a Szmolenszk mellett 2010-ben lezuhant elnöki különgép fekete dobozában rögzített adatok legújabb leirata és az ehhez kapcsolódó két szakértői vélemény, amelyek egyike kétségbe vonni látszik azt a korábban sugallt magyarázatot, miszerint a lengyel légierő parancsnoka nyomást gyakorolt a pilótákra.
Hagyó Miklós elsőrendű vádlottra terhelő leveleket olvastak fel az egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen folyó per csütörtöki tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszéken.
Litvánia nem tesz eleget nemzetközi kötelezettségeinek a szabad hírközlés és véleménynyilvánítás biztosítása terén - jelentette ki az orosz külügyminisztérium közleményében csütörtökön, miután a litván médiahatóság három hónapra betiltotta az orosz RTR-Planyeta tévécsatorna adását.
A márciusi franciaországi légikatasztrófa egyik áldozata rokonának hazudta magát egy német nő, hogy ingyen jusson repülőjegyhez - írta csütörtökön a Ruhr Nachrichten című lap. A Lufthansa légitársaság megerősítette a lapjelentést, és közölte, hogy jogi lépéseket tervez tenni az ügyben.
Lapinformáció szerint a főpolgármester, és a kerületek vezetőinek támogatását is élvezi az a javaslat, amely szerint az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet területén lenne az új budapesti kórház.
Egy nagyon ritka genetikai betegségben, spinális izomatrófiában szenvedő 30 éves férfi jelentkezett az első fejátültetésre, amelyet a témával régóta foglalkozó olasz orvos, Sergio Canavero hajtana végre két-három éven belül.
Több száz millió forintos visszaélések történtek 2011 óta az Országos Roma Önkormányzatnál (ORÖ), a szervezet "alternatív vizsgálóbizottsága" újabb és újabb feljelentéseit dokumentumokkal tudja alátámasztani - mondta Makai István, a hattagú vizsgálóbizottságba két tagot delegáló Roma Polgári Tömörülés elnöke csütörtökön az MTI-nek.
Barack Obama hamarosan dönt arról, hogy levegyék-e Kubát a terrorizmust támogató országok amerikai listájáról - ezt maga az amerikai elnök jelezte csütörtökön, tudatva, hogy a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsa megkapta a washingtoni külügyminisztériumtól a kérdésben készített tanulmányát.
Erős szerda után sűrű csütörtök, a pártelnökök napja következett a tapolcai kampányban. Orbán Viktor, Tóbiás József és Vona Gábor a terepen járt. Felbukkant Gyurcsány Ferenc is: ő egy hetilapban megjelent interjúban jósolta meg a vasárnapi választás szerinte lehetséges kimenetelét.
Százezertől negyedmillió dollárig terjedő összegű fejpénzt tűzött ki az al-Shabaab iszlamista terrorszervezet tizenegy vezetőjére a szomáliai kormány csütörtökön.
A terrorizmus elleni közös harcra és a több mint négy éve tartó vérengzés beszüntetésére szólította fel csütörtökön a szíriai polgárháborúban harcoló feleket Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Nemzeti szocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása gyanúja miatt nyomozást rendelt el Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő ellen a Központi Nyomozó Főügyészség - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában.
Feljelentést tesz az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) rágalmazás, becsületsértés és jó hírnév megsértése miatt a szervezetet és annak volt, valamint jelenlegi vezetését ért vádak miatt.
Példátlanul megnőtt az amerikai lőfegyveripar termelése az Obama-kormánynak a fegyvertartás megszigorítását célzó kísérletei ellenére, az amerikaiak pedig több kézifegyvert vásárolnak mint valaha - írta csütörtöki számában a The Washington Times.
Fegyelmi eljárást indított a szélsőjobboldali francia Nemzeti Front (FN) vezetője, Marine Le Pen saját apja, egyben a párt alapítója és egykori elnöke, Jean-Marie Le Pen ellen.
Nemzeti szocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása gyanúja miatt nyomozást rendelt el Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő ellen a Központi Nyomozó Főügyészség - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában.
Az Origo birtokába jutott beszámoló szerint a Közgép rendkívül magas bevételt könyvelhetett el 2014-ben, amiből hatalmas összegű osztalékot fizetett ki.
A Magyar Nemzeti Bank szerint nem terheli politikai és jogi felelősség Matolcsy György jegybankelnököt a brókerbotránnyal kapcsolatban. Megvan a megoldás Wilhelm Fruzsina ügyében - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Nagyszerű az az együttműködés, amely nyomán május végére elkészül a fertődi Esterházy-kastélyhoz tartozó parkok rekonstrukciója, a fejlesztés nemcsak a fertő-parti térség, hanem a régió turisztikai fejlődését is szolgálja - mondta a térség KDNP-s országgyűlési képviselője csütörtökön a kastélyban tartott sajtótájékoztatón.