2015. április 20. hétfő

ápr. 20
9:11
Kiállítás nyílt a Mátyás-templom történetéről (Metropol)
A Mátyás-templom nemcsak a világörökség része és jelentős műemlék, hanem a nemzeti egység jelképe is.
ápr. 20
9:18
Őrizetbe vették az IÁ-hoz csatolakozni akaró fiatalokat az USA-ban (ATV)
Hat fiatalt vettek őrizetbe az Egyesült Államok hatóságai, amiért Szíriába akartak utazni vagy el is jutottak oda, hogy szélsőségesek, például az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet oldalán harcolhassanak - közölték hétfőn az amerikai szövetségi hatóságok.
ápr. 20
9:24
Halálra ítélhetik az egyiptomi elnököt (Alternatív Energia)
Az exállamfőt egyebek mellett emberölésre való felbujtással vádolják.
ápr. 20
9:26
Vereséget szenvedett a kormányfő (Alternatív Energia)
Alexander Stubb konzervatív pártja 18 százalékot szerzett, ezzel több mint három százalékkal végzett a Centrumpárt mögött.
ápr. 20
9:27
Élethalálharc a szélesszájú északi orrszarvú utolsó példányaiért (Infostart)
Egy kenyai nemzeti parkban él a világ utolsó hím északi szélesszájú fehér rinocérosza. Két fegyveres őr védi az utolsó példányt az orvvadászok támadásaitól. Az alfajról és az orrszarvúk érdekében folytatott élet-halál harcról Hanga Zoltán, a Fővárosi Állatkert szóvivője beszélt az InfoRádióban.
ápr. 20
9:27
Az akadálymentesség mindenki érdeke lenne (Metropol)
A fogyatékosság helyett a másként képesség gondolatát igyekszik elültetni a fejekben a Rehab Critical Mass.
ápr. 20
9:28
Majdnem ezer halott a Földközi-tengeren? (Alternatív Energia)
Elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó, rendkívüli európai uniós csúcstalálkozót tartanak.
ápr. 20
9:36
Augusztustól kaphatnak több pénzt a rendvédelmi dolgozók (ATV)
Augusztus elején kaphatják meg a rendvédelmi dolgozók a megemelt illetményüket - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium politikai államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.
ápr. 20
9:38
Baleset miatt lezárták a 4-es főutat (ATV)
Személyautó és pótkocsis mikrobusz ütközött össze a 4-es út elkerülő szakaszán, Albertirsa térségében hétfő reggel, a főutat lezárták – közölte a rendőrség és a katasztrófavédelem az MTI-vel.
ápr. 20
9:42
Botrány a Nemzetiben: demokráciáért demonstráltak a színészek (Alternatív Energia)
A közönség egy része tapsolt, a másik része fütyült, a harmadik értetlenül fogadta a nem várt akciót.
ápr. 20
9:45
Augusztusban kaphatnak megemelt illetményt a rendvédelmi dolgozók (Infostart)
Augusztus elején kaphatják meg a rendvédelmi dolgozók a megemelt illetményüket - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium politikai államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.
ápr. 20
10:00
Helyzetjelentés az épülő Népstadionról (Alternatív Energia)
Népszava anno: Épül-szépül a Népstadion. Korabeli beszámoló a munkálatok befejező szakaszáról. Ezen a napon írta a Népszava 1952-ben
ápr. 20
10:12
15 milliárdot termelhetett Vajna kaszinóbirodalma (ATV)
A kormánybiztos-üzletember budapesti hálózata összesen négyezer négyzetméteren mintegy 824 pénznyerő automatát üzemel, amelyből tetemes bevétel nyer - írja a Világgazdaság.
ápr. 20
10:14
Harmadosztályba csúszik az ETO (ATV)
A Bors értesülései szerint a győri futballcsapat szerdán jelenti be, hogy az NB III-ban folytatják a szereplést a következő szezontól.
ápr. 20
10:21
Németh Lászlóné: folyamatos az érdeklődés a nemzeti közműszolgáltató iránt (Infostart)
Folyamatos az érdeklődés a nemzeti közműszolgáltató iránt, és már az átjelentkezések is elindultak - mondta el Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
ápr. 20
10:36
Gőgös: komolyan kell venni a Jobbikot (Alternatív Energia)
Az MSZP-s politikus szerint a szélsőjobb fiataljai nem élték meg, milyen az, amikor az országot "minden oldalról szögesdrótok vesznek körbe".
ápr. 20
10:48
Kósa-Gőgös vita az ATV-ben: jöhet Fidesz-Jobbik koalíció, vagy sem? (ATV)
Kósa Lajos és Gőgös Zoltán érdekes történelmi visszatekintést adott az ATV Hírvita című műsorában.
ápr. 20
10:54
Hamis mosószerek a polcokon? Lecsapott a NAV (Alternatív Energia)
A vegyszert népszerű márkákéhoz hasonló flakonokba adagolták, majd ráragasztották a hamis címkéket.
ápr. 20
10:56
Jogsértő volt a paksi fűtőelemek elszállítása? (Alternatív Energia)
Jávor Benedek szerint a sérült elemeket a háborús Ukrajnán keresztül szállították el, ami súlyos biztonsági kockázatokat vetett fel.
ápr. 20
11:06
Mosószereket hamisító bandát állítanak bíróság elé (ATV)
Vádat emelt a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy héttagú bűnbanda tagjai ellen, akik egy éven át különböző, népszerű mosószereket hamisítottak és értékesítettek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.
ápr. 20
11:08
Cukorkereskedő bűnszervezetre csapott le a NAV (ATV)
Felszámoltak a közelmúltban a pénzügyőrök egy cukorral kereskedő bűnszervezet, amely 1,2 milliárd forintnyi áfát csalt el - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
ápr. 20
11:10
Mégsem ebolás a szlovén beteg (ATV)
Negatívnak bizonyult annak a szlovén nőnek az ebolatesztje, akit a betegség gyanújával múlt héten szállítottak magas lázzal a ljubljanai kórházba – közölte a szlovén sajtó hétfőn.
ápr. 20
11:12
Hivatalos: Liszkay megvette a Napi Gazdaságot (Alternatív Energia)
A lap főszerkesztőjévé Csermely Pétert, a Magyar Nemzet volt főszerkesztő-helyettesét nevezték ki.
ápr. 20
11:12
Pokolgéppel támadtak az ENSZ-alkalmazottakra Szomáliában (ATV)
Legalább kilenc ember - hét szomáliai és két kenyai - meghalt hétfőn Szomália északi részén, miután pokolgép robbant egy ENSZ-alkalmazottakat szállító autóbuszon.
ápr. 20
11:14
Felborult egy mikrobusz a 4-esen (Alternatív Energia)
A karambolnak nincs sérültje.
ápr. 20
11:14
Bankszövetség: nem jár semmilyen kárpótlás a Quaestor károsultaknak (ATV)
A bankszövetség azt az álláspontot képviseli - s ezt még az alkotmányból is le lehetne vezetni -, hogy Quaestor károsultaknak nem jár semmilyen kárpótlás - jelentette ki a Kossuth rádió 180 perc című műsorában Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára hétfőn.
ápr. 20
11:15
Liszkay Gábor megvette a Napi Gazdaságot kiadó céget (Infostart)
Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője hétfőn megvásárolta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től a Napi Gazdaság napilapot kiadó kft. száz százalékos üzletrészét - közölte a Napi Gazdaság Kiadó Kft.
ápr. 20
11:15
A Bankszövetség nem kárpótolná a Quaestor károsultjait (Metropol)
A szövetség elnöke szerint a Quaestor-ügy olyan terhet jelent a társadalomra, mintha minden magyar fejenként 18 ezer forintot dobna be a közösbe.
ápr. 20
11:16
Busznak csapódott, meghalt egy motoros (Alternatív Energia)
A buszon utazók nem sérültek meg.
ápr. 20
11:30
Megölte a tanárát! Lövöldözött egy diák a középiskolában (Alternatív Energia)
A merénylő már többször mondta osztálytársainak, hogy megöli az összes tanárt és utána öngyilkos lesz.
ápr. 20
11:32
Marihuánát tessék? Könnyebb lesz beszerezni a gyógyszertárakban (Alternatív Energia)
Ezentúl a háziorvosok és a bőrgyógyászok is felírhatják a készítményeket.
ápr. 20
11:42
Liszkay Gábor megvette a Napi Gazdaságot (ATV)
Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője hétfőn megvásárolta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től a Napi Gazdaság napilapot kiadó kft. száz százalékos üzletrészét - közölte a Napi Gazdaság Kiadó Kft. az MTI-vel.
ápr. 20
11:44
Perbe fogtak 132 terrorgyanús személyt Koszovóban (ATV)
A koszovói különleges ügyészség terrorizmus gyanújával 132 személy ellen indított eljárást a hétvégén - számolt be róla a pristinai sajtó hétfőn.
ápr. 20
11:48
3,5 millió értékű cigifogás az M1-esen (Alternatív Energia)
A kamion hátfala mögül összesen 3480 doboz szerb adójegyes cigarettát találtak.
ápr. 20
11:51
Csecsemőt helyeztek el a Heim Pál kórház inkubátorában (Infostart)
Ismét elhelyeztek egy csecsemőt a fővárosi Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai telephelyén lévő inkubátorban - közölte az intézmény főigazgató főorvosa hétfőn
ápr. 20
12:06
Órákig süthet a nap a tavaszi időben (Alternatív Energia)
Napközben 12 és 18°C között alakul a hőmérséklet.
ápr. 20
12:08
Quaestor-botrány - Bankszövetség: nem jár kártérítés a károsultaknak (Alternatív Energia)
"Nem tartom etikusnak, hogy valaki azt kéri, hogy őt kárpótolják, ha nem volt biztosítása."
ápr. 20
12:09
Csecsemőt találtak a Heim Pál kórház inkubátorában (Metropol)
A kislány 2-3 hetes lehet, egészséges és jól érzi magát, a súlya 2950 gramm.
ápr. 20
12:18
Több millió eurót csalhattak el a Nemzetköz Valutaalap ex-vezetőjének cégei (ATV)
5,3 millió euró (1,5 milliárd forint) adót csalhattak el a Nemzetközi Valutaalap volt spanyol vezetőjéhez, Rodrigo Ratóhoz köthető cégek az elmúlt öt évben - írta hétfői számában az El Mundo című napilap.
ápr. 20
12:20
Együtt: pofátlan, hogy Vajna a Fidesz ajándékából ennyit kaszál (ATV)
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint "pofátlan és tűrhetetlen", hogy Andy Vajna kormánybiztos évi 15 milliárdot kaszál budapesti kaszinóival, melyek koncesszióját "a Fidesz-kormánytól kapta ajándékba" - írta a párt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
ápr. 20
12:22
Gyurcsány: „A Jobbik a Fidesz rosszabbik arca” (ATV)
A legutóbbi napok a tapolcázás jegyében teltek el. Az időközi választás nyomán sokan értelmezték Orbán Viktor kapufás hasonlatát és a Jobbik győzelmét. Lefülelt mondatok.
ápr. 20
12:24
Vajnának bejött a kaszinózás: 15 milliárdot kaszálhat évente (Alternatív Energia)
Felmérés készült a milliárdos filmmogul épülő kaszinóbirodalmáról.
ápr. 20
12:36
Házkutatást tartottak a Kun-Mediátor ügyvezetőjénél (ATV)
Házkutatást tartottak a rendőrök vasárnapra virradó éjjel a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. ügyvezetője, Dobrai Sándorné karcagi házában - írja az Origo. Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-nek annyit mondott: a rendőrség nem adott ki ezzel kapcsolatban közleményt, és sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja a hírt.
ápr. 20
12:38
Nyílpuskával lőtte agyon a tanárát egy barcelonai diák (ATV)
Megölt egy tanárt egy nyílpuskával lövöldöző diák a barcelonai Joan Fuster gimnáziumban hétfő délelőtt.
ápr. 20
12:40
Bizakodó az IMF a görög adósság alakulása tekintetében (ATV)
Reménykeltően haladnak a tárgyalások az athéni vezetéssel a görög államadósság-válság kezelését szolgáló nemzetközi hitelprogram folytatásáról - mondta egy hétfői német lapinterjúban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) európai igazgatója, aki szerint a görög állam valószínűleg júniusig külső segítség nélkül is fizetőképes marad.
ápr. 20
12:45
Munkaszüneti nap a Rendőrségen (Infostart)
Szent György nap, a Rendőrség napja alkalmából 2015. április 24-e a Rendőrség hivatásos állománya számára munkaszüneti nap.
ápr. 20
13:00
Quaestor - Bankszövetség: nem jár kártérítés a károsultaknak (Alternatív Energia)
"Nem tartom etikusnak, hogy valaki azt kéri, hogy őt kárpótolják, ha nem volt biztosítása."
ápr. 20
13:02
Brüsszelben is hasít a Liza, a rókatündér (Alternatív Energia)
A belga közönséget is elbűvölte az abszurd romantikus vígjáték.
ápr. 20
13:12
Jobbikos brókerbotrányt kiáltott a Fidesz (ATV)
A hétfői országgyűlésen parázs hangulat alakult ki, amikot Tállai András, az NGM államtitkára lényegében bűncselekménnyel gyanúsította meg a jobbikos Lukács László Györgyöt – számol be az index.
ápr. 20
13:21
Haladnak a Budapest-Bécs világkiállítás előkészületei - 25 éve történt (Infostart)
1990. április 20. péntek: Washingtonban sikeresen befejeződtek a szakértői tárgyalások a Világbankkal a Magyarországnak gazdasági szerkezetátalakításra első ízben folyósítandó világbanki kölcsönről. Németh Miklós miniszterelnök a Parlamentben bemutatkozó látogatáson fogadta Szapári Györgyöt, a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselőjét.

Keresés