2015. február 10. kedd

febr. 10
12:37
DK: a kormány beismerte a "büntetőadó" hibáját (Alternatív Energia)
A párt szerint kiderült, hogy a hitelintézeteknek tőkére van szükségük, mert az adók felemésztették azt.
febr. 10
12:39
Jogerős: börtön jár a két képviselőnek (Alternatív Energia)
febr. 10
12:48
Péntekig lehet jelentkezni a középiskolákba (Infostart)
Az általános iskolai tanulóknak péntekig kell benyújtaniuk jelentkezésüket a nappali tagozatos középiskolákba a középfokú felvételi eljárás során - közölte az Oktatási Hivatal kedden.
febr. 10
12:50
Miért kell a dugódíj? (Infostart)
Az InfoRádió megpróbált utánajárni, hogy mikor és milyen technikai feltételek mellett vezethetik be Budapesten a dugódíjat. Továbbra is úgy tudjuk, 2016 végétől kell majd fizetni a behajtási díjat, az azonban egyelőre nem ismert, hogyan kötelezte az Európai Unió erre a fővárost.
febr. 10
12:51
Az állam ellen nyert Strasbourgban a magyar nyugdíjas (Alternatív Energia)
4,3 milliót kell fizetnie a magyar kormánynak a rokkantnyugdíj megvonásáért.
febr. 10
12:51
Orbán: Grúzia jelentősége rendkívüli mértékben megnőtt (ATV)
Magyarországnak az energiabiztonság szempontjából rendkívül fontos ország Grúzia - mondta Orbán Viktor kormányfő kedden Budapesten, az Irakli Garibasvili grúz miniszterelnökkel folytatott megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón. A grúz kormányfő arról beszélt, ki kell használni a magyar-grúz gazdasági kapcsolatokban rejlő lehetőségeket.
febr. 10
12:53
20 éve elcserélték őket - 2 millió eurós "vigaszdíjat" kapnak (Alternatív Energia)
400-400 ezer euró illeti meg a lányokat, a szülőknek 300 ezer euró jár fejenként.
febr. 10
13:06
Orbán: a magyar energiabiztonság szempontjából fontos ország Grúzia (Infostart)
Magyarországnak az energiabiztonság szempontjából rendkívül fontos ország Grúzia - mondta Orbán Viktor kormányfő kedden Budapesten, az Irakli Garibasvili grúz miniszterelnökkel folytatott megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón. A grúz kormányfő arról beszélt, ki kell használni a magyar-grúz gazdasági kapcsolatokban rejlő lehetőségeket.
febr. 10
13:08
Adatvédelemre oktatják majd a diákokat (Infostart)
Ez év végére az unió minden tagállamában alkalmazható adatbiztonsági-adatvédelmi oktatási programot dolgoz ki általános iskolásoknak a lengyel és a szlovén társhatósággal, valamint egy belgiumi egyetemmel közösen a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) - mondta el Péterfalvi Attila elnök kedden, a tizenkettedik alkalommal megrendezett Biztonságosabb internet nap budapesti…
febr. 10
13:09
Orbán Grúziával is a gáz miatt "bratyizik" (Alternatív Energia)
A kormányfő szerint az energiabiztonság szempontjából rendkívül fontos a kaukázusi ország.
febr. 10
13:09
Látogatási tilalom a Semmelweis összes klinikáján (ATV)
A járványügyi helyzetre tekintettel a Semmelweis Egyetem valamennyi klinikáján keddtől látogatási tilalmat rendelt el Szél Ágoston rektor - közölte az intézmény az MTI-vel.
febr. 10
13:11
Adócsalási botrány - Hírességek a listán (Alternatív Energia)
A HSBC nemzetközi bank segédkezett ügyfeleinek pénzmosási és adóelkerülési ügyekben.
febr. 10
13:11
Bodnár: Orbán kizárólag a német adófizetőknek tett szívességet (ATV)
Kizárólag a német államnak és a német adófizetőknek tett szívességet Orbán Viktor az Erste-csoporttal kötött megállapodással – mondta az ATV Startban Bodnár Zoltán.
febr. 10
13:13
Influenza - Látogatási tilalom az egyetem összes klinikáján (Alternatív Energia)
Országszerte számos egészségügyi intézményben tiltották meg a betegek látogatását.
febr. 10
13:24
A földtörvény ellen szervezett tüntetést a Kisgazdapárt - 25 éve történt (Infostart)
1990. február 10. szombat:
febr. 10
13:45
Látogatási tilalom a Semmelweis Egyetem klinikáin (Metropol)
Az ország számos kórházában vezettek be intézkedéseket, a továbbra is tomboló influenza-járvány miatt.
febr. 10
13:45
"Soha ennyien nem hagyták el az országot" (Alternatív Energia)
A DK szerint a kormánynak munkahelyeket kell teremtenie, hogy megfékezzék a kivándorlást.
febr. 10
13:47
Orbán: az energiabiztonság szempontjából fontos ország Grúzia (Metropol)
A kormányfő fogadta Irakli Garibasvili grúz miniszterelnököt Budapesten.
febr. 10
14:39
Nocsak? Lázár is Simicska bögyében van? (Alternatív Energia)
Nem adják ki a Magyar Nemzetnek a Sorsok Háza 2013-ban elkészült szakmai koncepcióját.
febr. 10
14:39
Flóri, hol a pénz? „Ön most viccel?” (ATV)
Az ATV Híradója az ORÖ-nál kirobbant százmilliós botrány kapcsán kérdezte Farkas Flóriánt, a szervezet egykori elnökét. Itt a válasz vágatlanul.
febr. 10
14:41
(18+) Rakéta csapódott az ukrán főhadiszállásba (ATV)
Rakétatámadás érte Kijev kelet-ukrajnai hadműveleteit koordináló katonai főhadiszállást - állította kedden Petro Porosenko ukrán elnök. Hozzátette, hogy a rakétatámadásban katonai személyek, de több civil is megsérült.
febr. 10
14:57
Meghalt Izsóf Vilmos (ATV)
Életének 75. évében kedden elhunyt Izsóf Vilmos színművész - tudatta az MTI-vel a Pesti Magyar Színház.
febr. 10
14:59
Nagyot zuhant a Coca-Cola nyeresége (ATV)
Az amerikai Coca-Cola vállalat nettó profitja 55 százalékkal esett éves alapon számolva 2014 utolsó negyedévében. A nettó nyereség 770 millió dollár lett az egy évvel korábbi azonos időszak 1,70 milliárd dollárjához képest.
febr. 10
15:12
Így jelent fel a magyar (Infostart)
A magyar rendőrség és az állami infokommunikációs szolgáltató által működtetett Biztonságosinternet Hotline közösen küzd a káros online tartalmak visszaszorításáért és a tudatos internethasználatért Magyarországon. A Biztonságosinternet Hotline 2014-ben több mint 1600 bejelentést kezelt, melynek közel harmada tiltott tartalommal volt kapcsolatos.
febr. 10
15:15
Porosenko menesztette a főügyészt (Alternatív Energia)
Megszavazta az ukrán parlament kedden Vitalij Jarema leváltását a főügyészi posztról.
febr. 10
15:33
PS: Távozik a Hír TV több munkatársa (ATV)
Több munkatárs is távozik a Hír TV-től. Közéjük tartozik Kovács Andrea, a hírcsatorna egyik arca, aki számára elfogadhatatlan a múlt pénteki fordulat.
febr. 10
15:35
Meghalt Uhrin Benedek (ATV)
Hosszan tartó betegség után 93 éves korában elhunyt Uhrin Benedek – írja a Bors.
febr. 10
15:51
Rengeteg pénzbe kerül Julian Assange figyelése (ATV)
Tízmillió fontba került eddig Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató oldal alapítójának a londoni ecuadori nagykövetségen - tájékoztatott a BBC brit közszolgálati média kedden.
febr. 10
15:53
Ittasan vezetett a fideszes polgármester (ATV)
Ittas vezetésen kapták Borbély Lénárd csepeli polgármestert – értesült az Index.
febr. 10
16:06
Rogán: azonnal őrizetbe kell venni a gazdasági bevándorlókat (Infostart)
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint az illegális gazdasági bevándorlókat azonnal őrizetbe kell venni és haladéktalanul vissza kell küldeni őket a hazájukba. Rogán Antal tisztában van azzal, hogy ez jogi és erkölcsi szempontból is ellentétes az Európai Unió hivatalos álláspontjával. A kormánypárti politikus az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.
febr. 10
16:09
Ma 93 éves Göncz Árpád (ATV)
Ma ünnepli 93. születésnapját Göncz Árpád, a rendszerváltás utáni Magyarország első köztársasági elnöke.
febr. 10
16:27
A PM feljelenti a Jobbik mezőtúri képviselőjét (Metropol)
Korábban több hírportál arról számolt be, hogy Kötél János cigányok kivégzéséről, politikusok felakasztásáról posztol a közösségi oldalon.
febr. 10
16:27
Gázolás - Vonatpótló buszok Pusztaszabolcs és Dunaújváros között (Alternatív Energia)
A férfit a Kelenföldről Dunaújvárosba tartó elővárosi vonat gázolta el, állapotáról egyelőre nincs információ.
febr. 10
16:27
Pálinka-szabadságharc: 10 milliárdos büntetés jöhet? (ATV)
Tetemes büntetést szabhat ki Magyarországra az EU a pálinka-szabadságharc miatt – írja a Brüsszeli forrásokra hivatkozva a Népszava.
febr. 10
16:29
DSK nem tudta, hogy a szexpartikon prostik voltak (Alternatív Energia)
A volt politikus azt is tagadta, hogy részt vett az estek szervezésében.
febr. 10
16:42
Változik a közlekedés rendje a Margit híd budai felhajtójánál (Infostart)
Változik a közlekedés rendje szerdától a Margit híd budai hídfőjénél, a Budapesti Közlekedési Központ kerülőútvonalat biztosít a járművezetőknek.
febr. 10
16:45
Bevándorlás: Rogán kiment a Keletibe, tiltakozók várták (ATV)
Az idegenrendészeti és a bevándorlással kapcsolatos szabályok jelentős szigorítását sürgette ismét Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden, miután Budapesten, a Keleti pályaudvaron tájékozódott a fokozódó bevándorlás következtében kialakult helyzetről.
febr. 10
16:47
UNICEF-központ jön létre Magyarországon (ATV)
Az ENSZ úgy döntött, hogy Magyarországon jön létre az UNICEF (az ENSZ Gyermekalapja) szolgáltató központja - mondta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 10
17:03
Változik a közlekedés rendje a Margit hídnál (Metropol)
budai fonódó villamoshálózat kiépítése miatt a Margit híd szerdától a Tölgyfa utca felől a Margit körúti felhajtón csak egy sávon lesz megközelíthető.
febr. 10
17:03
Rogán tovább szigorítana (Alternatív Energia)
febr. 10
17:05
A Fidesz jelentősen szigorítaná az idegenrendészeti szabályokat (Metropol)
Rogán Antal a budapesti Keleti pályaudvaron tájékozódott a fokozódó bevándorlás következtében kialakult helyzetről.
febr. 10
17:18
Mikola: Magyarországon jön létre az UNICEF szolgáltató központja (Infostart)
Az ENSZ úgy döntött, hogy Magyarországon jön létre az UNICEF (az ENSZ Gyermekalapja) szolgáltató központja - mondta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 10
17:21
Jogi lépéseket tennének a cigányozó jobbikos ellen (ATV)
A mezőtúri jobbikos képviselővel szembeni jogi fellépés lehetőségeit vizsgálja a Nemzeti Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda. Kötél János, aki 55 százalékkal nyert a vasárnapi időközi választáson, évekkel ezelőtti Facebook-bejegyzéseiben cigányok megöléséről értekezett.
febr. 10
17:23
Meghalt az Iszlám Állam utolsó amerikai túsza (ATV)
Barack Obama amerikai elnök kedden közölte, hogy meghalt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fogságában lévő utolsó amerikai túsz, Kayla Jean Mueller.
febr. 10
17:36
Trócsányi Lászlónál járt az új amerikai nagykövet (Infostart)
Bemutatkozó látogatáson fogadta Colleen Bellt, az Egyesült Államok új budapesti nagykövetét Trócsányi László igazságügy-miniszter kedden.
febr. 10
17:39
Gyengült kedden a forint (ATV)
Gyengült kedden a forint a bankközi devizakereskedelemben: az eurót délután öt órakor 308,87 forinton jegyezték a kora reggeli 307,78 forint után.
febr. 10
17:57
Gyengült a forint (Alternatív Energia)
Az árfolyam napközben 307,38 és 310,74 forint között alakult.
febr. 10
18:33
Vasárnapi zárva tartás: közvélemény-kutatást tart az MSZP (ATV)
Utcai, nyílt közvélemény-kutatást tart az MSZP a nagyobb bevásárlóközpontok vasárnapi zárva tartásáról február 15-én, és az eredményt eljuttatják a kormánynak - mondta az MSZP elnöke keddi tatabányai sajtótájékoztatóján.
febr. 10
18:35
Továbbra is fogságban marad az ukrán pilótanő (ATV)
Az európai uniós külügyminiszterek kérése és Ukrajna közbenjárása ellenére ismét három hónappal, május 13-ig meghosszabbították Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő vizsgálati fogságát. Erről kedden döntött a moszkvai Baszmannij kerületi bíróság.
febr. 10
18:51
Közvélemény-kutatás a vasárnapi zárva tartásról (Metropol)
Az MSZP február 15-én mind a 106 választókörzetben megkérdezi az emberek véleményét és az eredményt eljuttatják a kormánynak.

Keresés