Speciális, önálló törvényi szabályozásra van szükség az adatrögzítésre vagy -továbbításra alkalmas drónok használatához Magyarországon a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint.
Orbán Viktor miniszterelnökkel közölt interjút csütörtökön a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap "Nem akarunk multikulturális társadalmat címmel".
Francois Hollande francia elnök bejelentette, hogy Angela Merkel német kancellárral együtt csütörtök délután Kijevbe látogat, pénteken pedig Moszkvába utazik tovább.
Orbán Viktor miniszterelnökkel közölt interjút csütörtökön a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap "Nem akarunk multikulturális társadalmat címmel".
Óriáskivetítőn is bemutatták Rakkában, a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet kezén lévő észak-szíriai városban azt a videofelvételt, amelyen a fogságba ejtett jordániai pilóta brutális meggyilkolása látható.
A rendkívüli időjárási körülmények következtében kialakult szlovén határzár miatt már négy megyében és a Budapesti Rendőr-főkapitányság területén is korlátozzák a teherforgalmat - közölte honlapján a rendőrség csütörtök délután.
Csütörtöktől ideiglenesen Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya - Rainer Widmayerrel közösen - irányítja a német élvonalban szereplő Hertha BSC együttesét.
Legalább 31 halottja van a szerdai repülőgép-balesetnek, 12 embert még nem sikerül a folyóba zuhant gépről a felszínre hozni. Egy kétéves kisfiú csodával határos módon túlélte a balesetet.
Minden olyan 2011 áprilisa után lebonyolított V. kerületi ingatlaneladás törvényellenes volt, ahol a vevők kedvezményt kaptak, illetve ahol az eladás 25 millió feletti értékben, illetve pályáztatás nélkül történt – erről Juhász Péter, az Együtt V. kerületi képviselője beszélt az ATV Start című műsorában.
1990. február 5. hétfő: Csepelen, a Vízmű-lakótelepen lakók bejelentést tettek a XXI. kerületi tanácsnál, hogy nem kapták meg a kopogtatócédulákat. Erdély több részén változatlanul feszültség uralkodik, nem szűnik a nyugtalanság a magyar és a román lakosok között
Egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett a német és a görög pénzügyminiszter csütörtökön Berlinben az első találkozójuk után tartott sajtótájékoztatón.
Francois Hollande francia államfő csütörtöki sajtótájékoztatóján jelezte: megkérte Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnököt, hogy hazája államadósságának újratárgyalása érdekében tegyen látogatást Berlinben Angela Merkel német kancellárnál is, aki "fogadni fogja őt".
Kiegyensúlyozottnak, szélsőségektől mentesnek nevezte Magyarország múlt évi bűnügyi-közbiztonsági helyzetét Papp Károly országos rendőrfőkapitány csütörtökön Budapesten, a rendőrség székházában tartott évértékelőjében.
A magyar kormány ugyanazokat a direkt és indirekt megszorításokat hajtotta végre, mint amiket a németek rákényszerítettek a görögökre azért, hogy kikerüljünk a válságból – erről Róna Péter beszélt az ATV Start című műsorában.
Viharos szél, ónos eső, havazás, hófúvás is várható a hétvégén. Péntekre több megyére első- és másodfokú figyelmeztetéseket is kiadott az Országos Meteorológiai Szolgálat. A leghidegebb helyeken mínusz 10 Celsius-fokig is hűlhet a levegő.
A Nemzetgazdasági Minisztérium ésszerű műszaki változtatásokat javasol a szolgáltatói szektor online-osításával kapcsolatban, mondták a forgalmazók és a szervizesek a pénztárgépesek szakmai konferenciáján.
Egykulcsos lesz és csökken a reklámadó - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető Lázár János. A Reklámszövetség nem elégedett, és párbeszédet sürget a kormánnyal.
Tíz év alatt százmilliárd forintot fordít az állam a budai Vár felújítására - nyilatkozta a Figyelőnek Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára, a Várnegyed felújításáért felelős kormánybiztos. A Heti Válasz az online ételrendelő portálokról készített összeállítását.
A Debreceni Törvényszék szerint felderítetlen körülmények maradtak a földes takarékszövetkezet feltételezett kirablójának ügyében, és hiányosságokat találtak a tényállásban is.
Megnyitották a szlovén hatóságok a határt a kamionok előtt, mintegy 500 kamion már el is hagyta Magyarország területét, a forgalom zavartalan - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Miközben Washington a kelet-ukrajnai konfliktus diplomáciai megoldására törekszik, nem fog szemet hunyni az orosz-ukrán határt átlépő orosz tankok és fegyveresek felett - hangsúlyozta csütörtökön Kijevben John Kerry. Az amerikai külügyminiszter szerint Ukrajna számára jelenleg az orosz agresszió jelenti a legnagyobb fenyegetést.
Új budapesti kórház építését javasolja a Fidesz-KDNP - közölte a Fidesz frakcióvezetője csütörtöki mezőkövesdi sajtótájékoztatóján. A kormánypárti képviselőcsoport kihelyezett ülésének helyszínén Rogán Antal tájékoztatott arról is, hogy felhatalmazták a kormányt a nemzeti közműszolgáltató márciusi elindítására.
Az IKEA március 16-tól egy órával tovább, hétfőtől szombatig reggel 9-től este 10-ig tart nyitva, hogy mérsékelje a vasárnapi pihenőnap bevezetése miatti forgalomkiesését. A bútoráruházlánc, amely a tavaly augusztus végéig tartó pénzügyi évben 1,6 milliárd forintos adózott eredményt ért el a megelőző évi 21 millió után az idén 4,8 százalékos árbevétel növekedéssel számol.