2015. február 20. péntek

febr. 20
8:51
A magyar szuverenitást reprezentálták a koronázási szertartások (Infostart)
Az önálló magyar államiságot, a Habsburg Monarchiához fűződő kapcsolatait és a magyar eliten belüli erőviszonyokat egyaránt reprezentálták a Mohács utáni koronázási szertartások - mondta az MTI-nek Pálffy Géza történész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szent Korona kutatócsoportjának vezetője annak kapcsán, hogy pénteken mutatják be munkájuk eddigi eredményeit tartalmazó kiadványokat.
febr. 20
8:54
Meglőttek egy férfit csütörtökön este Budapesten (Metropol)
A sérültet kórházban ápolják, egyelőre nem tudni miért lőtték le. Atettest elfogták.
febr. 20
8:57
Súlyos vonatbaleset Svájcban, sokan megsérültek (ATV)
Összeütközött két vonat péntek reggel Svájcban, beszámolók szerint többen megsérültek a balesetben.
febr. 20
8:59
Egy háromgyerekes anyuka dolgozhat az Andrássy úton vasárnap is (ATV)
Komolyan szégyellem magam, hogy mások irracionális döntéseit magyarázni kell – ezt Dávid Ferenc mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 20
9:01
Három gyerek és egy felnőtt került kórházba szén-monoxid miatt (ATV)
Négy embert, köztük három gyermeket vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanújával egy szobi családi házból péntek kora reggel – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
febr. 20
9:15
Nade kicsoda valójában Habony Árpád, Orbán "raszputyinja"? (Alternatív Energia)
A PM is válaszokat vár a magyar politikai- és közélet - a jelek szerint - fontos figurájáról.
febr. 20
9:27
Súlyos szén-monoxid-mérgezés Szobon (Infostart)
Négy embert, köztük három gyermeket vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanújával egy szobi családi házból péntek kora reggel - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
febr. 20
9:33
Nade kicsoda valójában Orbán "raszputyinja"? (Alternatív Energia)
A PM is válaszokat vár a magyar politikai- és közélet - a jelek szerint - fontos figurájáról.
febr. 20
9:33
Paks 2: „a pereket is megpróbálja ellehetetleníteni a kormány” (ATV)
A kormány azt akarja elérni, hogy minden adatigénylést megtiltson a paksi beruházással kapcsolatban, de Péterfalvi Attila is azt mondja, hogy ez abszurdum, szégyen, hogy ez a javaslat az Országház elé kerülhetett – ezt Szél Bernadett mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 20
9:45
237 700 forintra nőtt a bruttó átlagkereset tavaly (Infostart)
Tavaly 3 százalékkal 237 700 forintra nőtt a bruttó átlagkereset a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézmények és a megfigyelt nonprofit szervezetek körében - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
febr. 20
9:51
Havazás bénítja Jeruzsálem közlekedését (ATV)
Lezárták a Jeruzsálembe vezető utakat a szokatlan időjárás miatt, huszonöt centiméter vastag hó takarja a várost és Izrael magasabban fekvő részeit – jelentette az izraeli közszolgálati rádió péntek reggel.
febr. 20
9:53
Vádat emeltek a gólyatábori erőszakoló ellen (ATV)
Szexuális erőszak bűntette miatt vádat emelt a Fonyódi Járási Ügyészség a fonyódligeti gólyatáborban történt bűncselekmény miatt, az ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
febr. 20
9:55
Több mint 100 határsértőt fogtak el Csongrád megyében (ATV)
Százharmincnégy határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megye déli részén csütörtökön.
febr. 20
10:03
Hótakaró borítja Jeruzsálemet és Izrael jelentős részét (Infostart)
Lezárták a Jeruzsálembe vezető utakat a szokatlan időjárás miatt, huszonöt centiméter vastag hó takarja a várost és Izrael magasabban fekvő részeit - jelentette az izraeli közszolgálati rádió péntek reggel.
febr. 20
10:05
Százharmincnégy határsértőt fogtak el Csongrád megyében (Infostart)
Százharmincnégy határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megye déli részén csütörtökön - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
febr. 20
10:09
Somogyi Bélát meggyilkolták (Alternatív Energia)
Mártírjainkra emlékezünk! 95 éve repült világgá a hír: Somogyi Bélát és Bacsó Bélát az Ostenburg különítmény tisztjei a nyílt utcán elrabolták és meggyilkolták. Népszava anno
febr. 20
10:09
Kitiltási botrány: kínos hallgatás a NAV sajtótájékoztatóján (ATV)
Kínos csönddel ért véget az adóhatóság csütörtöki sajtótájékoztatója: a hvg.hu újságírója az amerikai kitiltási ügyről kérdezte a NAV elnökhelyettesét.
febr. 20
10:21
Barcza: a hitelminősítők lemaradtak a piac mögött (Infostart)
A piac már beárazta Magyarország felminősítését - mondta Barcza György, az Államadósságkezelő Központ nemrég kinevezett vezérigazgatója, az InfoRádió Aréna című műsorában.
febr. 20
10:27
Ismét lebukott egy drogbanda - "Dizájnerben" ment az üzlet (Alternatív Energia)
Az ügyet a Kecskeméti Járásbíróság tárgyalja.
febr. 20
10:27
Idei legjobb euróárfolyamán a forint (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama péntek délelőtt a bankközi devizakereskedelemben, míg az euróval szemben idei legerősebb árfolyamát érte el, a dollárral és a jennel szemben gyengült.
febr. 20
10:39
A Nagyerdei Stadion a világ negyedik legjobbja lett (Infostart)
A szakmai zsűri szavazásán a debreceni Nagyerdei Stadion a negyedik helyen végzett a 2014-ben átadott futballarénák különversenyében.
febr. 20
10:41
Márciustól módosulnak az ekáer szabályai (Infostart)
Február 1-je helyett március 11-étől kell első alkalommal kockázati biztosítékot nyújtani az erre kötelezett, kockázatos termékeket fuvarozó vállalkozásoknak - döntött a parlament pénteken azzal, hogy elfogadta az adózás rendjéről szóló törvénynek az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerrel (ekáer) összefüggő módosítását.
febr. 20
10:57
Megtéríti az állam a vörösiszap-katasztrófa okozta nem vagyoni károkat (Infostart)
A kormány döntése szerint az állam pénzbeli segítséget nyújt a vörösiszap-katasztrófa magánszemély károsultjainak, nem vagyoni káruk megtérülése érdekében - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel pénteken.
febr. 20
11:00
Az NMHH vizsgálja a VV7-et (Metropol)
Eljárást indít az RTL 2-n futó valóságshow ellen a médiatanács korhatár-besorolás miatt.
febr. 20
11:03
A "Ne hagyd el hazádat"-kampány feldühíti a reménytelen helyzetben lévőket (Alternatív Energia)
A magyar-szerb toloncegyezményről lapunk munkatársától értesült Pristina polgármestere.
febr. 20
11:03
A telekadó eltörlésével fogadták Mészáros Lőrincet Bicskén? (ATV)
Unikális lépésre szánta el magát a fideszes vezetésű bicskei önkormányzat: január 1-től eltörölték a telekadót, miközben fejlesztéseikhez hitelt kell felvenniük. Ez azért érdekes, mert úgy tűnik, a lépéssel jelentős tehertől mentették meg a közelmúltban Bicskén óriási „bevásárlást” végrehajtó Mészáros Lőrincet.
febr. 20
11:05
Kőkeményen beszólt Gyurcsánynak és Orbánnak Bajnai volt minisztere (ATV)
Balázs Péter volt külügyminiszter és egykori uniós biztos a Putyin-látogatás kapcsán nyilatkozott a Hetek című hetilapnak meglehetősen vitriolosan a volt és a jelenlegi miniszterelnök diplomáciai húzásairól.
febr. 20
11:15
Módosították a fogyasztói kölcsönszerződésekkel kapcsolatos törvényeket (Infostart)
Megkönnyíti a bankokkal való elszámolást és a nem természetes személy betétesek esetében lehetővé teszi a negatív kamat kikötését az a parlament által pénteken elfogadott törvény, amely a fogyasztói kölcsönszerződésekkel összefüggő jogszabályokat módosítja.
febr. 20
11:17
Magyar-osztrák vadászati és a horgászati együttműködés született (Infostart)
A horgászat, halászat és akvakultúra területén szorosabbá teszi az együttműködést és a közös érdekképviseletet az EU szervezeteiben Magyarország és Ausztria - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel pénteken.
febr. 20
11:33
ÁSZ: a számvevőszéki ellenőrzés nem helyettesíti a belső ellenőrzést (Infostart)
A számvevőszéki ellenőrzés nem helyettesíti egy szervezet belső ellenőrzését és az ágazati kormányzati ellenőrzést sem, azokat legfeljebb kiegészítheti, ellenőrizheti - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken a keszthelyi kikötőeladás ügyében az MTI-vel.
febr. 20
11:39
Egy fiatal nő halt meg a fának csapódott autóban (Alternatív Energia)
febr. 20
11:51
Vádat emelt a ügyészség a gólyatábori erőszaktevővel szemben (Infostart)
Szexuális erőszak bűntette miatt vádat emelt a Fonyódi Járási Ügyészség a fonyódligeti gólyatáborban történt bűncselekmény miatt, az ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta - közölte Horváth Szilárd, a Somogy Megyei Főügyészség főügyésze pénteken az MTI-vel.
febr. 20
11:53
Idei legjobb euróárfolyamán a forint (Infostart)
Vegyesen alakult a forint árfolyama péntek délelőtt a bankközi devizakereskedelemben, míg az euróval szemben idei legerősebb árfolyamát érte el, a dollárral és a jennel szemben gyengült.
febr. 20
11:57
Kelet-Ukrajna: újabb település került a szakadárok kezére (ATV)
A közel egy hete érvényben lévő tűzszünet ellenére nem enyhül a feszültség a harcok sújtotta kelet-ukrajnai térségben, az oroszbarát szakadárok továbbra is lövik az ukrán katonák állásait - jelentette pénteken Dmitro Timcsuk ukrán katonai szakértő, a térségben adatokat gyűjtő szervezet, az Információs Ellenállás vezetője.
febr. 20
12:15
Bevándorlás: Magyarország is célországgá válhat (ATV)
Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra, az ország nem válhat a megélhetési bevándorlók célországává, ebben a kérdésben nemzeti egyetértésre van szükség - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az Országgyűlésben.
febr. 20
12:27
Rádiós és filmes pályázatokról döntött a médiatanács (Infostart)
Ideiglenes engedéllyel sugározhat három fővárosi rádióadó a médiatanács e heti ülésén született döntés értelmében - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság pénteken az MTI-vel.
febr. 20
12:29
Mostantól szabad a negatív kamat (Infostart)
Megkönnyíti a bankokkal való elszámolást és lehetővé teszi a negatív kamat kikötését a fogyasztói kölcsönszerződésekkel összefüggő jogszabályok ma elfogadott módosítása.
febr. 20
12:31
Kormány: Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra (Infostart)
Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra, az ország nem válhat a megélhetési bevándorlók célországává, ebben a kérdésben nemzeti egyetértésre van szükség - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az Országgyűlésben.
febr. 20
12:33
Farkasházy: Damoklész kardjaként lebegett felettem az a kétmillió forint (ATV)
Másodfokon is elutasította a bíróság Andy Vajna személyiségi jogi keresetét. A producer két mondat miatt perelte be Farkasházy Tivadart, aki a Heti hetesben megkérdőjelezte Vajna szakértelmét a művészfilmek készítése terén, és úgy vélte, a kormánybiztosnak nincs minden dolga rendben az Egyesült Államokban. A humoristát kétmillió forintra perelte Vajna a műsorban elhangzottakért, de Teddy most már…
febr. 20
12:33
Eljárás indul a Való Világ 7 korhatár-besorolása miatt (Infostart)
Eljárást indít az RTL 2-n futó valóságshow, a Való Világ 7 egyik decemberi adásának helytelen korhatár-besorolása miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.
febr. 20
12:45
Balog: eljött az ideje a védőnői szolgálat megbecsülésének (Infostart)
Eljött a védőnői szolgálat megbecsülésének az ideje, és erről kormánydöntés is született - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, a 100 éves a Védőnői Szolgálat című konferencián.
febr. 20
13:03
Később tájékoztat a MÁV a Déli pályaudvar helyreállításáról (Infostart)
Később ad tájékoztatást a MÁV a Déli pályaudvar alagútja fölött lévő rézsű helyreállítási munkálatait pályázaton elnyerő kivitelezőről és a helyreállítási munkálatokról - közölte a társaság szóvivője az MTI érdeklődésére pénteken.
febr. 20
13:06
Teljes útzár a 8-ason (Metropol)
Két személyautó és egy kamion ütközött össze.
febr. 20
13:21
Trócsányi: a kormány célja hatékony polgári perrendtartás létrehozása (Infostart)
A kormány célja hatékony és korszerű polgári perrendtartás létrehozása - jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter a jogszabály koncepcióját bemutató konferencián pénteken Szegeden.
febr. 20
13:23
Népszavazást tarthatnak az elszakadásról Szovjetunióban - 25 éve történt (Infostart)
1990. február 20. kedd: Az MDF fontosnak tartja azt, hogy a jelenlegi 90 százalékról 5 év alatt 30 százalékra mérséklődjék az állami tulajdon aránya. A romániai fordulat kezdetétől február közepéig 11,2 millió márka értékben, összesen 1121 tonna segélyt szállított Romániába az első német-magyar kétoldalú egyesület, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely a magyar testvéregyesületével együtt egy…
febr. 20
13:27
A bunkóság bája (Alternatív Energia)
A magyarok buszokkal, rendőri kísérettel küldik vissza expressz-ajánlva a koszovói menekülteket.
febr. 20
13:27
Rekordszámú cég szűnt meg januárban (ATV)
Januárban folytatódott a Magyarországon bejegyzett cégek számának visszaesése, az első hónapban rekordszámú cég szűnt meg - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató cég adataiból.
febr. 20
13:29
Bántalmazó rendőröket ítéltek el (ATV)
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken azt a két rendőrt, aki a vád szerint bántalmazott egy férfit a szigetszentmiklósi kapitányság épületében 2010. június 1-jén. Az ítélet nem jogerős.
febr. 20
13:39
Félszáz itthoni program az Európa ifjúsági fővárosa keretében (Infostart)
Kolozsvár 2015-ben az Európa ifjúsági fővárosa címet viseli, ám nem csupán a határon túl, hanem a magyar fővárosban is rendeznek az eseményhez kapcsolódó programokat. Csütörtök este nyitották meg az esemény budapesti központját a Mathias Corvinus Collegiumban.
febr. 20
13:45
Oskar Kokoschka és Prága - Megnyílt a kiállítás a cseh fővárosban (Alternatív Energia)
A nagyszabású tárlat tavaly nyáron Regensburgban volt látható.

Keresés