Isten fia emberré lett, hogy mi Isten fiaivá lehessünk, alászállt a földre, hogy megnyissa az utat mennybe emelkedésünkre - mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke pénteken Budapesten.
Afrikai migránsok tömegesen próbáltak meg bejutni a Ceuta nevű észak-afrikai spanyol enklávéba, s ez közülük majdnem kétszáznak sikerült is, de ketten a vízbe fulladtak - jelentette pénteken a spanyol és a marokkói média.
A gyermekvállalás, a gyermeknevelés segítését előmozdító intézkedéseket emelte ki a kormány családpolitikai intézkedései közül az emberi erőforrások minisztere a csalad.hu internetes portálnak adott karácsonyi interjújában.
Gasztronómiai különlegességekkel, malacsütéssel, forraltbor-sétánnyal, vodkaspecialitásokkal, koncertekkel és gyerekprogramokkal várják a látogatókat a Városligetbe az év utolsó napjaiban az Óévbúcsúztató fesztiválra.
A kormány több mint 70 milliárd forint átcsoportosításáról döntött az idei költségvetésben keletkezett megtakarítások terhére a Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent határozat szerint.
Végsőkig kísérni címmel bemutatta új kiadványát a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület kedden. A hiánypótló tanácsadó füzetet 10 ezer rászoruló családhoz juttatja el a szervezet - mondta az InfoRádióban Schaffer Juditot a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület elnöke.
Elítélte a terrorizmus minden formáját a pápa. Több mint 70 milliárd forintot csoportosított át a kormány az idei költségvetés megtakarításaiból. Jövő év decemberében írják ki az új Néprajzi Múzeum építészeti pályázatát.
Jézus születésének történetében a kulcsszó az engedelmesség - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsonyi igehirdetésében pénteken Budapesten.
Karácsony éjszakáján gondoljunk azokra a gyerekekre, akik kénytelenek voltak szüleikkel együtt elmenekülni otthonaikból a háborúk és üldözések elől, mondta a bíboros.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet szabadon engedett 25 asszír keresztény túszt, akiket még februárban raboltak el Szíriában - közölte pénteken egy asszír szervezet.
Jézus születésével elmúlik minden kétség, szomorúság és félelem. Ezt mondta Ferenc pápa a karácsonyi szentmisén a Szent Péter Bazilikában. A katolikus egyházfőt több tízezer ember hallgatta a Vatikánban, fokozott biztonsági ellenőrzések mellett. Betlehembe, Jézus szülővárosába is a világ minden tájáról érkeztek zarándokok, de az elmúlt hónapok terrortámadásai miatt ezúttal jóval kevesebben.…
Egy Damaszkusz környéki légicsapásban meghalt Zahrán Allús, az egyik legerősebb szíriai felkelőcsoport, a Dzsais Al-Iszlám (Az Iszlám Hadsereg) vezetője - jelentette pénteken a közel-keleti média és aktivisták. Allús mellett a támadásban több tucat további felkelő is életét vesztette.
Halálra gázolt egy kerékpárját toló férfit egy személygépkocsi pénteken kora este Debrecenben - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Halálra gázolt egy kerékpárját toló férfit egy személygépkocsi pénteken kora este Debrecenben - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Gyurcsány Ferenc elegánsan, Rogán Antal a családjával, Schmuck Andor magányosan, Andy Vajna durcás kismacskával – idén sem maradtak el az ünnepi jókívánságok a magyar közélet fontos, és kevésbé fontos szereplőitől. A politikát a legtöbben elhagyták, de azért volt, aki még szenteste is megosztott egy menekültes posztot. Részletek a videóban.
Már tinédzserként egy topcsapat kulcsjátékosa, szinte mindent elért, de balszerencsés körülmények között elbukott egy vb-döntőt a németek ellen. Sérülés a legrosszabbkor, küzdelem a túlsúly ellen, sajtótámadások, gólkirályi címek klubszinten, és a legrangosabb európai trófea elhódítása. Népszerűség világszerte. Ez nem Lionel Messi, hanem Puskás Ferenc pályafutása. Nézzük öt pontban, mit érdemes…
Hűséget fogadott az Iszlám Államnak (IÁ) egy, az al-Shabaab kelet-afrikai iszlamista terrorszervezetből kivált csoport, ami a hatóságok félelmei szerint a közeljövőben a terrorcselekmények megszaporodásával járhat a térségben - közölte Joseph Boinnet kenyai rendőrfőnök pénteken.
Hétszázötvenegy migránst mentett ki az olasz parti őrség a Földközi-tengerből karácsony első napján hat különböző műveletben - közölték pénteken a római hatóságok.
Az év végéhez közeledve sokan összegzik az elmúlt esztendő eseményeit és levonják a tanulságokat. Az atv.hu kérdőívéből kiderül, hogy az Ön számára mennyire volt sikeres a 2015-ös esztendő. Egészen december végéig válaszolhat a kérdésekre, majd január első napjaiban kiértékeljük az eredményeket és közzétesszük azokat.
Tüntetők szétvertek egy muszlim imatermet, és megpróbálták a Korán több példányát tűzre vetni a Franciaországhoz tartozó Korzikán - közölte a helyi rendőrség pénteken.
Mintegy ötven ember halhatott meg a jáde- és aranybányákban bekövetkezett földcsuszamlásokban az észak-mianmari Kacsin államban - közölték helyi hatóságok szombaton.
Átlagosnál nyugalmasabb volt a rendőrök és a tűzoltók munkája a szentestét is magába foglaló elmúlt másfél napban. A karácsony első napjához képest a baleseti statisztika sem ugrott meg, 40 különböző helyszínen dolgoztak a rendőrök a közutakon, halálos baleset csak egy volt. A katasztrófavédelem szóvivője szerint az elmúlt egy hétben sikeres volt a figyelemfelhívó kampány, és még egy átlagos…
Afganisztánban legalább 12 sérültje van a szombat hajnali földrengésnek, amely a Tádzsikisztánnal és Pakisztánnal közös határterületet, a Hindukus-hegységet rázta meg - közölték a hatóságok.
Az év végéig mintegy 800 milliárd forint forrást fizet ki a gazdálkodóknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Az összeg csaknem 20 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet. A kifizetések tartalmazzák az unió előző - 2007-2013-as - pénzügyi ciklusának lezárásából származó utalásokat is.
Két új mentőállomás kezdte meg működését Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A tájékoztatás szerint ezzel jelentősen javult a kölcsei és a tiszaadonyi térség ellátottsága.
Szombatra már több mint száz házat pusztított el a bozóttűz Ausztrália déli részén, Melbourne-től délnyugatra, a híres turisztikai látványosságnak számító Great Ocean Road tengerparti út mentén.
Újabb tornádó tombolt az Egyesült Államok déli részein, ezúttal Alabama állam legnagyobb városában, Birminghamben rongált meg házakat és csavart ki fákat a forgószél - közölték a hatóságok helyi idő szerint pénteken.
Két palesztint agyonlőttek az izraeli biztonsági erők pénteken; az egyikük autós támadást kísérelt meg rendőrök ellen Ciszjordániában, a másik áldozat gázai övezeti zavargások közepette vesztette életét.
A heves esőzések idején előforduló megcsúszásos balesetek megelőzése érdekében több autópálya-szakaszt korszerűsített a Magyar Közút Nonprofit Zrt. - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
Hallássérülteknek tartott karácsonyi szentmisét Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombati Híradójában.
Különböző korrupciós ügyekben letartóztattak Szerbiában 79 embert, köztük egy volt minisztert és sok további volt, magas rangú tisztségviselőt - jelentette be szombaton Nebojsa Stefanovic belügyminiszter.
Hetvennégy éves korában elhunyt Bősze György, a Miskolci Nemzeti Színház tagja, a Déryné- és Aase-díjas színművészt szombaton érte a halál - közölte a Miskolci Nemzeti Színház igazgatósága az MTI-vel.