Donald Trump szerint Londonnak vannak olyan területei, ahova még egy rendőr sem mer bemenni. A brit főváros polgármestere azonnal cáfolta az amerikai elnökjelölt-aspiráns szavat, több rendőr azonban igazat ad az nagyszájú milliárdosnak.
Az EMMI szerint a jóga alapú mozgásformák megfelelő alkalmazása nagyban hozzájárul a tanulást támogató, érzelmileg biztonságos oktatási környezet megteremtéséhez, továbbá a tanulók mindennapi életviteléhez.
A fiatalok aktivizálását, megszólítását tartja az egyik legfontosabb feladatnak Kubatov Gábor, akit a Fidesz vasárnapi tisztújító kongresszusán a kormánypárt alelnökévé választottak. A pártigazgató - aki várhatóan ügyvezető alelnök lesz - megválasztása után az MTI-nek nyilatkozva beszélt a kötelező betelepítési kvóta elleni petíciójukról is, amelyet már több mint 1,5 millióan írtak alá. Ez…
A Magyar Nemzeti Bank 2015. december 14-től megújított húszezer forintos bankjegyeket hoz forgalomba. A jelenlegi húszezer forintos bankjegyek 2016 végéig használhatók a készpénzforgalomban, bevonásuk pontos időpontjáról az MNB később ad tájékoztatást.
L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár felesége, Vass Eszter egy 34,4 hektáros természetvédelmi területet nyert el a földalapkezelő árverésén december elején, tudta meg a Blikk.
A karácsonyi időszakban a III. kerületi önkormányzat is több módon segít a rászorulóknak abban, hogy meleg ételhez, ajándékcsomaghoz vagy karácsonyfához jussanak - mondta el az InfoRádiónak Bús Balázs óbudai polgármester.
A DK közleményt adott ki, melyben azt írja: a Székesfehérvárra tervezett Hóman-szobor felállításának támogatásáról szóló döntést Navracsics Tibor hozta meg. Ezt az uniós biztos cáfolta.
Az Iszlám Állam fatvát hirdetett a Down szindrómás és más fogyatékossággal élő gyermekek ellen. A saría bírák ítélete szerint a kisgyerekeket le kell mészárolni.
Hatvan embert tartóztattak le a hatóságok gyermekpornográfia miatt tíz latin-amerikai országban, az Egyesült Államokban és Spanyolországban egy nemzetközi művelet keretében - közölték a mexikói föderációs kormány tisztviselői helyi idő szerint vasárnap.
A Corvinus Egyetem adjunktusa szerint a franciaországi regionális választás komoly figyelmeztetés az elnökválasztás előtt, ugyanakkor az is látható, hogy a franciák nem akarják hatalomhoz juttatni a szélsőjobbot.
Megsebesített tapétavágó késsel és ollóval hétfő reggel egy tanítót egy férfi Párizs északkeleti, Aubervilliers nevű elővárosában, egy tanteremben. A támadó az Iszlám Állam dzsihadista szervezetre hivatkozott - közölte a francia rendőrség.
A XXVI. Fidesz kongresszus a nagy egység hangsúlyozása mellett a beszólások és üzengetések jegyében is telt. Összeszedtük azokat a mondatokat, amelyeknél nem kicsit „lóg ki a lóláb”. Szavazzon az atv.hu-n, hogy vajon a Fidesz vezető politikusai kinek irányozták nyilaikat!
A Magyar Honvédség (MH) katonái segítik öt napon keresztül a Mikulásgyár elnevezésű karitatív akciót a budapesti Ötvenhatosok terén - mondta el az MTI-nek Bozó Tibor dandártábornok, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia parancsnoka hétfőn a helyszínen.
A Blikk cikke szerint L. Simon László államtitkár felesége 21 millió 250 ezer forintért jutott hozzá 34,4 hektár állami földhöz a Velencei-tó közelében.
Az áfa-törvény módosításával a jövő év első napjától 27 százalékról 5 százalékra csökken az új építésű lakóingatlanok forgalmi adója az ezt tartalmazó törvényjavaslat szerint, amelyet hétfőn nyújtott be a kormány a parlamentnek.
Tizenhárom évvel ezelőtti gyilkossági ügyet derített fel a rendőrség; az elkövető - akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett - beismerte tettét - jelentették be rendőri vezetők hétfői budapesti sajtótájékoztatójukon.
A német Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) keresztény pártként tudomásul kell vennie, hogy a menekülthullámmal nem tömegek özönlenek Németországba, hanem emberek érkeznek, akiknek méltóságát tiszteletben kell tartani - mondta Angela Merkel német kancellár, a CDU elnöke hétfőn pártja karlsruhei kongresszusán elmondott beszédében, amelyet a küldöttek csaknem tíz percig tartó tapssal üdvözöltek.
Párizs legnagyobb erénye, hogy sikerült letérni a klímaváltozás okozta katasztrófák felé vezető útról, de ez még nem a globális felmelegedés megállítása - jelentette ki Áder János köztársasági elnök hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen az ENSZ 21. klímakonferenciáján, Párizsban aláírt megállapodást értékelte.
Vámos Miklós pedig kocsmában verekedett. A két történetnek semmi köze egymáshoz, hacsak nem annyi, hogy mindkettő az ATV Húzós című műsorában kerül terítékre.
Az új vallásügyi törvény sokkal inkább megfelel Magyarország kulturális és történelmi hagyományainak, mint elődje - mondta az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtti meghallgatásán. Balog Zoltán ismét vállalhatatlannak nevezte Hóman Bálint politikai tevékenységét, ám aláhúzta, hogy a kabinet nem tud és nem is akar beleszólni a szoborállításba.
A Jobbik felszólítja L. Simon Lászlót és a Fidesz-frakciót, hogy fogadják javaslatukat, amelyik kötelezővé tenné a politikusok vagyonosodási vizsgálatát.
Ismét ételosztást rendezett a Demokratikus Koalíció a budapesti Blaha Lujza téren. Gyurcsány Ferenc pártelnök szerint az idei évben sokkal hosszabb lett a sor, az emberek pedig türelmetlenebbekké váltak. Az atv.hu videója következik.