2015. december 21. hétfő

dec. 21
21:27
Több pénz kerül a honvédek zsebébe (Infostart)
Aláírta a 2016-os évre vonatkozó béren kívüli juttatásokról szóló megállapodást Simicskó István honvédelmi miniszter és a honvéd érdekvédelmi szervezetek vezetői. A katonák ezen kívül január 1-jétől megkapják a nyáron beígért újabb átlagosan 5 százalékos béremelést is.
dec. 21
22:15
Még mindig nincs megegyezés a minimálbérről (ATV)
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szociális partnerei közül csak a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) nem fogadta el a hétfői VKF-tárgyaláson meghatározott bruttó 111 000 forintos minimálbért és a bruttó 129 ezer forintos garantált bérminimumot - közölte a MaSzSz elnöke az MTI-vel.
dec. 21
22:21
Január 1-jétől újabb 5 százalékkal nő a katonák bére - a nap hírei (Infostart)
Magyarország nem tudja befogadni a gazdasági bevándorlókat - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Január 1-jétől újabb 5 százalékkal nő a katonák bére. Nyolc évre eltiltotta Joseph Blatter FIFA-elnököt és Michel Platini alelnököt a nemzetközi szövetség etikai bizottsága.
dec. 21
23:33
A MaSzSz nem fogadta el a VKF-fórumon kialakult megállapodástervezetet (Infostart)

Keresés