Teljesen kiűzték a kurd harcosok az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet tagjait a török-szíriai határvárosból, Kobaniból, súlyos vereséget mérve ezzel a várost több mint négy hónapja ostromló dzsihadistákra - számolt be róla hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.
Nincs egyértelmű jogi helyzet az intézkedő rendőrök sajtófotózása ügyében - mondta Simonné Gombos Katalin, a Kúria polgári kollégiumának szóvivője a legfelsőbb bírói fórum hétfői jogegységi ülését követően Budapesten.
Meredeken drágult hétfőn Londonban a görög államadósság-törlesztési kockázat ellen kínált fedezeti ügyletek díjszabása, annak hatására, hogy a további takarékossági szigort elvető radikális baloldali Sziriza párt nyerte meg a görögországi választásokat.
A görög nép demokratikus választáson döntött arról, hogy milyen jövőt szán országának - jelentette ki hétfőn az MTI-nek telefonon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ankarából nyilatkozva.
Az atv.hu értesülései szerint az italnagykerek jövedéki biztosítéka ügyében újabb fordulat jön. Tudják, ez az a történet, amiben hetek óta égették magukat fideszes politikusok: számításunk szerint eddig legalább négy féle verzióval kísérleteztek. Jövő héten jöhet a finis, Lázár János és L. Simon László történelmi sikert arathat.
Együtt dolgozni részben nagyon szórakoztató volt, mert mindig résen kellett lenni, másfelől viszont éppen emiatt nagyon fárasztó is volt – így jellemezte Matolcsy Györggyel való korábbi munkakapcsolatát Csillag István volt gazdasági miniszter.
Az energetikai és gazdasági kooperációról, valamint a geopolitikai, illetve a globális kihívások kezelésében megvalósuló együttműködésről tárgyalt Ahmet Davutoglu török kormányfővel és kabinetjének két miniszterével Ankarában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki hétfőn telefonon számolt be megbeszéléseiről az MTI-nek.
Az orosz elnök egy kijelentése szerint az ukrán hadsereg már nem Ukrajna hadserege, hanem a NATO idegenlégiója. Vlagyimir Putyin egy szentpétervári egyetemen beszélt erről hétfőn.
Az olajárak a jelenlegi szinten valószínűleg elérték a mélypontot és hamarosan megindulhat az emelkedés - jelentette ki az OPEC főtitkára, Abdullah al-Badri a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.
Egy igazán mozgalmas fesztivál várja a hó, a téli sportok és a fesztiválhangulat szerelmeseit, a szezonban 10 éves Mátraszentistváni Síparkban, január 29-30-31-én. Több helyszínen, sok fellépővel és sportprogrammal zajlanak majd az események (ingyenes síoktatás, látványos bemutatók, koncertek, síversenyek).
Auschwitzra nemcsak évfordulókon kell emlékezni, hanem minden egyes nap, és az emlékezésből az a jövőre irányuló feladat is következik, hogy az együttélést az emberiesség elvei alapján kell megszervezni - mondta a német kancellár hétfőn Berlinben az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
A Tejútrendszer elméletileg egy masszív féregjáratnak (téridőhídnak) adhat otthont - véli egy nemzetközi kutatócsoport, amely teóriáját az Annals of Physics című tudományos folyóiratban tette közzé.
A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója kész tárgyalni az új görög kormánnyal, de a görög államadósság leírás útján történő csökkentését elutasítja, egyebek között az euróövezeti szabályokra és a tagállamok egyenlőségére hivatkozva.
Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn bemutatkozó látogatáson fogadta Colleen Bellt, az Egyesült Államok új budapesti nagykövetét - közölte a Honvédelmi Minisztérium közleményben az MTI-vel.
Az influenzajárvány miatt újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a honlapján hétfőn.
Nincs egyértelmű jogi helyzet az intézkedő rendőrök sajtófotózása ügyében - mondta Simonné Gombos Katalin, a Kúria polgári kollégiumának szóvivője a legfelsőbb bírói fórum hétfői jogegységi ülését követően Budapesten.
Az Egyesült Államok északkeleti partvidékének egy mintegy 400 kilométeres, New Yorkot és Bostont is magában foglaló szakaszán hóviharra való figyelmeztetést adtak ki.
Lezuhant egy görög F-16-os vadászgép Spanyolország középső részén, Albacete Los Llanos nevű támaszpontján. Tízen meghaltak és több mint tizenhárman megsebesültek.
Az Iszlám Államhoz (IÁ) köthető dzsihadisták hétfőn közzétettek egy videót egy egyiptomi rendőrkapitány elrablásáról és megöléséről. A tisztet még január közepén találtak holtan a Sínai-félsziget északkeleti részén.
Az Európai Unió szkeptikusan tekint a Törökországon áthaladó orosz gázvezeték ötletére, többen megalapozatlannak tartják a tervet - írta az EUobserver uniós ügyekkel foglalkozó hírportál hétfőn.
Letette a miniszterelnöki esküt hétfőn Alekszisz Ciprasz, a görögországi előre hozott parlamenti választáson győztes, radikális baloldali Sziriza párt vezetője, és bejelentette: kormánya újratárgyalja az országának nyújtott nemzetközi pénzügyi segély feltételeit, hogy azok "igazságosak és mindkét fél számára előnyösek legyenek".
Az iskolai konfliktusok és az agresszió kezelésében segít a most létrehozott Iskolai Konfliktus Tudásközpont. A három egyetem és az oktatási jogok biztosának összefogásával létrejött kezdeményezés konkrét segítséget, szakmai anyagokat és képzéseket nyújt a témában - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Aáry Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa.
Megvonta a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot Oroszországtól hétfőn a Standard & Poor's hitelminősítő, arra a véleményére hivatkozva, hogy az orosz monetáris politika egyre kevésbé rugalmas, és az orosz gazdaság növekedési kilátásai is gyengülnek.
Az Egyesült Államok a megromlott biztonsági helyzet miatt felfüggesztette a félfogadást és a nyilvános rendezvényeket a szanaai követségén, de a dróncsapásokat korábban engedélyező jemeni elnök lemondása ellenére is folytatta az al-Kaida elleni támadásokat.
Huszonnégy sírt rongáltak meg ismeretlenek Zagyvarékason, az úgynevezett "öreg temetőben" - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.
Az influenzajárvány miatt újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a honlapján hétfőn.
Elnöki felhívást tett közzé a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából az államfő. A magyar zsidóság első világháborús áldozatvállalását méltatta a miniszterelnök. A nagyvállalatokra is kiterjesztené a Növekedési Hitelprogramot a jegybank.
Nemzetközi megemlékezést tartanak kedden, az auschwitzi náci koncentrációs tábor felszabadulásának 70. évfordulóján. A központi ünnepség az auschwitz-birkenaui láger hírhedt, "Arbeit macht frei" feliratú főkapujánál lesz, ahol 42 állam képviselői hajtanak fejet az áldozatok emléke előtt. Ott lesz Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter is, aki az InfoRádiónak azt mondta: el kell utasítani minden…
Jogerőre emelkedett a választási bizottság döntése, 12 jelölt neve szerepel majd a februári veszprémi időközi választás szavazólapján - tájékoztatta az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője hétfőn az MTI-t.
Egy kisméretű drón repült be a washingtoni Fehér Ház komplexum területére, ahol lezuhant - közölte hétfőn az amerikai elnöki hivatal. A The New York Times értesülése szerint a Sercet Service kihallgatott egy kormányalkalmazottat, aki elismerte, hogy ő kormányozta a drónt.
Érdekes megközelítés, hogy az egészségügyi ellátórendszer átalakításának az a célja, hogy ne legyen adóssága a kórházaknak, ha ugyanis egy kormány nem emeli az egészségügyre fordított kiadásokat, már önmagában ettől is nőhet a kórházak adóssága – ezt Pusztai Erzsébet mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Rozsdás vizet engedett egy építőipari cég a Rákos-patakba, ezért színeződött vörösre annak egy szakasza - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) szóvivője.
Jogerőre emelkedett a választási bizottság döntése, 12 jelölt neve szerepel majd a februári veszprémi időközi választás szavazólapján - tájékoztatta az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője hétfőn az MTI-t.