Vasárnap délig a keleti, majd egyre inkább csak az északkeleti megyékben folytatódik a havazás, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében még 6-8 cm friss hó hullhat. Vasárnap éjszaka mérséklődik a szél és mindenütt megszűnik a hófúvás. A hőmérséklet a vastag hóval borított Dél-Dunántúlon -15 fok alá süllyed.
Szombatra a kormányellenes tüntetések már Ukrajna északi és keleti részére is kiterjedtek. Közben a kórházban egy újabb tüntető halt bele a sérüléseibe. Janukovics elnök viszont fogadta hivatalában az ellenzéki pártok vezetőit a helyzet békés megoldása érdekében.
Ezt nem gondoltam volna, pedig sok mindent láttunk már – ezt Majtényi László mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a kormány megtiltaná, hogy választási plakátokat utak mentén helyezhessenek el.
Nem fenyegeti már az euró létét a nemzetközi gazdasági válság - hangsúlyozta Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse szombaton, a svájci Davosban a politikai vezetőket, üzletembereket és jegybankárokat tömörítő Világgazdasági Fórum (WEF) zárónapján.
Különvált a francia elnöki pár két héttel azután, hogy egy bulvármagazin leleplezte: Francois Hollande államfőnek viszonya van Julie Gayet színésznővel.
Meszerics Tamás közpolitikai ügyvivő vezeti majd az LMP Európai parlamenti (EP) listáját - döntött a párt kétnapos, jelöltállító kongresszusa szombaton Budapesten.
Meszerics Tamás közpolitikai ügyvivő vezeti majd az LMP Európai parlamenti (EP) listáját - döntött a párt kétnapos, jelöltállító kongresszusa szombaton Budapesten.
Miniszterelnöki tisztséget ajánlott fel Arszenyij Jacenyuknak, az ellenzéki Haza (Batykivcsina) párt vezetőjének szombaton Viktor Janukovics államfő Ukrajnában. Klicsko is vezető posztot kaphat.
Vasárnapra már nem a havazás, vagy hófúvás, hanem a várható extrém hideg miatt adott ki figyelmeztetést négy megyére a meteorológiai szolgálat. Néhol még nappal is mínusz 7 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet.
A tisztességes baloldalt akarjuk megszólítani, hogy határolódjanak el a Gyurcsány Ferenc által képviselt bohóc politikától – ezt Csiba Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal a nyílt levéllel kapcsolatban, amelyben jobboldali prominensek arra szólították fel Mesterházy Attilát, hogy szakítson a Demokratikus Koalíció elnökével.
Az LMP véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök a paksi erőmű bővítéséről hozott döntésével "minden magyar emberen átgázolt", mert erről kötelessége lett volna egyeztetni a parlamenttel és a társadalommal - mondta az ellenzéki párt szombati budapesti demonstrációján Szél Bernadett.
A Miskolc-Nyíregyháza és a Miskolc-Hidasnémeti vonalon néhány késő esti vonat jelentős, 30-90 perces késéssel közlekedik, mert a felsőzsolcai állomásépület mellett kigyulladt egy büfépavilon - közölte a Mávinform az MTI-vel szombat este.
Megzsarolta támadóját egy tatabányai férfi, aki 500 ezer forintot követelt ivócimborájától, hogy ne jelentse fel, amiért fejbe verte egy sörösüveggel – írja a Bors.
Miközben a kormány és maga Orbán Viktor is azt hangsúlyozza, hogy a német megszállás 70. évfordulójára tervezett emlékmű az áldozatok emléke előtti főhajtás, történészek sora állítja, hogy az alkotás maga a történelemhamisítás. A Hetek cikke.
Több mint egymilliárd dollárt költöttek a szovjetek a pszichológiai hadviselés kutatására 1917 és 2003 között – állítja egy nemrégiben megjelent tanulmány. A cikk szerzője szerint a pszichikai hadviselés lehetőségeinek tanulmányozásával nemcsak sarlatánok és okkultisták foglalkoztak, hanem a neurológia, pszichológia és a biofizika szakterületek művelői is, akik például olyan eszközök…
Elzárt település nincs az országban, de egy kisforgalmú útszakaszt lezártak a hófúvások miatt, több mellékúton pedig havas vagy jégbordás a burkolat - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vasárnap hajnalban az MTI-vel. Az autópályák egyes szakaszai "téliesek".
Folyamatosan esik és már 15 centiméteres a legvastagabb hótakaró Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol téli útviszonyok lassítják a közlekedést az utakon - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatóságának ügyeletese vasárnap reggel az MTI-vel.
Vasárnapra már nem a havazás, vagy hófúvás, hanem a várható extrém hideg miatt adott ki figyelmeztetést négy megyére a meteorológiai szolgálat. Néhol még nappal is mínusz 7 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet.
Egy kisebb utat le kellett zárni, Szabolcsban 15 centis hó is lehet, viszont a látótávolság az utakon országszerte jó, és elzárt település sem volt vasárnap reggel.
A kampányról, a 2006-os eseményekről, az igazságszolgáltatás függetlenségéről és a német megszállás áldozatainak emlékművéről is beszélt Kövér László házelnök a Lánchíd Rádió Szabad Gondolat című vasárnap reggeli műsorában.
Nyílt levélben kérte neve eltávolítását a Holokauszt Emlékközpont Téka és Információs Központjáról Randolf L. Braham holokausztkutató vasárnap, valamint jelezte, hogy a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét is visszaküldi.
A télies időjárás miatt szombaton 140 műszaki mentéshez riasztották a katasztrófavédelem tűzoltó egységeit az ország közútjain bekövetkezett balesetekhez – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Egy nyergesvontató az árokba csúszott Berettyóújfalu belterületén, emiatt a 42-es utat teljes szélességében lezárta a rendőrség vasárnap délelőtt - mondta el a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek.
Fegyveresek megtámadtak egy katonai buszt a Sínai-félszigeten vasárnap, a rajtaütésben négy katona életét vesztette, kilenc másik pedig megsebesült - jelentették biztonsági források.
A megváltozott választási rendszer miatt az országgyűlési képviselő-választási eljárásban a helyi szinten hozott határozatokról másodfokon már nem a területi (megyei vagy fővárosi), hanem országos szinten döntenek a Nemzeti Választási Bizottságban (NVB), ahol így várhatóan jelentősen megnő majd az ügyek száma.
A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja (Szociáldemokraták) átadta a 106 egyéni országgyűlési képviselőjelöltjének a megbízóleveleket, és a párt választmánya elfogadta a 3x8 címet viselő választási programot - közölte a párt ügyvezető elnöke, kommunikációs igazgatója vasárnap az MTI-vel.