2014. január 23. csütörtök

jan. 23
7:06
Lelőttek egy 21 éves tanársegédet az egyetemen (ATV)
Ismét lövések dördültek egy amerikai egyetemen. Kedden egy férfi lelőtt egy 21 éves tanársegédet az indianai Purdue Egyetem tantermében. Az intézmény sms-t küldött a tanulóknak, hogy azonnal keressenek menedéket ott, ahol éppen vannak. A rendőrség később őrizetbe vette a támadót.
jan. 23
7:42
Kifogásolja a magyarországi útépítési pályázatok kiírásának körülményeit az EU - lapszemle (Infostart)
Magyarországon a szegények még szegényebbek lettek - számol be az Index. E-maileket küldetett a Nemzetközi Valutaalapnak a korábbi jegybankelnök a Magyarországon működő pénzintézetek egyedi és szigorúan titkos adataival - tudta meg a Magyar Nemzet.
jan. 23
8:18
Az árokban kötött ki a kamion (Alternatív Energia)
A jármű üzemanyagtartálya megrongálódott.
jan. 23
8:18
Ultimátumot adtak Klicskóék – Felvételek: Páncélosok Kijevben (ATV)
Lemberg megyében átvették a hatalmat a tüntetők, a kormányzóval megíratták a lemondó nyilatkozatát. Az államfő rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett.
jan. 23
8:20
Személyiségi jogok védelme és szabad internetezés - keresik a megoldást (Alternatív Energia)
Nemzetközi bizottságot hoztak létre a személyiségi jogok internetes garantálásának vizsgálatára.
jan. 23
8:20
Élő adásban: Náci Németországról beszélt az MSZP-elnök (ATV)
A Fidesz is érzi, hogy problémás a német megszállás emlékművének felállítása, ezért a lehető leghamarabb, és nonszensz módon reggel nyolcra hívták össze a rendkívüli közgyűlést, amely zöld utat adott az emlékmű felállításának – erről Pásztor Tibor beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 23
8:36
Rossz kedve lett - felgyújtotta a lakást (Alternatív Energia)
Rendőrök őrzik a kórházban a szegedi gyújtogatót.
jan. 23
8:38
Szavazatszámlálókat keresnek (Alternatív Energia)
Jelentkezőket várnak a szavazatszámláló bizottságokba a helyi választási bizottságok.
jan. 23
8:54
Ma hirdetik ki a ponthatárokat (Alternatív Energia)
Azok, akik megadták mobiltelefonszámukat, SMS-ben is értesítést kapnak eredményükről.
jan. 23
8:54
Nyári gumival a tükörjégen: Legalább húsz halott (ATV)
Legalább húsz ember vesztette életét egy törökországi autóbusz-szerencsétlenségben, amely egy jégpályává vált autópálya-szakaszon következett be - közölték a helyi hatóságok. A szerencsétlenségben további 21 utas sérült meg.
jan. 23
9:12
Milliókat fizetnek a nyilvános helyen dohányzók (Alternatív Energia)
jan. 23
9:30
Orbán: a reformáció nemzeti kincset adott a magyarságnak (Infostart)
A reformáció a magyarságnak olyan nemzeti kincset adott, amely felekezetre való tekintet nélkül mindenkié - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Reformáció Emlékbizottság első ülésén, a Parlamentben.
jan. 23
9:48
25 millió bírság a dohányzási szabályok megsértése miatt (Infostart)
A nyilvános helyekre vonatkozó dohányzási szabályok szigorítása óta, az elmúlt két évben mintegy 25 millió forint bírságot szabtak ki a közegészségügyi felügyelők - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel.
jan. 23
9:48
„Aki lop, az le lesz csukva” A fideszeseket sem kímélte Pokorni (ATV)
Mohácson tartott a rezsicsökkentésről lakossági fórumot a fideszes Pokorni Zoltán. A Népszabadság Online felvétele szerint a Fidesz alelnöke a többi között arról is beszélt, hogy mi az elszámoltatás lényege.
jan. 23
10:06
Már a hatóság ellenőrzi a 4-es metró tesztelését (Infostart)
Csütörtökön megkezdődött a 4-es metró sötétüzemi, azaz még utasok nélküli tesztidőszakának a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által ellenőrzött szakasza, amelynek során a teljes automata rendszernek és a szerelvényeknek is valamennyi biztonsági kritériumnak meg kell felelniük, hogy a március végére tervezett utasforgalmi próbaüzem megkezdődhessen.
jan. 23
10:06
Ők kínozhatták és erőszakolhatták a kisgyerekeket - képek (Alternatív Energia)
jan. 23
10:06
Bajnai: mindenképpen népszavazást kell tartani Paks ügyében (ATV)
Nem tudunk sokat, de az biztos, hogy gáz van a paksi bővítés körül – ezt Bajnai Gordon mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 23
10:08
Közös névvel kampányol az ellenzéki összefogás (Alternatív Energia)
Az egységes arculat a kormányváltó választók dolgát egyszerűsítheti.
jan. 23
10:10
Prostiként tekint anyjára a magyar tévésztár - a nő a szeme előtt csalta meg az apját (Alternatív Energia)
jan. 23
10:42
Hibát talált Brüsszel: 170 milliárd forint a tét (ATV)
A Magyar Nemzet szerint az Európai Bizottság kifogásolja a magyarországi útépítési pályázatok kiírásának körülményeit. A lap csütörtöki cikke szerint egy olyan előírásra hivatkozva tartanának vissza 170 milliárd forintot, amely már az előző kormányok alatt is életben volt, és senki nem emelt ellene kifogást.
jan. 23
11:00
Nagykorú iskolások után is igényelhető a családi kedvezmény (Infostart)
A nagykorúvá vált, de még közoktatásban tanuló fiatalok után is igényelhető a családi kedvezmény, amíg be nem töltik a 20. életévüket - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-vel.
jan. 23
11:00
Oroszlánt találtak a vonaton - rendőrök intézkedtek (ATV)
Négyhónapos oroszlánkölyköt foglalt le az orosz rendőrség a Szentpétervárról Moszkvába tartó vonaton, a kis ragadozót egy gazdag moszkvai nő vásárolta 90 ezer rubelért (közel 600 ezer forint).
jan. 23
11:02
Elhunyt Várady Béla (ATV)
Életének 61. évében elhunyt Várady Béla 36-szoros válogatott, olimpiai ezüstérmes labdarúgó.
jan. 23
11:18
Kedvezett az eddigi enyhe tél a vadállománynak (Infostart)
Miközben a vadállománynak kedvezett az eddigi enyhe tél, a vadgazdálkodók esetében felemás a helyzet, kevesebbe került a vad etetése, mint egy hidegebb-havasabb időszakban, de a melegebb idő miatt kevesebb vadat ejtettek el, ami csökkenti a társaságok bevételeit.
jan. 23
11:18
Orbán: helyes, hogy az állam és az egyházak közösen szervezik az ünnepi rendezvényeket (Alternatív Energia)
jan. 23
11:18
Nézze élőben a kijevi harcokat itt (ATV)
Vízágyúval és éles lőszerrel oszlat az ukrán rendőrség a mínuszokban, szerdán több ember életét vesztette az összecsapásokban. A tüntetők azonban nem tágítanak. Klicsko országos sztrájkot tervez. Élő közvetítés Kijevből!
jan. 23
11:20
Uniós pénzt veszíthetünk - Brüsszel 170 milliárd forint útpénzt tartana vissza (Alternatív Energia)
A magyar útépítési közbeszerzési pályázatokon előírták, hogy aszfaltkeverő üzemnek kellett lennie a környéken.
jan. 23
11:22
Csak minden negyedik magyar takarékoskodik idős korára (Alternatív Energia)
Minden tizedik ember nehezen igazodik el a pénzügyekben és segítségre van szüksége, ha döntésekről van szó.
jan. 23
11:36
Demján mindenki ellen (Alternatív Energia)
Holnap kezdődik a takarékszövetkezetek „államosítása” miatt indított per.
jan. 23
11:36
Orbán: Nemzeti kincset adott a reformáció (ATV)
A reformáció a magyarságnak olyan nemzeti kincset adott, amely felekezetre való tekintet nélkül mindenkié - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Reformáció Emlékbizottság első ülésén, a Parlamentben.
jan. 23
11:38
Trieszti filmfesztivál: Sós Ágnes dokumentumfilmje a legjobb (Alternatív Energia)
A dokumentumfilm a szerelemről és a vágyakozásról egy romániai magyar falucskában készült.
jan. 23
11:38
Mire mentünk a szigorítással? Közbiztonság 2014 (ATV)
A kormány az „államhatalmat védené a polgárokkal szemben”, mondja a közbiztonsági programról és annak megvalósulásáról a kriminológus, Krémer Ferenc. Magyar György ügyvéd szerint az indokolatlan szigorítás pótcselekvés. A kormány az elmúlt hetekben a közbiztonság mérhető javulásáról, a rendőrök számának és életszínvonalának növekedéséről, a bűnmegelőzés hatékonyságáról számolt be. A Fidesz 2010-es…
jan. 23
11:54
Havazásra, ónosesőre figyelmeztet a katasztrófavédelem! (Infostart)
Jelentős mennyiségű hóra, hófúvásra, ónos esőre is számítani lehet a következő napokban, ezért az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) mindenkitől azt kéri, tegye meg a szükséges óvintézkedéseket.
jan. 23
11:54
Swing minden mennyiségben: új házi zenekar a New Orleans Clubban (Alternatív Energia)
Januártól minden második hétvégén Magyarország első számú swing és boogie együttese, a Group'N'Swing lesz a klub állandó vendége.
jan. 23
11:54
A nagy bukás: Kokainba fektettek 400 milliót (ATV)
Nagy, 90 százalék feletti tisztaságú volt az a 25 kiló kokain, amelyet a rendőrök január 15-én foglaltak le a fővárosban; ha az elkövetők higítás után értékesítik, akár egymilliárd forintot is kaphattak volna érte – mondta Bucsek Gábor dandártábornok, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 23
11:56
Magyarország nyugati megítélése kifejezetten rossz - hetilapszemle (Infostart)
A Figyelő összeállításából kiderül: a német energiarendszerben a kisfogyasztók és a kisvállalatok nagyon sokat fizetnek a megújuló energia támogatására. A villamos energia ára így egyre nő, a kisvállalkozások versenyképessége romlik.
jan. 23
11:56
A véget nem érő pokol - a képsorozat, ami mindent vitt (Alternatív Energia)
Bielik István a szír polgárháborúról mesél.
jan. 23
11:58
Zárt tárgyalást rendeltek el a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ügyében (Infostart)
Zárt tárgyalást rendelt el a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ügyét tárgyaló bíró a szülők ellen indult büntetőper teljes időtartamára a Budapest Környéki Törvényszéken tartott első tárgyaláson csütörtökön.
jan. 23
11:58
A várható havazás miatt óvatosságra int a Katasztrófavédelem (Alternatív Energia)
jan. 23
12:12
Bringázni Élmény! - indul a 768 milliós projekt (Infostart)
A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) megkezdte a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklusban megvalósuló magyarországi kerékpárút-fejlesztés előkészítését - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára csütörtökön, Budapesten.
jan. 23
12:12
Még az idén visszaállítaná a 18 éves korig tartó tankötelezettséget a baloldali összefogás (Alternatív Energia)
Száműznék az Nemzeti alaptantervből Wass Albertet és Nyirő Józsefet.
jan. 23
12:30
Új főút épülhet Encs és Tiszanagyfalu között (Infostart)
A világörökség részeként jegyzett Tokaji Borvidék, illetve Tokaj város közlekedésének tehermentesítésére új főút építését tervezik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encs és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszanagyfalu között - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a megvalósíthatósági tanulmányt készítő budapesti Via Futura Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. munkatársa…
jan. 23
12:30
Mától nem lehet utasbiztosítást kötni a Külügyminisztérium által "utazásra nem javasolt" országokba (Alternatív Energia)
A külföldre utazók egyharmada köt csak utasbiztosítást.
jan. 23
12:30
Fásy Ádám nem indul a választáson (ATV)
Az ismert szórakoztatóipari szakember négy éve azt nyilatkozta: gondolkozik a miniszterelnök-jelöltségen, de akkor sem gondolta komolyan. Most még viccből sem gondolkozik rajta.
jan. 23
12:32
Megkezdődött a kerékpárutak fejlesztésének előkészítése (Alternatív Energia)
2020-ra biztosan lesz Budapest-Balaton kerékpárút.
jan. 23
12:48
Elégedettek az emberek a járási rendszerrel (Infostart)
Minden kérdésben javul a járási rendszer megítélése a kormánytisztviselők és a lakosság szemszögéből is egy felmérés szerint - közölte Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
jan. 23
12:48
Vitalij Klicsko tűzszünetet hozott össze (Alternatív Energia)
Kijev belvárosában most viszonylagos nyugalom van.
jan. 23
12:48
"Már történtek lépések" Készülnek a paksi bővítésre (ATV)
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) idei legfontosabb feladatai között van a paksi erőmű kettes blokkjának üzemidő-hosszabbítására vonatkozó engedélykérelem elbírálása, valamint a lehetséges bővítésre való felkészülés, amelyben már történtek lépések - mondta Fichtinger Gyula, az OAH főigazgatója a hatóság csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 23
13:06
Ma is kísérti Európát az antiszemitizmus (Alternatív Energia)
Az Európa Tanács emberi jogi biztosa magyarországi példát is hozott.
jan. 23
13:08
Két tűzoltó ellen emeltek vádat vesztegetés miatt (Alternatív Energia)
Egymillió forintot kértek egy vállalkozótól, hogy az általa épített társasház megkapja a szakhatósági engedélyt.

Keresés