2014. január 8. szerda

jan. 8
18:21
„Fogjunk össze, minden demokratára szükség van” (ATV)
A demokraták összefogását sürgeti több neves közéleti személyiség, akik szerint teljes összefogás nélkül elképzelhetetlen a magyar demokrácia és a jogállamiság újjászületése.
jan. 8
18:39
Közel 71 amerikai tengerész lett rákos Fukusima mellett - perelnek (ATV)
Amerikai haditengerészek perelik a tokiói TEPCO elektromos műveket a fukusimai katasztrófa miatti sugárbetegségek kapcsán. A 2011-ben a japán fukusimai atomerőművet ért szerencsétlenségben négy napon keresztül azonnali segítséget nyújtó Ronald Reagan nukleáris repülőgép hordozó legénységéből többen pajzsmirigy rákkal, leukémiával agydaganattal vagy hasonló betegségekkel tértek vissza az Egyesült…
jan. 8
18:57
Marad a ködös idő (Metropol)
Csütörtökre is az egész országra figyelmeztetést adtak ki a tartós, sűrű köd miatt.
jan. 8
18:57
Önmérsékletet kért migráció-ügyben a román külügyminiszter (Alternatív Energia)
Elfogadhatatlan, szerencsétlen kijelentésnek minősítette Brok német konzervatív politikus felvetését.
jan. 8
18:59
Továbbra is sűrű ködre kell számítani (Alternatív Energia)
jan. 8
19:12
Török Gábor: Gyurcsány a baloldal vezetője akar lenni (Infostart)
Török Gábor szerint egyértelműen Gyurcsány Ferenc a nyertese az újranyitott ellenzéki együttműködésnek. A politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: Mesterházy Attilának létkérdés a választás végeredménye, míg Bajnai Gordon az egész folyamat vesztese.
jan. 8
19:51
Elfogták a mohácsi gyilkosság gyanúsítottját (Metropol)
A férfi a szerdai kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett.
jan. 8
20:09
Lezuhant egy katonai helikopter Virginia partjainál (Alternatív Energia)
jan. 8
20:09
Szörnyű a bűz: Százezer denevér hullott alá az égből Ausztráliában (ATV)
Hozzávetőleg százezer denevér hullott alá az égből és pusztult el az Ausztráliát sújtó hőhullám miatt az ország Queensland szövetségi államában, annak is elsősorban a délkeleti részén.
jan. 8
20:45
A holnap tegnapja (Metropol)
Asimov megdöbbentő pontossággal írta le 1964-ben, hogy mi számít majd 2014-ben a kor technikai vívmányainak. De mi lesz 2064-ben?
jan. 8
20:45
Obama Washingtonba invitálta Merkelt (Alternatív Energia)
A gesztussal az elnök a jelek szerint enyhíteni kívánja a Washington és Berlin közötti feszültséget.
jan. 8
21:03
Bent maradt a skandi főnyereménye (Alternatív Energia)
jan. 8
21:03
Washingtonba invitálta Merkelt Obama (ATV)
Barack Obama amerikai elnök washingtoni látogatásra hívta meg Angela Merkel német kancellárt - közölte szerdán a Fehér Ház.
jan. 8
21:21
Országos figyelmeztetést adtak ki a sűrű köd miatt (ATV)
Csütörtökre is az egész országra adott ki figyelmeztetést a tartós, sűrű köd miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jan. 8
21:36
Rogán: megvalósítható a harmadik rezsicsökkentés (Infostart)
Rogán Antal szerint az előkészítő tanulmányok és a számok alapján egyértelműen megvalósítható a harmadik rezsicsökkentés.
jan. 8
21:39
Közös lista, MSZP-s miniszterelnök-jelölt (Metropol)
Megállapodott az MSZP és az Együtt-PM, a következő lépés a Gyurcsányékkal való tárgyalás.
jan. 8
21:54
Szeptemberben léphet hatályba az új közétkeztetési rendelet (Infostart)
Még nem zárult le az uniós engedélyezési eljárás, így január elsejével nem lépett hatályba a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelettervezet. Az új rendelet szeptembertől lehet hatályos - közölte az egészségügyi államtitkárság szerdán.
jan. 8
21:57
Rogán Antal szerint kivitelezhető a rezsicsökkentés 3.0 (ATV)
Rogán Antal szerint az előkészítő tanulmányok és a számok alapján egyértelműen megvalósítható a harmadik rezsicsökkentés.
jan. 8
21:59
Tűz miatt evakuáltak egy józsefvárosi hajléktalanszállót (ATV)
Tűz miatt kellett kiüríteni egy VIII. kerületi hajléktalanszállót.
jan. 8
22:12
Trendforduló a gazdaságban - a nap hírei (Infostart)
Trendfordulónak nevezte a tavalyi évet a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály emlékeztetett, hogy az államháztartási hiány 3 százalék alatt maradt, az államadósság mértéke pedig csökkent. Hozzátette, hogy növekedett az ipari termelés és a beruházások mértéke, különösen az év második felében javult a gazdaság teljesítménye.

2014. január 9. csütörtök

jan. 9
5:09
Szörényi Levente nem lesz ott a Magyar Krónika mai értekezletén (ATV)
A meghívott reménybeli szerzők közül Boross Péter, Koltay Gábor, és Melocco Miklós jelen lesz a Magyar Krónika csütörtöki alapításán. Szörényi Levente nem megy el, mert nem ér rá. Kudlik Júlia titokzatos, Kondor Katalin kritikát fogalmazott meg.
jan. 9
5:45
Munkaalapú vidámpark Libanonban (Alternatív Energia)
Sokan buta marketingnek tartják, mások szerint hasznos a bejrúti ötlet, amely a munkás hétköznapokat másolja le.
jan. 9
5:47
Lassan felenged Amerika (Alternatív Energia)
Ötmilliárd dolláros veszteséget okozott a sarki hideg.
jan. 9
5:49
Debreczeni József közíró, a DK alelnöke (Alternatív Energia)
jan. 9
5:51
E-könyv olvasó a Telekomtól (Alternatív Energia)
Az eszközön öt könyv tárolható egyszerre.
jan. 9
5:53
Bírálta Obamát a volt Pentagon-főnök (Alternatív Energia)
"Az elnök nem bízik saját főparancsnokában."
jan. 9
5:55
Szűkülhet az államfőjelöltek mezőnye (Alternatív Energia)
Máig kell leadniuk a támogató szavazatokat a szlovák elnökválasztás esetleges résztvevőinek.
jan. 9
5:57
Katalónia: Brüsszel nem foglalt állást (Alternatív Energia)
A spanyol kormányfő szerint a függetlenség pártiak elvesztették a nemzetközi csatát.
jan. 9
5:59
Döntésképtelen a szíriai ellenzék (Alternatív Energia)
A békekonferencia esélyeit csökkenti a felkelőcsoportok közötti fegyveres leszámolási kísérlet is.
jan. 9
6:01
Koalíciós vita Berlinben (Alternatív Energia)
Jobboldali politikusok szerint a bevándorlók vissza akarnak élni a szociális támogatásokkal.
jan. 9
6:21
Ronaldinho tízes listája (Alternatív Energia)
A Mineiro elnöke hallani sem akar a futballista által kért hatmillió eurós éves bérről.
jan. 9
6:21
Segíteni jöttek: Mentősöket vert össze a dühöngő férfi (ATV)
A segítségére siető mentősökre és ápolóra támadt egy férfi Veszprémben. Az erősen ittasnak tűnő embert a városban a földön fekve találták. A kórházba vitték, ahol dulakodni kezdett az őt ellátókkal. Csak a kórház pszichológusa tudta megnyugtatni.
jan. 9
6:23
Régen volt, igaz se volt (Alternatív Energia)
Öszöd a mi Kennedy-gyilkosságunk és 51-es körzetünk egyszerre.
jan. 9
6:25
Lépések (Alternatív Energia)
Az ellenzéknek csak együtt lehet reménye arra, hogy leváltsa a kétharmadot. És mindazt, amit ez a fogalom jelent.
jan. 9
6:27
Csak parasztvakítás volt (Alternatív Energia)
Megint átverik a pedagógus társadalmat, a szülőket, mindenkit.
jan. 9
6:29
Előre, demokraták! (Alternatív Energia)
A demokraták új szövetségét nem csak a választási matematika kényszere hozza létre.
jan. 9
6:57
"Sült halak, ellenzéki összefosás" Vágó mindenkinek beszólt az ATV-ben (ATV)
Az LMP-n belül nem voltak érdemi viták, egyedül Schiffer Andrással tudtam ideológiai szintű vitákat folytatni, a többiek „sült halak” voltak – ezt Vágó Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy miért nem indul a választásokon és miért lépett ki az LMP-ből.
jan. 9
7:12
Hamis vád bűntette miatt három rendőr ellen első fokon ítélet - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzetből megtudhatják, hogy hamis vád bűntette miatt fejenként 280 ezer forint pénzbüntetésre ítélt szerdán három rendőrt első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
jan. 9
7:33
Egyre többen maguk sodorják a cigarettát (Metropol)
Van olyan trafik, ahol csak a vásárlók negyede vesz dobozos cigarettát.
jan. 9
7:33
Románokat sápoló magyar határőrök? Nyomoz a Védelmi Szolgálat (ATV)
Nyomozást indított a Nemzeti Védelmi Szolgálat azon hír nyomán, mely szerint háromszáz eurós "díjat" követeltek a magyar határrendészek egy román munkavállalókat szállító, London felé tartó busz utasaitól - írta a Belügyminisztérium tájékoztatására hivatkozva csütörtöki számában a Népszava.
jan. 9
7:51
Helikopter-baleset: meghalt a személyzet két tagja (Alternatív Energia)
A két életben maradt tengerészt egy norfolki kórházban ápolják, egyikük állapota súlyos, a másiké kielégítő.
jan. 9
7:51
Élőben beszélt Gyurcsányról, Orbánról: Ezért állapodtak meg? (ATV)
Úgy állítható elő az az erő, ami a kormányváltáshoz kell, ha új lendületet adunk a szavazóknak, ezért jött létre ez az új megállapodás – kommentálta Bajnai Gordon mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a szerdán nyélbe ütött megállapodást, ahol közös lista állításában állapodott meg az MSZP és az Együtt-PM szövetség.
jan. 9
7:53
Minimálisan mozdult el a forint (Alternatív Energia)
Csütörtök reggel hétkor egy euró 300,07 forintot ért.
jan. 9
8:09
Nemzetközi Cirkuszfesztivál Budapesten (Alternatív Energia)
Január 13-án az esemény gálaműsorral zárul.
jan. 9
8:11
Navracsics: megkésett lépés az igazságtételben (Alternatív Energia)
A kommunizmus bűneit mindenkinek meg kell ismernie Magyarországon és a nagyvilágban egyaránt.
jan. 9
8:27
Gyurcsik: Több „zombibank” van a rendszerben, ilyen a Raiffeisen is (ATV)
Jó lenne, ha egy konszolidáció elindulna a magyar bankszektorban, ugyanis több úgynevezett „zombibank” is van a rendszerben, amelyek nem hiteleznek, ilyen a Raiffeisen is – ezt Gyurcsik Attila mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 9
8:45
Villamostender: a legjobb ajánlat nyert (Metropol)
A nyertes spanyol CAF villamosait igen kedvező áron szerezheti meg Budapest.
jan. 9
8:45
Robbanás egy vegyi üzemben - több halott, súlyos sérültek (Alternatív Energia)
Egy szóvivő szerint a detonációt kémiai reakció okozta a Mitsubishi Materials cég üzemében.
jan. 9
8:47
Ötös gyilkosság pokolgépekkel fűszerezve (Alternatív Energia)
jan. 9
9:03
Bocsánatot kért a CNN-től a piásan jelenetező Rodman (ATV)
Dennis Rodman, az NBA amerikai profi kosárliga volt sztárja bocsánatot kért azért, amit az Észak-Koreában bebörtönzött amerikai misszionáriusról, Kenneth Bae-ről mondott a CNN-nek adott minapi interjújában - jelentette csütörtökön maga az amerikai hírtévé.

Keresés