Kábítószer alapanyagának minősülő indiai kendert termesztett Füzérkomlós külterületén két férfi, kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult ellenük - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-t.
Elfogadta az idei második költségvetés-kiigazítást a román kormány kedden: a kabinet szerint a növekvő állami bevételek lehetővé tették egyes minisztériumok költségkeretének bővítését, a szakértőkből álló Költségvetési Tanács szerint azonban megalapozatlan a kormány optimizmusa.
Teljes mértékben felelősséget vállalt keddi képviselőházi meghallgatásán Julia Pierson, az amerikai Secret Service igazgatója azért, hogy egy zsebkéssel felfegyverzett férfi, egy iraki veterán szeptember 19-én bejutott a Fehér Házba.
Emlékeznek még a lemondott püspökladányi alpolgármesterre? Ő az, aki rogyadozó lábakkal kapaszkodott egy sátorcövekbe. Most újabb videó került elő róla. Ezen egy fiatal lányt molesztál, akit apja próbál kiszabadítani az alpolgármester kezei közül. Mindez nem ok arra, hogy Kiss Zsigmondot eltántorítsa városvezetői ambícióitól.
A mai naptól már az autósok és a buszok is használhatják a Lánchíd utcát - erősítette meg az I. kerületi önkormányzat közlekedési operatív programjának műszaki vezetője. A helyszínen tesztelték azt is, vajon elférnek-e egymás mellett az autóbuszok. Az eredmény: szűken bár, de elférnek - közölte a kerület blogja.
Előre kitervelt emberölés miatt emeletek vádat az ellen a férfit ellen kedden Oklahoma Cityben, aki lefejezte egyik kolléganőjét, miután elbocsátották egy élelmiszer-feldolgozó cégtől.
Angela Merkel német kancellár 2015 első negyedévében látogathat Magyarországra – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-nek kedden Berlinben, a német kancelláriaminiszterrel folytatott megbeszélése után.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden helybenhagyta múlt heti, Újpestre vonatkozó döntését, így a fővárosi csapatnak 1,5 millió forintot kel fizetnie a Ferencváros elleni bajnoki mérkőzésen történtek miatt.
Falus Ferenc visszalépése nem módosította érdemben az önkormányzati választások esélyeit, de megmutatta, hogy a baloldal nem tud úrrá lenni korábbi hibáin - állapították meg az MTI által kedden megkérdezett elemzők. Továbbra is szinte biztosra veszik Tarlós István jelenlegi főpolgármester újraválasztását, valamint azt valószínűsítik, hogy az átlagosnál kisebb lesz fővárosi részvétel az október…
Több mint hetven kurd iskolást engedett szabadon az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet, amely még májusban Észak-Szíriában rabolta el a vizsgáik után hazafelé tartó gyerekeket - számolt be kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű ellenzéki szervezet.
A Bayern München Thomas Müller 11-esből szerzett góljával nyert a CSZKA Moszkva otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája második fordulójának keddi játéknapján.
„Az utazás ugyanis akkor az övé, ha az utazásközvetítő cég visszaigazolja, ezt pedig csak akkor teszi, ha visszaküldte az aláírt szerződést, és ott a pénz.”
Menesztették posztjáról Mészöly Gézát, az U20-as labdarúgó-válogatott szövetségi edzőjét, helyére a magyar szövetség (MLSZ) elnökségének döntése nyomán Szalai László került.
Nem lát kivetnivalót Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő abban, hogy meghívta Brüsszelbe, majd uniós képviselői költségkeretéből vendégül látta a Gój Motorosok Egyesület néhány tagját. A politikus erről kedden nyilatkozott az MTI-nek.
A tervek szerint zárult az MKB Bank adásvétele. Ellenőrzi és szükség esetén ki is kényszeríti az elszámolást a devizahiteles ügyfelekkel a Magyar Nemzeti Bank.
A józsefvárosi önkormányzat üdvözli, hogy az alapvető jogok biztosa a VIII. kerületi tűcsereprogramot érintő jelentéshez kapcsolódóan napvilágot látott problémákkal szembesülve több intézkedést is hozott - közölte a kerület kedden az MTI-vel.
Nem lát kivetnivalót Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő abban, hogy meghívta Brüsszelbe, majd uniós képviselői költségkeretéből vendégül látta a Gój Motorosok Egyesület néhány tagját. A politikus erről kedden nyilatkozott az MTI-nek.
Elűzték egy kulcsfontosságú átkelőhelyről Szíria és Irak határán az Iszlám Állam fegyvereseit a kurd önvédelmi erők és törzsi szövetségeseik kedden, miközben a brit légierő is megkezdte az terrorszervezet bombázását. Észak-Szíriában szabadon engedtek több mint 70 korábban elrabolt kurd iskolást.