Az iráni atomprogramról és az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet jelentette veszélyről tárgyalt egymással vasárnap New Yorkban az amerikai és az iráni külügyminiszter.
Nem az Egyesült Államok az egyedüli ország, amely kész Szíria területén is légicsapást mérni az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezetre - jelentette ki vasárnap Samantha Power, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.
Cáfolta Tiszacsege polgármestere vasárnap este az MTI érdeklődésére, hogy pánik lenne a faluban fertőzött ivóvíz fogyasztása miatt, és eddig egyetlen megbetegedésről sincs tudomásuk. Az ügyeletes orvos vasárnap este nem talált beteget.
Óriási felvonulást tartottak vasárnap New Yorkban a klímaváltozás elleni fellépés világnapja alkalmából. A szervezők szerint öt éve a világon sehol nem sikerült ekkora tömeget megmozgatni az ügy érdekében.
Nincs napirenden a magyar leányvállalat eladása a Raiffeisen csoportnál - mondta Neinz Wiedner, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója a Napi Gazdaságnak.
Menet közben kigyulladt egy dízelmozdony motortere a Fejér megyei Bicske pályaudvarán, a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon, személyi sérülés nem történt - közölte a katasztrófavédelem és a Mávinform hétfő reggel az MTI-vel.
Csaknem hétszázmillió kilométer megtétele után megérkezett a Marshoz a Maven űrszonda - jelentette helyi idő szerint vasárnap este az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
Víz vett körül négy házat a Somogy megyei Bolhón a heves esőzések következtében, az egyikben lakó öt gyermek nem tölthette otthon az éjszakát - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőre virradó éjszaka az MTI-vel.
A magyar külpolitikát meg kell újítani az új világrend követelményeinek megfelelően, így a külpolitika feladatának a magyar gazdasági érdekek érvényesítésének kell lennie - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter-jelölt kinevezés előtti bizottsági meghallgatásán szombaton. A képviselők az expozé után több mint egy órán át kérdezték Szijjártó Pétert, aki szintén csaknem egy órán…
Zoltai Gusztáv jogi útra tereli az ügyet - írja a Népszabadság. Egységes szempontrendszert kíván meghatározni a Kúria, hogy a bírók a kisajátítási perekben miként állapítsák meg az ingatlanok értékét - írja a Magyar Nemzet.
A választék: Orbán, Kövér, Kósa, Navracsics, L. Simon, Deutsch, Gyurcsány-Dobrev, Bozóki, Tölgyessy és Lengyel László. Lefülelt mondatok az elmúlt hétből.
15. alkalommal rendezték meg a Nagy Sportágválasztót, ahol ismét szélesre tárt kapukkal várták a sport szerelmeseit, és azokat, akik még csak ismerkednek a sport világával.
Két, nagyjából egyidejűleg végrehajtott robbantás legalább két ember ölt meg az északnyugat-kínai Hszincsiangban, a sebesülteket, akiknek számát nem közölték, kórházba szállították - jelentette a China Daily című angol nyelvű lap online változata helyi forrásra hivatkozva hétfőn.
A következő két évben zsugorodik az orosz autópiac részben a gazdaságnövekedés jelentős lassulása, illetve a rubel gyengülése miatt - vélte a Ford Motor orosz vegyesvállalatának a vezetője.
Az út menti árokba fúródott az a román busz, amely hétfőn délelőtt borult föl a makói elkerülőút körforgalmában, az M43-as autópálya földeáki lehajtójánál – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
Elhárították a műszaki hibát a Barabás-Mezőkaszony magyar-ukrán határállomáson, az átkelőhely újra fogad utazókat - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete hétfőn az MTI-vel.
Eltérő eredménnyel látott nemrég napvilágot két kutatás a közmunkások helyzetéről, melyeknek közös pontja, hogy az érintettek többsége úgy véli: nettó 50 632 forintos közmunkabérért dolgozni jobb ugyan, mint a 22 800 forintos segélyen tengődni, de ez is megalázóan kevés a megélhetéshez. A Hetek cikke.
Muszbek Mihály sportközgazdász szerint nem borítja fel a költségvetést az, hogy a Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon.