Feltehetően gyújtogatás okozta az egyesült államokbeli Kaliforniában pusztító erdőtüzeket, amelyek több mint háromezer embert kényszerítettek otthonuk elhagyására. A hatóságok pénteken őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) felkérésére szolgálatban lévő rendőröket fogtak el a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai péntek hajnalban Budapesten, a Baross téren - tájékoztatta a KNYF szóvivője pénteken az MTI-t.
Rakétákkal támadták a síita húszi lázadók a köztelevízió épületét pénteken a jemeni fővárosban, Szanaában - közölték helyi tisztségviselők, s továbbra sem csillapodnak az összecsapások a felkelők és a hadsereg, valamint a kormányt támogató szunnita harcosok között.
Igen nagy siker, hogy ekkora arányban újraválasztották a Fideszt áprilisban - mondta Tölgyessy Péter politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában. Egyáltalán most először választották újra a korábbi miniszterelnököt Magyarországon, Gyurcsány Ferenc nem vitte végig az egész ciklust, 2002-ben még Medgyessy Péter győzött. Mindez roppant eredmény szerinte, és a Fidesz eltökélten viszi tovább…
A zsidó közösség szerves része a magyar társadalomnak, és "mind, akik e társadalom tagjai vagyunk, felelősséggel tartozunk egymás iránt" - mondta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője egy megemlékezésen, pénteken Vácon.
A progresszív adózás után októbertől progresszív nyugdíjcsökkentést vezet be a szerb kormány - jelentette be Aleksandar Vucic miniszterelnök a szerbiai közszolgálati televíziónak adott interjújában.
A közelmúltban több házaló ügynök próbálta a Magyar Államkincstár nevében értékesíteni a Babakötvényt, azonban a termék forgalmazása csak és kizárólag a Magyar Államkincstár állampénztári irodáiban, illetve állampapír értékesítési pontjain történik, házhoz nem mennek vele - hívta fel a figyelmet az államkincstár pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az alapvető jogok biztosa belső vizsgálatot indított annak tisztázására, valóban egyeztetett-e a hivatal főosztályvezetője a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet programvezetőjével arról, mikor lásson napvilágot a józsefvárosi tűcsereprogramról készített ombudsmani jelentés.
Megkezdődtek pénteken a francia légicsapások Irakban, egy nappal azután, hogy Francois Hollande francia elnök engedélyezte a francia légierő bevetését az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistái ellen.
Az Együtt - PM ügyvezető társelnöke szerint Bajnai Gordon "csak úgy" már nem tud visszatérni a magyar közéletbe. Szigetvári Viktor az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az önkormányzati választás után meg akarja erősíteni pártját és új tagokat szeretne toborozni. Hangsúlyozta: az önkormányzati választás után tovább kell építeni a pártot.
Soron kívüli önkormányzati ülésen jelentette be Gyöngyöshalász polgármestere, Szabó Ferenc, hogy a magántulajdonban lévő Artemis Invest Kft. nyerte az ipari hasznosítására kiírt pályázatot. Ahogy azt korábban megírtuk az indiai Apollo Tyres gumigyár Magyarországot választotta 500 millió dolláros kelet-európai beruházása helyszínéül, a gyár pedig Gyöngyöshalászon fog megépülni.
Szijjártó Pétert javasolja külgazdasági és külügyminiszternek kinevezni Orbán Viktor miniszterelnök az államfőnek - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken az MTI-vel.
Szijjártó Pétert javasolja külgazdasági és külügyminiszternek kinevezni Orbán Viktor miniszterelnök az államfőnek - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken az MTI-vel.
Az októberre összehívott rendkívüli püspöki szinódus előtt végzett felmérésekből az derül ki, hogy az emberiség szinte minden földrészen menekül az intézményes formák, így a polgári házasság elől is. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek erről az M1 Ma reggel és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt pénteken.
Tarlós István meggyőző előnnyel vezeti a főpolgármester-jelölti versenyt. A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint a potenciális szavazói bázison a jelenlegi fideszes polgármester 50 százalékkal rendelkezik. A közös baloldali jelölt, Falus Ferenc pedig 11 százalékával jelenleg még a 14 százalékos Bokros Lajost sem tudja megelőzni.
Gyorsított eljárásban, jogerősen egy év nyolc hónap, végrehajtásában négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a debreceni postást, aki küldeményekkel és pénzzel eltűnt, majd Budapesten fogták el - közölte a hajdú-bihari főügyész pénteken az MTI-vel.
1989. szeptember 19. kedd: George Bush amerikai elnök személyesen jelentette be, hogy kormánya korlátlan időre biztosítja Magyarországnak a legnagyobb kedvezményt. Az Európai Gazdasági Közösség és Lengyelország együttműködéséről írnak alá szerződést Varsóban.
Politikusok és kormányzati épületek megtámadására és véletlenszerűen kiválasztott emberek lefejezésére készültek Ausztráliában az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista szervezethez köthető terroristák - mondta Tony Abbott kormányfő pénteken, egy nappal az ország történetének legnagyobb terrorellenes rendőrségi akciója után.
Nem támogatja Székelyföld területi autonómiáját Victor Ponta román szociáldemokrata miniszterelnök, aki pénteken újságírói kérdésre válaszolva fejtette ki álláspontját.
Az Európai Parlament (EP) két legnagyobb frakciójának - a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú néppárti, illetve a balközép szociáldemokrata képviselőcsoportnak - a vezetője egyaránt melegen üdvözölte pénteken a Skócia függetlenségének elutasítását hozó népszavazás eredményét.
Szombaton délelőtt tíz órától együttes ülésen hallgatja meg négy bizottság Szijjártó Pétert, akit külgazdasági és külügyminiszternek javasol a miniszterelnök - szerepel az Országgyűlés honlapján közzétett meghívóban.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap az Orbán Viktor és Simicska Lajos viszonyáról szóló sajtóbeszámolókkal kapcsolatban közölt cikket pénteki számában.
Bár David Cameron brit miniszterelnök gyors átalakulást ígért London és Edinburgh viszonyában a csütörtöki skót népszavazás után, nem várható gyors változás, mert ahhoz túl nagy átalakításról van szó - mondta Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense egy pénteki beszélgetésen Budapesten.