Lemondott Emilio Monteaguado, a madridi rendőrség vezetője, miután a bíróság vétkesnek találta öt fiatal halálában, akiket a tömeg taposott halálra 2012. november elsején egy madridi sportcsarnokban egy Halloween-ünnepségen - adta hírül az Europa Press hírportál hétfőn.
A Fidesz szerint minden adott ahhoz, hogy sikeres legyen az új tanév, az ellenzék a kormány oktatáspolitikáját bírálta a 2014/15-ös tanévnyitó napján, hétfőn.
A hétfői tizenegy devizahiteles kereset közül az összes ügyében szeptember közepére halasztotta az ítélethirdetést a Fővárosi Törvényszék. Idén is folytatódik az iskolagyümölcs-program.
A fő üzenete a bankjegycserének, hogy egyhamar nem lesz euró nálunk, mondta Várhegyi Éva az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arra a hírre reagálva, hogy megújítja a bankjegysorozatot a Nemzeti Bank.
Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága hétfői rendkívüli ülésén döntést hozott arról, hogy tizenegy fős missziót küld Irakba az iszlám szélsőségesek által elkövetett terrorcselekmények kivizsgálására.
Problémákat okozott az esőzés hétfőn az ország nyugati részén és a fővárosban, Budapesten a tűzoltóknak főként pincékből kellett kiszivattyúzniuk a vizet, Zalában egy településen sárfolyás keletkezett a nagy mennyiségű csapadéktól.
A NATO e heti csúcstalálkozóján várhatóan hangsúlyosan felszólítják a tagállamokat arra, hogy növeljék a védelmi kiadásaikat - mondták a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának (SVKK) szakértői egy hétfői sajtóbeszélgetésen Budapesten.
100 millió forintot ér a fekete piacon az a kábítószer, amelyet a hétvégén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében foglaltak le a rendőrök. Több mint 60 kilogramm új pszichoaktív anyagot foglaltak le a nyomozók, több, egymástól távol eső településen. A rendőrök munkáját segítették a terrorelhártás kommandósai, mivel olyan információkat is kaptak, melyek szerint fegyvereket is rejtegetnek a forgalmazók.
Maga az összeg is megdöbbentő, hiszen ma az egész felsőoktatás állami támogatása 130 milliárd, ezt Hiller István mondta arról, hogy a jegybank elnöke 200 milliárd forintból unortodox közgazdászképzést indít. Hiller ezt követően kijelentette: „ha azt ajánlotta volna fel a Nemzeti Bank elnöke, hogy oktatási célra 200 milliárdot beletesz az oktatási költségvetésbe, akkor kétség nélkül átöleltem…
Heisler András, a Mazsihisz elnökének tájékoztatása szerint szeptember 9-ére hívta össze Lázár János, a Miniszterelnökséget irányító miniszter a Zsidó Közösségi Kerekasztalt - írta keddi számában a Népszabadság.