2014. szeptember 4. csütörtök

szept. 4
6:20
Sárga futamok (Alternatív Energia)
Hadd szényellje magát a birkanép a világ előtt!
szept. 4
6:20
Irán közeledni akar az EU-hoz (ATV)
Irán erősíteni akarja kapcsolatait az Európai Unióval - mondta szerdán Rómában az iszlám köztársaság külügyminisztere olasz kollegájával, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője posztjának várományosával, Federica Mogherinivel folytatott tárgyalásai után.
szept. 4
6:22
Együtt? Külön. (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon különös visszatéréséről és még különösebb visszavonulásairól doktori disszertációt lehetne írni.
szept. 4
6:22
Iszlám Állam: Hollande nem zárja ki a katonai beavatkozást (ATV)
Ha szükséges, a katonai beavatkozást is fontolóra venné az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita szervezet elleni harcban a francia elnök, aki egyben emlékeztetett arra, hogy elsősorban diplomáciai úton kell törekedni a stabilitásra Irakban és a régióban.
szept. 4
6:24
Reformálom (Alternatív Energia)
Mikor derült ki számukra, hogy sok "hülye szabály" létezik, a bürokrácia pedig burjánzik?
szept. 4
6:26
Csacsik és szamarak (Alternatív Energia)
Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.
szept. 4
6:36
Ittas vezetés: Lemondott a főrendőr (ATV)
Lemondott Zsombok György dandártábornok, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) főigazgató-helyettese, az NVSZ Polgári Titkosszolgálatok Védelmi Szolgálata Igazgatóság igazgatója. Lemondását Pintér Sándor belügyminiszter elfogadta - írta csütörtöki számában a Népszabadság.
szept. 4
6:38
Széll: az, hogy ki, meddig szoptatja a gyerekét, személyes adat (ATV)
Ezek személyes adatok, ezeket nem kérheti ki az önkormányzat, mondta Széll Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
szept. 4
6:40
Napi Gazdaság: Jövőre jönnek a nemzeti italboltok (ATV)
A dohány után a következő évtől az alkoholkereskedelem is állami felügyelet alá kerül - írta a Napi Gazdaság csütörtöki számában pontosan meg nem nevezett kormányközeli forrásra hivatkozva.
szept. 4
6:54
Amerikai politológus: a Nyugat provokálta ki az ukrán válságot (ATV)
A Nyugatot terheli a fő felelősség az ukrán válság kialakulásáért, mivel az Egyesült Államok és az Európai Unió "liberális téveszméiket" követő keleti terjeszkedésükkel Moszkva alapvető stratégiai érdekeit veszélyeztette, és ezzel maguk provokálták ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kemény válaszát - írta a Foreign Affairs mértékadó amerikai külpolitikai folyóiratban John J. Mearsheimer, a Chicagói…
szept. 4
6:56
Vándorolnak az ellenzéki pártok (ATV)
A szocialisták eladják a Jókai utcai székházat, amelyet még kormányon vettek - túl magas a törlesztés és a fenntartás díja. Az Együtt a belvárosba költözött, egy kisebb és olcsóbb helyre, a DK pedig szintén a csomagoláson gondolkodik: ők a Körútra mennének.
szept. 4
7:30
Mi folyik itt Miskolcon? Gyanút fogtak a szülők (ATV)
Tiltakoznak, de most még nem állnak a nyilvánosság elé a miskolci Kazinczy Ferenc Általános Iskola tanárai és az érintett szülők. Azért írtak nyílt levelet, mert gyanúsnak tartják az iskola vezetésére kiírt pályázatot. Először azt a tájékoztatást kapták, hogy a pályázat eredménytelen. Ehhez képest néhány nappal később megjelent az egyik pályázó, aki közölte, hogy őt nevezték ki az iskola élére.…
szept. 4
7:32
3000 fertőzött, 1500 halott: dúl az ebola (ATV)
Az ebola fronton sokkal rosszabbul teljesítünk, mint az a hivatalos adatokból kiderül, a járvány egyre ellenőrizhetetlenebbé válik – figyelmeztetett az amerikai járványügyi hivatal, a Járványkezelési- és Megelőzési Központ (CDC) igazgatója.
szept. 4
7:48
Ahogy sejtettük: Nemzeti Italbolt is lesz (Alternatív Energia)
Kormányzat: az italkereskedelem ügye nincs napirenden.
szept. 4
8:06
A francia kormány Bordeaux-ba menekült (Alternatív Energia)
A Monarchia győzelmes előrenyomulása. Nyugaton már a befejezéshez közeledik a háború. Ezt írtuk a frontról 1914. szeptember 4-én
szept. 4
8:21
Juncker nem haragszik Orbánra - lapszemle (Infostart)
Nincs revánsvágy Junckerben amiatt, hogy a magyar kormányfő korábban ellenezte a kinevezését - írja a Népszabadság. Az Index szerint biztosan nem Schmitt Pál lesz a Testnevelési Egyetem rektora.
szept. 4
8:42
Érintetlen település az ókori Úr város mellett (Alternatív Energia)
Olasz régészek felfedezése.
szept. 4
8:42
Felfüggesztett börtönt kérnek Balogh Józsefre (ATV)
Kedden megérkezett a Balogh József korábbi országgyűlési képviselő, Fülöpháza polgármestere ellen benyújtott vádirat a Kecskeméti Járásbíróságra – írja a Kecskeméti Hírhatár.
szept. 4
8:57
Évadnyitó frakcióülést tart mától az MSZP (Infostart)
Kétnapos évadnyitó frakcióülést tart ma és pénteken az MSZP Mátraházán.
szept. 4
9:00
Vizsgálatot követel a Nemzetközi Újságíró Szövetség (Alternatív Energia)
A 33 éves újságíró halálának körülményei tisztázatlanok.
szept. 4
9:00
Ügyészség: Balog nem holokauszttagadó (ATV)
A Központi Nyomozó Főügyészség szerint Balog Zoltán nyilatkozata "a maga teljességében értékelve" nem valósítja meg a holokauszttagadás bűncselekményét – írja a Népszava.
szept. 4
9:02
Olasz fegyverek a kurdoknak (Alternatív Energia)
A szállítmányban szerepel majd 200 gépfegyver, 2000 kézi páncéltörő rakéta, és 950 ezer töltény is.
szept. 4
9:04
Ezreket kényszerít menekülni a Boko Haram (Alternatív Energia)
szept. 4
9:06
Az Együtt-PM válaszokat vár az italboltok ügyében (Alternatív Energia)
A politikailag vezérelt trafiktenderek botrányaiból már kiderült, milyen az, amikor az Orbán-kormány belenyúl a kereskedelembe.
szept. 4
9:15
Átadták, majd tovább építik a Lánchíd utcát (Infostart)
Továbbra is zajlanak a munkálatok a múlt pénteken átadott Várkert bazár könyékén. A Lánchíd utcát szeptember 15-én akarják átadni az autósoknak, egyelőre a gyalogosok is csak bukdácsolva tudnak keresztülhaladni az építkezésen.
szept. 4
9:18
Mindenek ellenére... (Alternatív Energia)
1938. A német csapatok bevonulnak Csehszlovákiába
szept. 4
9:18
Gyurcsány: „Kiterítette a lapjait” - Vélemények Orbán Viktor tusványosi beszédéről (ATV)
Idestova öt hete hangzott el a tusnádfürdői szabadegyetemen az a szónoklat, amely körül a hullámok azóta sem csitulnak. Az utókor okulására összegyűjtöttük a legjellemzőbb értelmezéseket.
szept. 4
9:20
Meghalt Rozsnyói Sándor (Alternatív Energia)
A magyar sportembert felesége és két fia gyászolja Sydneyben.
szept. 4
9:20
Oroszország új szövetségese: a Baranya megyei DK listavezetője (ATV)
Pártjától eltérően ítéli meg az orosz-ukrán konfliktust a DK Baranya megyei listavezetője, aki szerint a nyugati média manipulációjának áldozata lett az európai közvélemény Putyinnal és Moszkvával kapcsolatban, Donald Tusk nagyapja viszont SS-tisztek sofőrje volt.
szept. 4
9:22
Ön is szenved? - Tetőzik a parlagfű pollenkoncentrációja (Alternatív Energia)
A következő napokban már javulhat a helyzet.
szept. 4
9:36
A néma gyermekgyilkos (Alternatív Energia)
Egyre több a gyermek cukorbeteg, ez a legelterjedtebb anyagcsere-betegség a világon.
szept. 4
9:36
"Azt sem hiszem el, amit kérdez" - megint beszóltak Lázárnak (ATV)
Azt sem hiszem el Lázárnak, amit kérdez, mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Gőgös Zoltán.
szept. 4
9:38
Benzinnel locsolta le és felgyújtotta a feleségét (ATV)
A Vas Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a 44 éves férfivel szemben, aki tavaly szeptemberben egy családi veszekedés hevében benzinnel locsolta le és felgyújtotta a feleségét - közölte az MTI-vel csütörtökön a megyei főügyész.
szept. 4
9:54
Bíróság előtt a feleségét felgyújtó férj (Alternatív Energia)
"Senkié nem lehet a ház, itt döglünk meg mind a ketten!"
szept. 4
10:12
Egy munkást hallgattak ki a hatvani uszodatűz kapcsán (Alternatív Energia)
Az uszoda tetőszerkezete szerdán délután gyulladt ki.
szept. 4
10:12
Kényes témáról forgat George Clooney (ATV)
A brit News of the World című napilap nagy port felvert telefonlehallgatási botrányáról forgat játékfilmet George Clooney - jelentette be szerdán a Sony filmstúdió.
szept. 4
10:14
Város a Dóm alatt (Alternatív Energia)
Hőközpont-javítás közben találtak rá Milánóban.
szept. 4
10:30
Hatvani uszodatűz - Egy munkást gyanúsítanak (Alternatív Energia)
Az uszoda tetőszerkezete szerdán délután gyulladt ki.
szept. 4
10:30
Terrortámadásokat hiúsított meg a svéd titkosszolgálat (ATV)
Iszlamista szélsőségesek által tervezett két merényletet hiúsított meg a svéd titkosszolgálat (SAPO).
szept. 4
10:32
Be vagyunk csapva: továbbra is visszatekerik a kilométerórákat (Alternatív Energia)
A hosszú távú valódi megoldás a gyakoribb adatrögzítés lehet.
szept. 4
10:32
Autót venne? Ezzel verik át (ATV)
Továbbra is zavartalanul tekerik vissza a kilométerórákat a használtautókat értékesítők, annak ellenére, hogy tavaly július óta már szabadságvesztést is kaphatnak érte a büntető törvénykönyv (Btk.) szerint - közölte a Használatutó.hu szakportál csütörtökön az MTI-vel.
szept. 4
10:48
Pokol nőknek: rabszolgák 25 dollárért (ATV)
Több ezer nő lehet az Iszlám Állam fogságában, akiket 25 és 150 dollár között adnak el a szervezet harcosai számára. A Hetek cikke.
szept. 4
11:03
Kevés a jelölt az önkormányzati választásra (Infostart)
Öt nappal a jelöltbejelentésre nyitva álló határidő lejárta előtt még mindössze 8800 jelöltet vettek nyilvántartásba a választási bizottságok - derül ki a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalának, a www.valasztas.hu-nak a csütörtök reggeli adataiból. Négy évvel ezelőtt az önkormányzati választáson 66 ezer jelölt indult.
szept. 4
11:06
Torontóban a Délibáb (Alternatív Energia)
Hajdu Szabolcs új filmje pénteken mutatkozik be a nemzetközi fesztiválon.
szept. 4
11:06
A lefejezett újságíró családja az iszlám megsértésével vádolja az IÁ-t (ATV)
Az amerikai Steven Sotloff családja szerdán üzent a hírhedt terror csoport, az Iszlám Állam vezetőjének, arra kérve, hogy feleljen az újságíró lefejezésének bűnéért.
szept. 4
11:08
Megint gázszivárgás miatt van zárlat (Alternatív Energia)
Ezúttal Edelényben vágott el egy vezetéket egy munkagép.
szept. 4
11:21
ELTE: pénteken zárul a fegyelmi vizsgálat a gólyatáborok ügyében (Infostart)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) várhatóan pénteken zárul le az a fegyelmi vizsgálat, amely azt követően indult, hogy az intézmény egyik gólyatáborában megerőszakoltak egy elsőéves hallgatót, egy másikban pedig megengedhetetlen rigmusokat használtak - közölte az ELTE rektora csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
szept. 4
11:24
Nemi erőszak a gólyatáborban - Holnap zárul a fegyelmi vizsgálat (Alternatív Energia)
A legsúlyosabb döntés is születhet.
szept. 4
11:26
Szűk sávban mozgott délelőtt a forint (Alternatív Energia)
Az euró jegyzése délelőtt 1,3142 dolláron állt.
szept. 4
11:42
Már csak 1500 jegy maradt az északírek elleni meccsre (ATV)
Már csak mintegy 1500 jegyet lehet megvásárolni a magyar labdarúgó-válogatott vasárnapi, északírek elleni Európa-bajnoki selejtezőjére.

Keresés