Kedden felhőátvonulások lesznek eleinte több, később kevesebb felhővel, hosszabb-rövidebb napsütéssel, elszórtan futó záporral. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 15 és 18 fok között alakul.
Az izraeli pénzügy- és gazdasági minisztérium jóváhagyta hétfőn az Intel amerikai mikroprocesszor- és chipgyártó társaság hatmilliárd dolláros beruházási tervét. Izrael történelmében ez az eddigi legnagyobb külföldi befektetés.
„A nyugati, de főleg a keleti világnak hány és hány kisebbsége irigyelheti most a gőzgép feltalálójának nemzetét, mert tagjainak megadatott a szabad választás.”
Szorosabb kapcsolatra és a "múlt hibáinak elkerülésére" törekszik a Közel-Kelet két hagyományosan rivális középhatalma, a szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán az Iszlám Állam szélsőséges fegyveres szervezet jelentette veszély miatt - ezt jelezték a két ország külügyminiszterei vasárnapi New York-i találkozójuk után.
Az orosz államfő szerint az orosz bankoknak folytatniuk kell a működést Ukrajnában, mert súlyos csapást jelentene az ukrán gazdaságnak, ha kivonulnának a piacról.