2014. augusztus 4. hétfő

aug. 4
8:48
Vihar: több mint 30-szor riasztották a fővárosi tűzoltókat (ATV)
A vihar miatt folyamatos a műszaki mentés Budapest XVI. és XIX. kerületében, a tűzoltóknak leszakadt ágakhoz, kettétört fákhoz kellett kivonulniuk - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője hétfő reggel az MTI-vel.
aug. 4
8:50
Baleset az M3-ason, tíz ember megsérült (ATV)
Tíz ember - köztük két gyermek - megsérült, amikor egy személyautó és egy kisbusz ütközött az M3-as autópályán Nyíregyháza közelében hétfő reggel - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
aug. 4
9:03
Tragikus társadalmi szervezetlenség - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet a sorsukra hagyott skizofrénekről ír. A Napi.hu a KSH régiós lakásépítési összesítése alapján azt írja: a közép-magyarországi régióban az év első hat hónapjában, a tavalyi alacsony bázishoz viszonyítva 25 százalékkal több új lakás épült, mint az előző év azonos idoőszakában.
aug. 4
9:03
Okosruhák (Metropol)
„Ma már az öltözködés nem csupán a megjelenésünk megkomponálásáról, illetve a környezeti hatások kivédéséről szól.”
aug. 4
9:03
Tűzszünet kezdődik Gázában (Alternatív Energia)
Rafah környékére nem érvényes.
aug. 4
9:05
Másfél millió külföldi vendég a fürdőkben (Metropol)
Tavaly 3,3 millióan látogattak el valamelyik fővárosi fürdőbe.
aug. 4
9:05
Elítélte az antiszemitizmust az ENSZ-főtitkár (Alternatív Energia)
A gázai konfliktus kapcsán a jogos bírálatok mellett gyakran antiszemita szövegek is elhangzanak.
aug. 4
9:06
Nagyszabású hadgyakorlatba kezdett az orosz légierő (ATV)
Az orosz légierő főparancsnokságának irányításával tervszerű hadgyakorlat vette kezdetét hétfőn a nyugat- és közép-oroszországi katonai körzetekben - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
aug. 4
9:21
Sokkoló tények: így válhat valaki emberölés elkövetőjévé (Infostart)
Sokakat sokkolt a hír: meghalt az idős nő, akit valaki a villamos elé lökött. A gyanúsítottat személyesen ismerők megdöbbentő részleteket tettek nyilvánossá egy közösségi oldalon. Az elkövető lassan őrült meg. Először otthagyta az egyetemet, aztán magyarázott mindenkiről, hogy az ellensége, aztán már nem dolgozott, hajléktalanokat költöztetett a lakásába, végül az egész lakását odaadta valakinek."…
aug. 4
9:21
Humanitárius katasztrófa fenyeget (Alternatív Energia)
Az ENSZ szerint 200 ezren hagyták el Moszul környéki lakóhelyüket.
aug. 4
9:23
Mégsem építik a kiképzőközpontot (Alternatív Energia)
A Volga vidékére tervezett központban évente 30 ezer katonát képezhettek volna ki.
aug. 4
9:25
Kidőlt fa miatt késnek a vonatok (Alternatív Energia)
A szolnoki vonalon 15-20 perces késésekre kell készülni.
aug. 4
9:27
London jobban járna a kilépéssel? (Alternatív Energia)
Átfogó reformokat követelnek Brüsszeltől.
aug. 4
9:29
Jól él a német luxuspüspök (Alternatív Energia)
Franz-Peter Tebartz-van Elst arra vár, hogy egy regensburgi plébánián alkalmazzák.
aug. 4
9:39
Százezren lépték át a határt Röszkénél (Metropol)
Mintegy 56 ezren Szerbia felé utaztak, 46 ezren pedig Magyarországra.
aug. 4
9:39
Lángolt egy autó a Hősök terén (Alternatív Energia)
A járművet elhagyta a vezetője, nem esett baja.
aug. 4
9:41
Halálra gázoltak tegnap este egy kerékpárost (Alternatív Energia)
A baleset a Pest megyei Újszilvás külterületén történt.
aug. 4
9:42
Csehországban is komoly gondokat okoztak a zivatarok (ATV)
Komoly közlekedési problémákat és nagy anyagi károkat okoztak vasárnap este a kiadós zivatarok Csehországban, főleg a keleti országrészekben.
aug. 4
9:43
Neonáci lenne Nyitra polgármestere? (Alternatív Energia)
aug. 4
9:44
Budapesti éttermekben razziázik a NAV (ATV)
Átfogó ellenőrzést indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a budapesti vendéglátósok körében, a fellépés célja, hogy véget vessen a vásárlókat megtévesztő visszaéléseknek és rákényszerítse a vendéglátóhelyeket, hogy bevételeikről szabályos bizonylatot adjanak - tájékoztatta a NAV hétfőn az MTI-t.
aug. 4
9:46
Der Spiegel: Izrael lehallgatta John Kerryt (ATV)
Az izraeli titkosszolgálat lehallgatta John Kerry amerikai külügyminisztert a legutóbbi izraeli-palesztin béketárgyalások idején - írta a Der Spiegel.
aug. 4
10:15
Hamis szoftvereket talált négy autószerelő műhelyben a NAV (Infostart)
Győr-Moson-Sopronban négy autószerelő műhelyben több elektronikai eszközt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei, mert azokon nem jogtiszta szoftver működött. A bűncselekmények elkövetési értéke 16,5 millió forint - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.
aug. 4
10:15
Megtépázta a fővárost a vihar (Alternatív Energia)
Hétfőre virradóra valószínűleg villámcsapás ért egy ingatlant.
aug. 4
10:18
Háromezer gyermek a Napközi Erzsébet-táborokban (ATV)
Országosan hat tankerület számára hirdetett Napközi Erzsébet-tábor pályázatot a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, amelyre a leghátrányosabb helyzetű kistérségek iskolái jelentkezhettek. Összesen 3 ezer gyereket táboroztathatnak az intézmények.
aug. 4
10:33
Zsibvásár lesz a Spanyol Lépcsőből? (Alternatív Energia)
Nem örül mindenki az új római sétáló negyednek.
aug. 4
10:36
Krasznahorkai László: Az egész ország a rosszabbik oldalára fordult (ATV)
A közéletben július végén sem volt nyári uborkaszezon. Két politikusról beszéltek sokat: Orbán Viktor tusványosi előadásáról és Kiss Péter haláláról. Lefülelt mondatok az elmúlt hétből.
aug. 4
10:38
Gulyás: Borzasztóan rossz véleménnyel vagyok a magyar labdarúgásról (ATV)
Havi bontásban is közzé tesszük az ATV-ben elhangzott ütősebb mondatokat. Íme, a hetedik hónapi termés.
aug. 4
10:40
Csaknem egymillió hadra fogható férfi van Ukrajnában (ATV)
Ukrajnában körülbelül egymillió férfi mozgósítható a Kelet-Ukrajnában folyó, terrorellenesnek nevezet hadműveletben való részvételre - jelentette ki Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője az egyik ukrán televíziónak hétfőn adott interjújában.
aug. 4
10:51
Folyamatosan érkeznek a bejelentések, tart a kárelhárítás Pest megyében (Infostart)
Pincéket öntött el a víz, fákat döntött utakra és kerítésekre a vihar Pest megyében, ahol hajnal óta több mint egy tucat beavatkozást végeztek a tűzoltók, főként Vác környékén - közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője hétfő reggel az MTI-vel.
aug. 4
10:51
Orbánt már Oxford is szégyelli (Alternatív Energia)
Az egyetem sajtósa elismerte, hogy direkt törölték a magyar miniszterelnököt.
aug. 4
10:53
Fővárosi razziára készül a NAV (Alternatív Energia)
A budapesti vendéglátóhelyek számíthatnak gyakori ellenőrzésekre.
aug. 4
10:55
Együtt-PM: Nyilvánosságot a stratégiai megállapodások dokumentumainak! (Alternatív Energia)
A pártszövetség azt szeretné tudni, mi van a kormány sikerpropagandája mögött.
aug. 4
11:09
Javítanák a közbiztonságot a fővárosban - elindult az MSZP kampánya (Infostart)
A közbiztonság növelése érdekében egy egységes térfigyelő kamerarendszer, valamint a nyugdíjasoknak és az egyedülálló anyáknak egy segítőhálózat kiépítését ígérte budapesti választási győzelmük esetére a szocialista Horváth Csaba hétfőn.
aug. 4
11:09
DK: nyilvánosságot a nagyköveti kinevezéseknek! (Alternatív Energia)
A 2010-es kormányváltást követően megnőtt a tapasztalatlan, politikai kinevezettek száma.
aug. 4
11:11
Tanuljanak adni a gazdagok! (Alternatív Energia)
Bill Gates tanítja a kínai gazdagokat.
aug. 4
11:12
Karácsony mint főpolgármester? Elindult a szavazás (ATV)
Minden adott ahhoz, hogy a baloldali ellenzéki pártok hétfő estig megállapodjanak az őszi önkormányzati választást érintő kérdésekben - mondta Szigetvári Viktor szerdán az MSZP, az Együtt-PM és a DK egyeztetése után.
aug. 4
11:14
Nyilvánosságot követel a nagyköveti kinevezéseknek a DK (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) a nagykövetek kiválasztásának átláthatóságát, meghallgatásuk nyilvánossá tételét követeli.
aug. 4
11:27
A közbiztonság növelését ígéri a fővárosi MSZP (Alternatív Energia)
A fővárost "Orbán Viktor kézi vezérli."
aug. 4
11:29
Ijesztő statisztikák az időskori öngyilkosságról (Alternatív Energia)
A 60-as korosztály tagjai csaknem kétszer olyan gyakran vetnek véget életüknek, mint húsz évvel ezelőtt.
aug. 4
11:30
Egyre több idős kínai lesz öngyilkos (ATV)
Egyre nagyobb számban követnek el öngyilkosságot a kínai idősek, főképp az ország vidéki területein legtöbbször az alacsony életszínvonal miatt - derül ki egy friss kutatásból.
aug. 4
11:32
Halálra vertek egy férfit egy jászladányi kocsmában (ATV)
Meghalt egy férfi vasárnap este Jászladányban, miután az egyik helyi vendéglátó helyen bántalmazták - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
aug. 4
11:45
Agyonvertek egy férfit egy kocsmában (Metropol)
Meghalt egy férfi vasárnap este Jászladányban, miután az egyik helyi vendéglátó helyen bántalmazták.
aug. 4
11:45
A Kis Herceg falura költözik (Alternatív Energia)
Nyugalmat akar családjának a fiatal angol trónörökös.
aug. 4
11:48
Felvétel: égi jel az MSZP kampánynyitóján (ATV)
Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője a II. kerületben egy MSZP-s óriásplakát előtt kijelentette: ezzel a nappal elindul az párt kampánya, és égi jelnek tekinti, hogy a sajtótájékoztató idejére elállt az eső.
aug. 4
11:50
Babakocsit toló férfira dőlt egy fa Óbudán (ATV)
Babakocsit toló férfira dőlt egy fa Budapest III. kerületében - tájékoztatta a mentőszolgálat sajtóügyeletese hétfőn az MTI-t.
aug. 4
12:03
Rádőlt a fa egy babakocsit toló férfira (Alternatív Energia)
A súlyos fej- és gerincsérülést szenvedett férfit kórházba vitték.
aug. 4
12:21
Vigyázzon, nehogy gombászkodás közben törvényt szegjen! (Infostart)
A gombagyűjtés szabályaira figyelmeztet a miskolci székhelyű Északerdő Zrt., amely az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztet arra, hogy a gomba és az erdei vadgyümölcs szedését az erdőtörvény szabályozza.
aug. 4
12:24
Szökött jaguárt lőttek le Bulgáriában (ATV)
Lelőttek egy állatkertből megszökött jaguárt Bulgáriában.
aug. 4
12:26
Újabb afrikai menekültek haltak meg olasz vizeken (ATV)
Több mint 2700, Észak-Afrikából indult illegális bevándorlót vettek fedélzetre a Földközi-tengeren szolgáló olasz hadihajók péntek és vasárnap között. Kettő életét nem sikerült megmenteni.
aug. 4
12:39
Seszták cégügyei miatt aggódnak a professzorok (Metropol)
A Professzorok Batthyány Körének elnöksége szerint Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter kétes múltbéli cégügyei foltot ejtenek az egész kormányon is.

Keresés