2014. augusztus 30. szombat

aug. 30
6:02
Veszprémi teátrumi emelkedettség (Alternatív Energia)
A Magyar Művészeti Akadémia megreformálná a hazai színházi szakmát is.
aug. 30
6:12
Felismerték a németek, elfogták a magyar csalót - felvétel (ATV)
Hazahozták Frankfurtból H. Endrét, akit már egy éve köröztek. A férfit azzal gyanúsítják, hogy több mint 1 milliárd forint értékben fiktív számlákat állíttatott ki és ezzel az államnak 270 millió forintos kárt okozott. H. Endrét még július végén kapták el Németországban. Szingapúrból érkezett a frankfurti repülőtérre, amikor az útlevél-ellenőrzésnél felismerték és lebukott. Részletek a videóban.
aug. 30
6:30
Frontvonalban: Magyarok az Iszlám Állam harcosai között (ATV)
Több szélsőjobboldali magyar szervezet is példaként tekint az iszlám terroristákra, az azonban nem tudható, kik azok a honfitársaink, akik jelenleg is muzulmán terrorszervezetekben harcolnak. Egy kutatás szerint mindenesetre több tucat magyar is az Iszlám Állam soraiban küzdhet. A Hetek cikke.
aug. 30
6:48
Gázai konfliktus: izraeli diákok érkeztek a Balatonra (ATV)
A gázai övezet közvetlen határán fekvő területekről érkeztek gyerekek a Balatonra, hogy egy hetet töltsenek el itt, s egy kicsit feledjék az otthoni rakéták és robbanások okozta borzalmakat. Az első csoport már itt van, a második pedig a jövő szerdán érkezik Magyarországra. A háborús övezetből ideiglenesen kimenekített gyerekeket Badacsonyban meglátogatta Ilan Mor Izrael budapesti nagykövete is.…
aug. 30
8:00
Adatvédelmi kihívások: a genomika kora (ATV)
A DNS magában hordozza azokat az információkat, amelyekre az emberi szervezet teljes felépítéséhez szükség van, ráadásul a különféle betegségekre való hajlamot, érzékenységeket vagy éppen a rezisztenciára utaló információt is tartalmazza. Éppen ezek miatt a személyre szabott genomika egyre fokozódó lázban tartja a tudományos világot, melynek fejlődését olyan ígéretes címszavak motiválják, mint a…
aug. 30
8:54
"1100 tank" Az ukrán haderő képes lenne megvédeni magát (ATV)
Az ukrán haderő képes lenne megsemmisíteni az ország területére állítólagosan behatolt orosz erőket, bár Oroszország bármeddig provokálhat, s újabb orosz csapatok is érkezhetnek Ukrajnába - mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának egyetemi docense pénteken az MTI-nek. Ezzel együtt kiemelte, hogy ha az oroszok "be akartak volna vonulni"…
aug. 30
9:12
Norvég alapok - a magyar kormány a vita gyors és eredményes lezárásában érdekelt (Infostart)
A magyar kormány a norvég kormánnyal fennálló vitájának gyors és eredményes lezárásában érdekelt, és visszautasítja, hogy Magyarország alapvető demokratikus értékek iránti elkötelezettségét bárki kétségbe vonja. Mindezt az - az MTI birtokába került - levél tartalmazza, amelyet a Miniszterelnökség pénteken küldött el az Európai Unió, a NATO, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési…
aug. 30
9:12
Orbánék válaszoltak a norvégoknak: részletek (ATV)
A magyar kormány a norvég kormánnyal fennálló vitájának gyors és eredményes lezárásában érdekelt, és visszautasítja, hogy Magyarország alapvető demokratikus értékek iránti elkötelezettségét bárki kétségbe vonja. Mindezt az a levél tartalmazza, amelyet a Miniszterelnökség pénteken küldött el az Európai Unió, a NATO, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet tagországai Budapesten…
aug. 30
9:14
Csak a vizet nem lopták ki a soproni halastóból - felvétel (ATV)
Csak a vizet nem lopták ki abból a halastóból, amelynek gazdája az utóbbi hónapokban már csak az üres tavat etette. A gazdának áprilistól lett gyanús, hogy etetéskor egyre kisebb a mozgás a vízben. Eleinte még a halak étvágytalanságára gondolt, de azt is érezte, ez nem tarthat hónapokig. A tavat leengedték és így szembesültek vele, hogy egy árva keszeg sincs benne. A halaknak lába kélt. Részletek…
aug. 30
9:48
Autóbusz karambolozott Zalában (Alternatív Energia)
aug. 30
10:06
A jó főidény után szép utószezonban bíznak a szállodák (Infostart)
A balatoni hotelek a szeszélyes időjárás és a vízminőséggel kapcsolatos rémhírek ellenére sem zárnak rossz főszezont, a magánszállások, a kempingek, a büfék és a strandok üzemeltetői azonban veszteséget könyvelnek el. A sok balatoni fesztivál viszont fellendítette a hajóforgalmat.
aug. 30
10:06
Gázvezetéket vágott el egy munkagép Mélykúton (Alternatív Energia)
Három utcában kellett kiüríteni a lakóházakat a reggeli órákban.
aug. 30
10:08
Hétfőtől visszaáll a normál vasúti menetrend (Infostart)
Szeptember elsejétől ismét a megszokott vasúti közlekedési rend váltja fel a nyári menetrendet - közölte a MÁV-Start Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
aug. 30
10:08
A nyolcadik utas: a Halál - Ismét megnézheti moziban (Alternatív Energia)
Az európai bemutató 35. évfordulója alkalmából a rendezői változatot láthatja a közönség a hazai mozikban.
aug. 30
10:24
Ilyen MSZP-s sajtótájékoztatót még biztos nem látott - felvétel (ATV)
Egy légkalapács és egy Bobcat adta meg az alaphangulatát az MSZP diósgyőri vár rekonstrukciójával kapcsolatos sajtótájékoztatójának.
aug. 30
10:42
A harcok kezdete óta sok harci eszközt vesztettek az ukránok (Alternatív Energia)
aug. 30
11:00
Lelőtték az ukrán légierő egyik katonai gépét (ATV)
Lelőtték az ukrán légierő egyik katonai gépét az oroszbarát szakadárok elleni harcban Kelet-Ukrajnában - közölte a hadsereg szombaton. A szeparatisták viszont péntek este azt mondták, hogy négy ukrán gépet lőttek le, melyek az állásaikat támadták.
aug. 30
11:02
Tálas: rosszabbul fognak élni az oroszok (ATV)
A nemzetközi közösség belekényszerül abba, hogy csináljon valamit a kialakult helyzetben, de az biztos, hogy nem fog fegyveres konfliktust kezdeményezni Oroszországgal szemben – ezt Tálas Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 30
11:18
Forgalomkorlátozás lesz vasárnap egy jótékonysági rendezvény miatt Budapesten (Infostart)
Forgalomkorlátozások lesznek vasárnap Budapesten a Margit hídon, valamint a budai alsó rakpart II. kerületi részén a Kacsafutam elnevezésű jótékonysági rendezvény miatt - közölte a Budapest Közlekedési Központ (BKK).
aug. 30
11:18
Bűnözés miatt lerombolták a hírhedt ferencvárosi épületet - felvétel (ATV)
Lebontották a hírhedt, ferencvárosi Dzsumbuj épületegyüttesének utolsó darabját. Az itt élő 36 családot vagy cserelakásokba költöztette az önkormányzat, vagy pénzt kaptak. A szegénytelep felszámolására a felerősödő bűnözés miatt volt szükség- mondta a polgármester. Ferencvárosban több olyan terület is van, ami hasonló sorsra vár. Ilyen például a Kén utcai kis dzsumbuj is. Részletek a videóban.
aug. 30
11:20
35 éves lesz az Alien: Ripley visszatér a mozivásznakra (ATV)
Idén szeptemberben lesz 35 éve, hogy Ridley Scott sci-fi klasszikusa, az Alien az európai mozikba került. Az évforduló tiszteletére A nyolcadik utas: a Halál egy rövid vetítéssorozaton visszatér a mozivásznakra Magyarországon is.
aug. 30
11:54
Palkovics: ez a tanév is bővelkedik majd új kihívásokban (ATV)
Lezárult egy korszak a felsőoktatásban, de ez a tanév is bővelkedik majd új kihívásokban - mondta a felsőoktatásért felelős államtitkár szombaton a Szegedi Tudományegyetem tanévnyitóján.
aug. 30
12:30
Ma már a harmadik gázvezetéket vágták át (Alternatív Energia)
Még várják a gázszolgáltató szakembereit.
aug. 30
12:30
Devizahiteles perek: szeptember elején várható több döntés (ATV)
A héten 19 per elsőfokú tárgyalásával folytatódtak a devizahiteles perek a Fővárosi Törvényszéken, amely az ügyek többségében - beleértve a nagyobb bankok közül az Erste, a K&H, az MKB, és a Raiffeisen keresetét, szeptember elejére halasztotta a döntéshozatalt.
aug. 30
13:06
Finnország ellenzi az Oroszország elleni szankciók szigorítását (Alternatív Energia)
Moszkva tagadja, hogy Oroszország közvetlenül bekapcsolódott a Kelet-Ukrajnában folyó harcokba a szeparatista lázadók oldalán.
aug. 30
13:06
Finnország ellenzi az Oroszország elleni szankciók szigorítását (ATV)
Finnország egyelőre ellenzi, hogy az Európai Unió szigorítsa az Oroszországgal szemben - az Ukrajna elleni agresszív orosz lépések miatt - korábban elrendelt gazdasági szankciókat.
aug. 30
13:08
"Matolcsy megpróbálja megvenni a közgazdászokat" (ATV)
A Magyar Nemzeti Bank programjának az a lényege, hogy Matolcsy György megpróbálja megvenni a magyar közgazdász szakmát – ezt Pápa Levente mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 30
13:24
Hétjegyűek lesznek a telefonszámok Budapesten - 25 éve történt (Infostart)
1989. augusztus 30. szerda: A Nemzetközi Vöröskereszt olyan terven dolgozik, hogy a következő napokban legkevesebb ezerötszáz NDK-állampolgárt "segít át" Magyarországról az NSZK-ba.
aug. 30
13:24
Megszüntették a gázszivárgást Sarkadon (Alternatív Energia)
Visszaköltözhettek a lakók.
aug. 30
13:26
Ukrán válság - Újabb tárgyalásokat sürget a cseh kormányfő (Alternatív Energia)
"Ukrajnában háború folyik, amely túlságosan is közel van a Cseh Köztársasághoz."
aug. 30
13:42
Adatvédelmi hatóság: így kell kezelni a választók adatait (Infostart)
Nincs akadálya annak, hogy az önkormányzati választáson induló jelöltek átadják a jelölőszervezetüknek a választói névjegyzékben szereplők név- és lakcímadatait, hogy a megbízásukból lefolytassa a kampányt - mondta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke az MTI-nek.
aug. 30
13:42
Iskolakezdés- Átigazítja a menetrendet a BKK (Alternatív Energia)
110 vonalon lép életbe valamilyen változás.
aug. 30
13:42
Nyitrai: a kormány érdeke, hogy erős legyen az ellenzék (ATV)
A 2014-es országgyűlési választáson ugyanazok kértek bizalmat az ellenzék részéről, akik korábban már megbuktak, az önkormányzati választáson is ők indulnak, ha megint nyer a Fidesz, akkor elindulhat egy megtisztulási folyamat a baloldalon – ezt Nyitrai Zsolt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 30
14:00
Megszűnt a gázszivárgás Pilisvörösváron (Alternatív Energia)
A szivárgás miatt korábban 20 lakónak kellett kiköltöznie.
aug. 30
14:00
Rasmussen szerint láthatóbbá válik a NATO jelenléte (ATV)
Láthatóbbá válik a jövőben a NATO jelenléte a közép- és kelet-európai tagországokban - írta a The Daily Telegraph című tekintélyes brit konzervatív napilap szombati kiadásában az észak-atlanti szövetség főtitkára.
aug. 30
14:02
Barroso: Oroszország ne becsülje alá az EU elszántságát (Alternatív Energia)
"Az új front megnyitása és reguláris orosz csapatok bevetése Ukrajna területén elfogadhatatlan."
aug. 30
14:18
Palkovics: új kihívásokkal kell szembenézni a felsőoktatásban (Infostart)
Lezárult egy korszak a felsőoktatásban, de ez a tanév is bővelkedik majd új kihívásokban - mondta a felsőoktatásért felelős államtitkár szombaton a Szegedi Tudományegyetem tanévnyitóján.
aug. 30
14:18
Tejesautó lángol a 3-as úton (Alternatív Energia)
A sofőr elhagyta a járművet, nem esett baja.
aug. 30
14:18
Súlyosabb a helyzet, további szankciók várhatók (ATV)
Francois Hollande francia elnök szombaton közölte, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók "valószínűleg bővülni fognak ma este" az Európai Unió rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozóján.
aug. 30
14:36
Hollande: az Oroszországgal szembeni szankciók "valószínűleg bővülni fognak" (Alternatív Energia)
Az uniós csúcs kezdete előtt néhány órával Párizsban egyeztettek az EU baloldali kormányfői.
aug. 30
14:36
Nem változott a magyar iskolakezdők száma Szlovákiában (ATV)
Mintegy 5400 gyermeket írattak be az idén Szlovákiában a magyar tannyelvű alapiskolák első osztályába. Ez a szám nagyjából az utóbbi néhány év átlagának felel meg - hangzott el szombaton a Kassához közeli Buzitán a szlovákiai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén.
aug. 30
14:54
Baleset a 6-os főúton Érd előtt, az utat lezárták (Alternatív Energia)
Mentőhelikopter is érkezett a baleset helyszínére.
aug. 30
14:54
Vasárnap enyhe lehülés várható (ATV)
Magyarországon vasárnap lehülés várható, többfelé zápor, zivatar. A mediterrán európai országokban pedig kellemes utószezon vár a nyaralókra.
aug. 30
15:12
Der Standard: lehullott a demokratikus maszk (ATV)
A Der Standard című liberális osztrák lap szombaton véleményrovatában kivonatosan közölte A demokratikus maszk lehullott címmel, Charles Gati által írt kisebb tanulmányt, amely eredetileg a The American Interest című amerikai konzervatív folyóiratban augusztus 7-én jelent meg.
aug. 30
15:30
Der Standard: A demokratikus maszk lehullott (Alternatív Energia)
aug. 30
15:30
Mégsem végzik ki a Muzulmán Tesvériség vezetőjét (ATV)
Életfogytiglani börtönbüntetésre módosították szombaton a Muzulmán Testvériség egyiptomi iszlamista mozgalom vezetőjére júniusban kiszabott halálos ítéletet.
aug. 30
15:48
Lakástűz Debrecenben, az épület két szintjét kiürítették (Alternatív Energia)
Az erkélyen fa és papírhulladék és berendezési tárgyak kaptak lángra.
aug. 30
15:48
Lakástűz Debrecenben, két szintet kiürítettek (ATV)
Tűz keletkezett szombat délután egy debreceni kilencedik emeleti lakás erkélyén, a tűz átterjedt az egyik szobára, a lakóépület két szintjét kiürítették - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
aug. 30
15:50
Házi őrizetben a Frankfurtból hazahozott hódmezővásárhelyi férfi (ATV)
Házi őrizetbe helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság szombaton azt a Frankfurtból hazahozott hódmezővásárhelyi férfit, aki ellen még 2013-ban adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot költségvetési csalás gyanúja miatt.
aug. 30
16:06
Czunyiné Bertalan Judit: magyarságtudatra nevelnek a református iskolák (Infostart)
Magyarságtudatra, nemzettudatra, a tudás tiszteletére nevelnek a református oktatási intézmények - mondta az az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a Kárpát-medence református oktatási intézményeinek tanévnyitóján szombaton Kecskeméten.

Keresés