Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzati portálon.
Rendőrök elől menekülő cigarettacsempészek autója ütközött a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kölcse határrendészeti kirendeltsége kerítésének, a járműben ülő két férfit elfogták - közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
Napi fél óra gyaloglás tíz százalékkal csökkenti a mellrák kockázatát azoknál az idősebb nőknél, akik éveken át folytatják a testmozgást - állapította meg egy nagy létszámú, hosszú távú francia kutatás.
Változást Nyíregyházáért elnevezéssel pártszövetséget alakított az októberi önkormányzati választásra az MSZP, az Együtt-PM, a Demokratikus Koalíció (DK), a Függetlenek Egyesülete és az Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Felemelkedéséért Szövetség Nyíregyházán - az erről szóló megállapodást kedden írták alá az ellenzéki pártok képviselői a szabolcsi megyeszékhelyen.
Nem a gyorsaságot, hanem a körültekintést tartották szem előtt, ezért közölték csak később a Magyar Televízióban Robin Williams halálhírét. Egy sztár öngyilkossága szakértők szerint könnyen öngyilkossági hullámot indíthat el ugyanis - indokolták az MTVA kedd délutáni közleményében.
Veszélyes anyag került a szabadba egy szállítójármű megsérült tartályából Mezőkeresztes közelében - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden az MTI-vel.
Gyors kormányalakításra sürgette John Kerry amerikai külügyminiszter kedden az új iraki vezetést, és ugyanakkor kizárta az amerikai szárazföldi katonai szerepvállalás lehetőségét. Irán, az Arab Liga és Szaúd-Arábia is támogatásáról biztosította az új iraki kormányfőt a nap folyamán.
Ismeretlen fegyveresek agyonlőtték a hetek óta súlyos összecsapások által sújtott líbiai főváros, Tripoli rendőrfőnökét - jelentették kedden hírügynökségek hatósági forrásokra hivatkozva.
A választópolgárok érdekei és a települések jövője helyett kisstílű hatalmi alkukkal foglalkozik a baloldal - jelentette ki Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke Szentendrén csütörtökön a Fidesz-KDNP új polgármesterjelöltjének bemutatásán.
Baleset miatt lezárta a rendőrség az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalát a 28-as kilométernél, Herceghalom térségében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-vel.
Bár csekély a valószínűsége, hogy Magyarországon megjelenik az Ebola-vírus, folyamatos a kapcsolat az európai uniós járványügyi hatóságokkal - mondta el Kovács Attila helyettes országos tisztifőorvos kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Mélyen elítélte és egy romlott, szélsőséges, az iszlám vallásnak kárt okozó csoportnak nevezte kedden az Irakban és Szíriában kalifátust kikiáltó Iszlám Állam fegyveres szervezetet Sauki Ibráhím Allám főmufti, a legfőbb egyiptomi vallási vezető.
Bár csekély a valószínűsége, hogy Magyarországon megjelenik az Ebola-vírus, folyamatos a kapcsolat az európai uniós járványügyi hatóságokkal - mondta el Kovács Attila helyettes országos tisztifőorvos kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Világháborús tüzérségi lövedéket találtak Budapesten, a Teleki téren, emiatt a Dobozi és a Magdolna utcai házak tér felé néző lakásait kiürítik - közölte kedden kora este a Magyar Honvédség tűzszerészetének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Még idén több hajóból álló flottillával kísérli meg áttörni az izraeli tengeri blokádot Gázánál egy emberi jogvédő szervezetekből álló koalíció. 2010-ben kilenc török aktivista vesztette életét egy hasonló akcióban.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerint nem jelentett többletköltséget a Gripen vadászrepülőgépek gyakorlórepülése, amelyet "térben és időben" összehangoltak a Ferencváros új stadionjának vasárnapi avatásával.
Az orosz hatóságok nemzetközi körözést adtak ki kedden az utóbbi hetekben csődbe ment és utasait külföldön cserben hagyó több utazási iroda vezetői ellen csalás és sikkasztás vádjával.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a főváros X. kerületében megállapodott az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a DK helyi szervezete az önkormányzati választási kampánystratégiában.
Nem emberi eredetűek, hanem állatoktól származnak azok a csontok, amelyeket a Costa Concordia roncsán augusztus 6-án találtak. Tovább keresik a hajószerencsétlenségben eltűnt áldozat maradványait.
Egy nap alatt öt kelet-ukrajnai települést foglaltak vissza az ukrán fegyveres erők a szeparatistáktól a Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadművelet során.
Oroszország elfogadja azokat a feltételeket, amelyeket Kijev támasztott a Kelet-Ukrajnának szánt orosz humanitárius segély célba juttatásával kapcsolatban - jelentették be kedden Moszkvában.
Az Együtt-PM önállóan indul Budapesten az önkormányzati választáson és önállóan köt kerületi szintű megállapodásokat, de továbbra is támogatja Falus Ferenc főpolgármester-jelöltségét - írta a szövetség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. Döntésüket azzal indokolják, hogy az MSZP nem fogadta el azt a megállapodást, amelyet a Demokratikus Koalícióval (DK) együtt kötöttek pénteken.…
Lezuhant egy segélyeket szállító katonai helikopter Irak északi részén, miután túl sok, az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet által lakhelyéről elüldözött jazidi menekült próbált meg feljutni rá - közölte kedden a hadsereg.
Magyar bankok egyes osztályzatait rontotta kedden a Moody's Investors Service, elsősorban arra a véleményére hivatkozva, hogy a devizaalapú hitelek ügyében hozott és tervezett intézkedések növelik a veszteségek kockázatát.
Lesz megállapodás a baloldalon, a háromszázból még két önkormányzati körzetről vitatkoznak - mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke kedd este.
Mintegy hétszáz afrikai bevándorló ostromolta meg a marokkói tengerparton fekvő spanyol terület, Melilla kerítését kedden, a tengeri mentők pedig további 700 embert fogtak el, akik csónakokon akartak Spanyolországba bejutni.