2014. augusztus 13. szerda

aug. 13
6:00
Egy helyben topognak Kairóban (Alternatív Energia)
Elutasította a tűzszünet meghosszabbítását a Hamász.
aug. 13
6:00
Ezren haltak meg eddig az Ebola miatt - felvétel (ATV)
Meghalt az az idős spanyol pap, aki Libériában fertőződött meg az ebolával. A 75 éves férfit a múlt héten vitték haza Spanyolországba, ahol kísérleti gyógyszerekkel kezelték – de eredménytelenül. Közben: már több, mint ezer ember halt meg a betegség miatt a nyugat-afrikai térségben. A vírus nagyon gyorsan terjed, ezért az Egészségügyi Világszervezet etikusnak minősítette azoknak a kísérleti…
aug. 13
6:02
Libéria kap a ZMappból (Alternatív Energia)
Meghalt a spanyol misszionárizus – Először engedélyeztek kísérleti stádiumban lévő vakcinát.
aug. 13
6:04
Megállították az orosz segélyszállítmányt (Alternatív Energia)
aug. 13
6:30
Jó lenne, ha lenne szieszta (Infostart)
Nem gyakori a nyári melegben az alvászavar, sőt ilyenkor jobban alszanak az emberek mert kevesebb a stressz. A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet igazgatóhelyettese szerint nem az alvással töltött órák száma számít hanem annak a minősége.
aug. 13
6:32
Ha itt lakik, csak hideg víz folyik ma a csapjából (Infostart)
Szerdán nem Újpesten, hanem a XIII. és a XIV. kerület bizonyos részein nem lesz meleg víz - közölte a Főtáv Zrt. kedden a Facebookon.
aug. 13
6:36
Hillary Clinton bocsánatot kért Obamától a bírálatokért (ATV)
Bocsánatot kért Barack Obamától Hillary Clinton, amiért egy amerikai lapnak adott interjújában bírálta az amerikai elnök külpolitikáját.
aug. 13
6:38
Meghalt az életműdíjas hollywood-i színész (ATV)
A halál oka agyvérzés volt.
aug. 13
6:40
Újabb katonákat küld Amerika Irakba (ATV)
Az Egyesült Államok tanulmányozza annak lehetőségét, hogy kimenekítsék az észak-iraki Szindzsár-hegységből a dzsihádisták előretörése miatt ott rekedt lakosokat - jelentette be szerdán John Kerry amerikai külügyminiszter.
aug. 13
6:42
Ronaldo duplázott, kupával indította a szezont a Real Madrid (ATV)
A Sevilla nem volt képes felpörögni.
aug. 13
6:44
Egyre több a turista Budapesten (ATV)
A budapesti kereskedelmi szálláshelyeken 1 millió 550 ezer vendég szállt meg az idei év első hat hónapjában, a tavalyinál 4,5 százalékkal több - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Közép-magyarországi tájékoztató című friss kiadványából.
aug. 13
6:54
1,7 millió dollárért eladó az utolsó Malév-gép, 300 milliós üdülő is van (ATV)
Sokadszorra ismét meghirdeti csütörtökön a Malév vagyontárgyait a nemzeti légitársaság felszámolója, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit (NRN) Zrt. - írja a Világgazdaság szerdai számában.
aug. 13
7:12
Földrengés Ecuadorban: ketten meghaltak, ketten eltűntek (ATV)
Földrengés volt kedd este az ecuadori főváros körzetében, az azt követő földcsuszamlásban két ember meghalt.
aug. 13
7:14
Szigetvári: ha nincs megegyezés, jelölteket indíthatunk a szocialistákkal szemben (ATV)
Nem megbolondultunk, de azt, hogy lezárt kérdéseket velünk nem egyeztetve próbál érvényesíteni az MSZP, megelégeltük – ezt Szigetvári Viktor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Közben egyeztetés kezdődött az MSZP-székházban.
aug. 13
7:24
Felfüggeszthetik az orosz gáz európai tranzitját - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság összeállításából kiderül: júliusban Budapesten volt a harmadik legolcsóbb a lakossági áramár 23 európai város közül. A Portfolio összeállítást közöl az ingatlanvásárlás szempontjából legnépszerűbb magyarországi településekről.
aug. 13
7:30
Hőségriadó és hidegfront 24 órán belül (Alternatív Energia)
Továbbra is kiszámíthatatlan az augusztus.
aug. 13
7:30
Holoda: ki vagyunk szolgáltatva az ukrán helyzet miatt (ATV)
Az ilyen szituációknál derül ki igazán, hogy mennyire gyengék vagyunk, kizárólag egy oldaltól függünk, ez pedig kiszolgáltat minket energetikai szempontból – ezt Holoda Attila mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az ukrán helyzet miatt bevezetett nemzetközi szankciókkal kapcsolatban.
aug. 13
7:48
Rekkenő hőség jön: figyelmeztetnek (ATV)
A hőség miatt négy megyére és a fővárosra elsőfokú, három megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat szerdára. Emellett több területen heves zivatarra, felhőszakadásra kell készülni. Késő este hidegfront érkezik.
aug. 13
7:50
Wagner Péter: az iraki konfliktusok miatt sikeres az Iszlám Állam (ATV)
Az amerikai bombázók beavatkozása az iraki helyzetbe csak ideiglenes megoldás, Irakban belpolitikai megoldásra van szükség, ami nagyon hosszú folyamat – ezt Wagner Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 13
8:06
Stagnál a fortint (Alternatív Energia)
Továbbra is keveset ér a magyar pénz.
aug. 13
8:06
MSZP-s beismerés: a Fidesz jobban csinálja ezt (ATV)
Van megállapodás és lesz is- mondta Havas Szófia.
aug. 13
8:24
Megkontrázták Hillary-t (Alternatív Energia)
Külpolitikai ütésváltás Washingtonban.
aug. 13
8:36
Kopácsolással kezdődik a tanév Budaörsön (Infostart)
Nyolc új tantermet hoznak létre emeletráépítéssel a budaörsi Hermann Ottó általános iskolában. A saját forrásból megvalósuló projekttől azt remélik, hogy enyhül a zsúfoltság a város iskoláiban - közölte a település önkormányzatának sajtóreferense az MTI-vel
aug. 13
8:42
Megsemmisítették Szíria szaringáz-készleteit (Alternatív Energia)
Mintegy 1300 tonnányi vegyi fegyvert semmisítettek meg az MV Cape Ray amerikai konténerhajó fedélzetén.
aug. 13
8:42
Átment a lezárt vasúti átjárón: kertbe sodorta a vonat az autót Gyömrőn (ATV)
Életét vesztette annak a személyautónak az egyik utasa, amely vonattal ütközött szerdán kora reggel Gyömrőnél – tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.
aug. 13
8:44
Egyeztetés kezdődött az MSZP székházában (Alternatív Energia)
Horváth Csaba szerint lesz megegyezés.
aug. 13
8:44
Devizások mentése: négy bank tőkepótlásra szorulhat (ATV)
Több, mint 700 milliárdot veszít nyolc nagybank, közülük az OTP vesztesége akár 218 milliárd forint is lehet.
aug. 13
8:46
Kertbe sodorta a vonat a gépkocsit (Alternatív Energia)
Két sérült a gyömrői ütközésben.
aug. 13
8:54
"Pitiáner ügyön múlik a baloldali megállapodás" (Infostart)
Egy III. kerületi önkormányzati hely elosztásán múlhat a baloldali pártok fővárosi választási megállapodása - a szocialisták budapesti ügyvezető alelnöke szerint. Trippon Norbert szerdán a párt székháza előtt beszélt erről újságíróknak, az MSZP budapesti elnökségi ülése idején.
aug. 13
8:56
Hét és fél milliárdos fejlesztés a szolnoki Hetényi kórházban (Infostart)
Hét és fél milliárd forint értékű, döntően európai uniós támogatásból finanszírozott, átfogó beruházás kezdődött a szolnoki Hetényi kórházban.
aug. 13
9:00
Megvádolta a rendőrséget - Börtönbüntetést kapott (Alternatív Energia)
Nem tudta bizonyítékokkal alátámasztani állítását, ezért elítélte a marokkói bíróság.
aug. 13
9:00
Enyhe, de bizonytalan gazdasági növekedés várható (ATV)
A Policy Agenda negyedik éve számított Gazdasági Fejlődés Indexe (GFI) 2014. II. negyedéve erőteljes növekedést mutat (előző negyedéves értékhez képest 20 százalékkal növekedett), amely az első negyedéves stagnálást után egyértelműben a gazdasági növekedés indulását jelzi. Ez azonban a részindexek tanúsága szerint még nem biztos, hogy a régóta várt, és megalapozott bővülés. A makrogazdasági…
aug. 13
9:02
Együtt-PM: további időveszteségnek nem volt helye (Alternatív Energia)
Szigetvári Viktor helyett nem várhattak az átfogó megállapodásra.
aug. 13
9:02
Vadai: a DK a legnagyobb párt Budapesten (ATV)
Mi megállapodást szeretnénk, most is ezen az állásponton vagyunk – ezt Vadai Ágnes mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 13
9:12
Ezért indul önállóan az Együtt-PM (Infostart)
A kampányfelkészülés előrehaladtával, az önkormányzati választási kampány jövő heti indulásával indokolta az Együtt-PM társelnöke szerdán azt, hogy szervezete nem várt az átfogó budapesti megállapodás megkötésére a baloldali pártokkal, hanem önállóan indul Budapesten.
aug. 13
9:14
Palkovics László - Új felsőoktatási szemléletet várnak a leendő kancellároktól (Infostart)
Többlépcsős szűrőn keresztül, egyebek között anonim személyiségteszt kitöltésével választják majd ki az állami felsőoktatási intézmények kancellárjelöltjeit - mondta a felsőoktatásért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. Több mint háromszázan jelentkeztek a határidőig a 29 posztra.
aug. 13
9:18
FBI-vizsgálat a fekete fiú lelövése ügyében (Alternatív Energia)
Zavargások törtek ki St.Louis-ban.
aug. 13
9:54
Nemet mondott az alkotmánybíróság (Alternatív Energia)
Hiába gyűjtöttek 600 ezer aláírást, nem írnak ki népszavazást.
aug. 13
9:56
Lelőtték Tripoli rendőrfőnökét (Alternatív Energia)
Folyik a harc a kormányerők és a milicisták között.
aug. 13
9:58
Hamis volt a Csillagok háborúja a Szigeten (Alternatív Energia)
aug. 13
10:00
Szexuális erőszak áldozata lett egy kislány (Alternatív Energia)
Az áldozat 13 éves, és a gyanúsított sem több tizenhétnél.
aug. 13
10:12
Elhunyt a legendás győri, aki 5 gólt lőtt az Aranycsapatnak (ATV)
Az ETO legendája nyugdíjasként is aktívan látogatta a csapat meccseit.
aug. 13
10:30
Gáspár Győző tanár lehet (Alternatív Energia)
Vendégelőadóként kaphat lehetőséget egy iskolában a showman.
aug. 13
10:30
Közel 10 százalékkal nőtt az építőipar termelése júniusban (ATV)
Az építőipar termelése a kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt 9,8 százalékkal volt magasabb júniusban az egy évvel korábbinál. Mindkét építményfőcsoport termelése növekedett, az épületeké 2,4, az egyéb építményeké 18,0 százalékkal - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
aug. 13
10:32
Újabb uniós segítség Ukrajnának (Alternatív Energia)
Humanitárius segítséget küldött az EU.
aug. 13
10:48
Oszlopnak ütközött és meghalt egy motoros a II. kerületben (ATV)
Oszlopnak ütközött és meghalt egy motoros szerda délelőtt Budapesten, a II. kerületben - közölte a rendőrség honlapján.
aug. 13
10:50
Újabb területeket foglalt el az Iszlám Állam Szíriában (ATV)
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet harcosai szerdán ellenőrzésük alá vontak több kulcsfontosságú települést Szíriában, a török határ közelében.
aug. 13
11:24
Gőgös: hamarosan le lehet zárni a vitát (Alternatív Energia)
Az MSZP elnökhelyettese bizakodó.
aug. 13
11:24
Oszama bin Ladennek öltözve jutott be Amerikába egy újságíró (ATV)
James O'Keefe, a liberálisokat előszeretettel ekéző ismert dokumentumfilmes szerint az USA határőrsége sehol sem volt, amikor ő – két alkalommal is – oda-vissza átlépte a határt. A konzervatív nagykópé bin-Laden maszkot viselt, hogy rámutasson az ellenőrizetlen határok jelentette nemzetbiztonsági kockázatra.
aug. 13
11:26
Jó hír a büdösbogarakról (Alternatív Energia)
Tegye fel a kezét, aki a Magyar Televízióból tudta meg Robin Williams halálát?

Keresés