A kormány évente 50 millió forintot biztosít a telefonos lelkisegítő-szolgálatok szakmai és pénzügyi támogatására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára az MTI-vel. Rétvári Bence egyúttal jelezte: az aktuális feladatokat kétévente felülvizsgálják és kormányhatározatban rögzítik.
Nyitni akar az LMP a kisemberek felé - jelentette ki a párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Schiffer András szerint Csárdi Antal főpolgármester-jelöltsége azt bizonyítja, hogy a szervezet nem csak a többdiplomás értelmiségiek pártja. Beszélt arról is: "egy globalizáció-kritikus ökológiai párt számára is a liberális demokrácián tovább kell haladni".
A Demokratikus Koalíció és az Együtt-PM vezetése támogatja Falus Ferenc jelölését a főpolgármesteri posztra, már csak az MSZP válaszára várunk – ezt Juhász Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Halált kért a zsidókra az északkelet-olaszországi San Dona di Piave imámja, akit ezért kiutasítottak az országból - jelentették a szerdai olasz napilapok.
Gyorsult az ipari termelés növekedése, az idén júniusban a termelés volumene 11,3 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában, a munkanaphatástól megtisztított és a kiigazítatlan adatok szerint egyaránt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az előzetes adatok alapján.
A mindenkori költségvetés egyik kevéssé átlátható eleme a költségvetési tartalék. A képviselők a büdzsé elfogadásakor több tíz milliárd forintra adnak biankó csekket a kormány számára. Ez a pénz szabadon, és kevéssé átlátható feladatokra költhető, csak és kizárólag a kormány döntése alapján. A Policy Agenda megpróbált belenézni abba, hogy a 2010-es kormányváltás óta hogyan használta fel, vagy…
A szombati érpataki bábuakasztás miatt házkutatást tartott a rendőrség az érpataki önkormányzatnál, ahol videokamerákat és számítógépet foglaltak le - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település független polgármestere szerdán az MTI-vel.
Vizsgálják a kórház felelősségét a combinós gyilkos ügyében. A 41 éves férfi pénteken a villamos alá rúgott egy idős nőt a Margit híd budai hídfőjénél, a 4-6-os megállójában.
A szombati érpataki bábuakasztás miatt házkutatást tartott a rendőrség az érpataki önkormányzatnál, ahol videokamerákat és számítógépet foglaltak le - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település független polgármestere szerdán az MTI-vel.
Több éves mélypontra gyengültek szerdán a közép-európai országok devizái az euróval szemben, emelkedtek az állampapír-hozamok, és estek a tőzsdeindexek a régióban. Viszonylag széleskörű eladási hullám sújtja az egész közép-európai régiót, mert a befektetők most ismét jobban aggódnak az ukrajnai válság miatt.
Egy nappal a tragédia előtt engedték ki a kórházból azt a mentálisan beteg férfit, aki pénteken megölt egy nőt egy budapesti villamosmegállóban. Az InfoRádióban nyilatkozó szakemberek egy része szerint ez az eset is rámutat, hogy 2007-ben óriási hiba volt bezárni a Lipótként ismert Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, mások szerint a pszichiáterek hiánya okoz problémát.
A kelet-ukrajnai konfliktus kezdete óta először légicsapás érte szerdára virradóra az oroszbarát szeparatisták fellegvárának számító Donyecket. A támadásban a polgármester szerint nem haltak meg civilek.
Kukoricaföldön dolgozó, a növényt címerező munkások betegedtek meg az elmúlt héten Tiszaburán és Tiszaszőlősön, hányinger, hasmenés és magas láz miatt heten kerültek kórházba - írta szerdai számában az Új Néplap.
Az utóbbi hetek csapadékos időjárása jelentős károkat okozott a miskolci székhelyű Északerő Zrt. úthálózatában - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.
A DK EP-képviselője szerda délelőtt bemutatta a sajtó munkatársainak azokat a trafikpályázatokkal kapcsolatos anyagokat, melyeket a minisztériumnak a vesztes per után át kellett adnia számára.
Jogászként végzett, időközben alkoholista majd hajléktalan lett A. Áron, akit azzal gyanúsítanak, hogy szándékosan a villamos alá rúgott egy 74 éves nőt, aki belehalt a sérüléseibe.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) folytatja az országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzését: most a parlamentbe jutott pártok azon jelöltjeit vizsgálják, akik az egymillió forintos költségvetési támogatáson felül is költöttek a kampányban - olvasható az Állami Számvevőszék hírportálján.
Az izraeli biztonsági erők elfogták a gázai konfliktus súlyosbodását okozó júniusi hármas gyilkosság egyik gyanúsítottját - közölte a katonai rádió szerdán.
A jövő héten ül össze először Sipos Pál ügyében etikai vizsgálatot irányító közmédia-testület - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdán az MTI-vel.
1989. augusztus 6. vasárnap: A nyugati hírügynökségek szerint a magyarországi időközi választásokon aratott ellenzéki győzelem figyelmeztetést jelent az MSZMP számára. Az NDK szombaton közvetve, de nyomatékosan figyelmeztette állampolgárait, hogy meddő próbálkozás az NSZK külképviseleteitől várni a nyugati kiutazási engedély elintézését.