2014. augusztus 5. kedd

aug. 5
16:36
Felvétel: A járókelők csodálják Glattfelder Bélát (ATV)
Az atv.hu által megkérdezett emberek közül senki nem tudna 223 millió forintos vagyonra szert tenni úgy, hogy a tárgyidőszakban 183 milliót keresett.
aug. 5
16:51
Nyomozás indult az érpataki bábuakasztás miatt (Alternatív Energia)
"Magyarország kormányának cselekednie kell, hogy megállítsa ezeket a veszélyes tetteket."
aug. 5
16:54
Funk: katasztrofális húzás volt az OPNI bezárása (ATV)
Az elkövetés módja, az áldozat véletlenszerű kiválasztása, illetve az elkövető a bűncselekmény után tanúsított magatartása egyértelműen a tudathasadásos elmebetegség, azaz a skizofrénia jeleit mutatja – erről Funk Sándor addiktológus-pszichiáter beszélt az ATV Start című műsorában. A szakember a 4-es, 6-os villamos Margit hídi megállójában történt gyilkosság kapcsán fejtette ki véleményét.
aug. 5
16:56
Akasztott a polgármester: Nyomoznak az Érpatakon történtek miatt (ATV)
Nyomozás indult a hétvégi érpataki bábuakasztás ügyében közösség elleni uszítás bűntettének gyanújával. A Legfőbb Ügyészséghez az izraeli nagykövetség fordult az Érpatakon történtek miatt.
aug. 5
17:09
Juhászképzés indul három egyetemen (Infostart)
Jávor András, a Debreceni Egyetem (DE) rektorhelyettese szerint az agrárágazatban jelenleg tudáshiány van, ez különösen igaz a juhtenyésztésre, ezért a Farmer Expón felnőtt juhászképzés indításáról ír alá megállapodást három hazai egyetem a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetséggel.
aug. 5
17:09
Érpatak polgármestere „felakasztotta” Netanjahut és Pereszt (Metropol)
Nyomozás indult a hétvégi érpataki bábuakasztás ügyében közösség elleni uszítás bűntettének gyanújával.
aug. 5
17:12
Halálra gázolt egy nőt a vonat Sülysápon (ATV)
Halálra gázolt egy nőt a vonat kedd délután Sülysápon, a helyszínelés befejezéséig a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon a vonatok 30-40 percet késhetnek - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.
aug. 5
17:27
Lezárják a Szentkirályi utcát (Metropol)
Csaknem egy hétre lezárja a rendőrség a főváros VIII. kerületében található Szentkirályi utca egy szakaszát.
aug. 5
17:29
Gázolt a vonat Sülysápon (Metropol)
Halálra gázolt egy nőt a vonat kedd délután Sülysápon
aug. 5
17:30
Nem találják a Bangladesben felborult komp roncsát (ATV)
Még mindig nem találják a Bangladesben hétfőn felborult komp roncsát a Padma folyóban. Százhúsz utas valószínűleg odaveszett – közölte kedden a dakkai kormány.
aug. 5
18:06
Basescu továbbra sem akarja kinevezi Biró Rozáliát (ATV)
Traian Basescu román elnök egy kedd délutáni televíziós interjúban nyomatékosan hangsúlyozta: nem nevezi ki kulturális miniszterré és miniszterelnök-helyettessé Biró Rozáliát, és költségvetési miniszterré Claudiu Mandát.
aug. 5
18:08
Megöltek egy amerikai katonát Afganisztánban (ATV)
Egy afgán katonai egyenruhába öltözött férfi tüzet nyitott kedden a NATO csapataira a főváros, Kabul közelében, egy katonai kiképzőtáborban, egy amerikai NATO-katona meghalt - közölte kedden az afgán hadsereg szóvivője. Az incidens áldozatairól és körülményeiről ellentmondásos információk kerültek napvilágra.
aug. 5
18:21
Kilakoltatás Miskolc egyik nyomornegyedében (Metropol)
Kedden egy asszonynak és egy háromgyermekes családnak kellett elhagynia eddigi otthonát.
aug. 5
18:21
Megint zivatarokra készülhetünk (Alternatív Energia)
Keleten még mindig kitart a hőség 30 fok feletti értékekkel.
aug. 5
18:23
MSZP: egyetlen önkormányzat sem alkalmazhatja a megfélemlítést (Alternatív Energia)
Az MSZP álláspontja a miskolci kitelepítésekről.
aug. 5
18:24
Fidesz: nem Balognak kell magyarázkodnia roma ügyben (ATV)
A Fidesz szerint nem Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének kell magyarázkodnia roma ügyben, hanem annak a baloldalnak, amelynek kormányzása idején romákat gyilkoltak Magyarországon, és ezeknek az ügyeknek a felderítéséért és a kártalanításért semmit nem tettek.
aug. 5
18:42
A DK támogatja Falus jelöltségét (ATV)
A Demokratikus Koalíció elnöksége kedden megvitatta az MSZP, az Együtt-PM és a DK közötti egyezséget, és jóváhagyta az együttműködést az október 12-ei budapesti önkormányzati választásra - közölte a párt sajtóirodája az MTI-vel. Az ellenzéki párt támogatja Falus Ferenc volt tiszti főorvos főpolgármester-jelöltségét is.
aug. 5
18:44
Cahill: nagyon várjuk a Fradi elleni meccset (ATV)
Gary Cahill, a Chelsea angol válogatott labdarúgója kemény meccsre és egyedülálló élményre számít a Groupama Aréna vasárnapi megnyitóján, amelyen csapata a házigazda Ferencvárossal csap össze.
aug. 5
18:57
Putyin válaszlépéseket sürget a szankciókra (Infostart)
Vlagyimir Putyin orosz elnök felszólította kedden a kormányt, hogy dolgozzon ki válaszintézkedéseket a legújabb nyugati szankciókra.
aug. 5
18:57
FTC-stadionavató - Cahill kemény meccsre számít (Alternatív Energia)
A Chelsea felkészülésében nagy jelentősége van a megnyitónak.
aug. 5
18:59
Karácsony: a PM elnöksége támogatja az együttműködési megállapodástervezetet (Infostart)
A PM elnöksége kedden megtárgyalta a budapesti választási együttműködésről szóló csomagot és egyhangúlag támogatta azt - mondta Karácsony Gergely az MTI-nek.
aug. 5
19:00
Lezuhant egy horvát vadászgép (ATV)
Horvátországban lezuhant egy MiG-21-es vadászgép, a pilóta katapultált.
aug. 5
19:51
Budapest lesz az európai rendőrképzés központja (Infostart)
Egy nagyon fontos intézmény, az Európai Rendőrakadémia költözik Magyarországra, vagyis Budapest lesz az európai rendőrképzés legfontosabb központja. A kormány legutóbbi ülésén elfogadta az erről szóló törvénytervezetet - nyilatkozta a kormany.hu-nak Kurucz Éva, kormányszóvivő.
aug. 5
19:51
Roma holokauszt – Balog Zoltán visszavág és magyarázkodik (Alternatív Energia)
A politikus leszögezte ugyanakkor, hogy pontosabban is fogalmazhatott volna.
aug. 5
20:09
Balog: roma holokauszt ügyben nem nekem kell magyarázkodnom (Infostart)
Roma holokauszt ügyben nem neki kell magyarázkodnia, hanem azoknak, aki most mindenfajta nyilatkozatokat kiadnak - jelentette ki Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter kedden Szegeden.
aug. 5
20:12
Utcanévtáblák miatt meszelték el Marosvásárhely polgármesterét (ATV)
A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács elmarasztalta Marosvásárhely polgármesterét és jegyzőjét a település egynyelvű utcanévtábláinak a magyar közösséget hátrányosan megkülönböztető jellege miatt - közölte kedden a Transindex portál.
aug. 5
20:27
Már költöznek a miskolciak a nyomornegyedből (Infostart)
Bírósági végrehajtást követően két lakásból költöztettek ki kedden embereket Miskolc egyik, úgynevezett nyomornegyedéből, egy asszonynak és egy háromgyermekes családnak kellett elhagynia eddigi otthonát.
aug. 5
20:27
Zárolás: néhány szám már kiderült (Alternatív Energia)
Több minisztériumnál kiderült, mely területeket érintheti az intézkedés.
aug. 5
20:45
Intim kapcsolat (Metropol)
„Szóljon már be neki valaki, hogy nem kellene felelőtlenül, önző módon húznia az időt, és megvárni, míg a méhe meddő lesz, ő pedig értéktelen tagja a társadalomnak!”
aug. 5
20:45
Sakkolimpia - A férfiak a portugálokat, a nők a kubaiakat győzték le (Alternatív Energia)
A nők négy forduló után továbbra is százszázalékosak.
aug. 5
20:48
Horváth Csaba lemondott a jelöltségről (ATV)
Horváth Csaba reggel még azt mondta: ő az MSZP hivatalos főpolgármester-jelöltje, most azonban úgy tűnik, elfogadja, hogy Falus Ferenc legyen Tarlós István kihívója.
aug. 5
20:50
Bibliatörténeti kiállítás nyílt Szegeden (ATV)
A Biblia a magyar kultúra elidegeníthetetlen része - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden Szegeden, ahol magyar bibliatörténeti kiállítás nyílt.
aug. 5
21:03
2,6 milliárd forintból újult meg a debreceni Nagyerdő (Infostart)
Befejeződött a parkerdő felújítása a debreceni Nagyerdőben, a teljes beruházás 2,6 milliárd forintba került - jelentette be a cívisváros fideszes polgármestere kedden, a projektzáró rendezvényen a helyszínen.
aug. 5
21:21
Lesz megoldás az életveszélyes házakban élők lakhatására - a nap hírei (Infostart)
Éves mélypontra zuhant a forint az euróval szemben. A nemzeti fejlesztési miniszter szerint az adósságteher átvállalásával a kormány segíti a cselekvőképes településeket. A mezőgazdasági termelők egyik szakmai szervezete szerint jelentős feszültségeket okoz a tervezett támogatás-elvonás.
aug. 5
21:42
Elbukott a Loki, oda a BL (ATV)
A Debrecen a rendes játékidő hosszabbításában kapott góllal 3-1-es vereséget szenvedett a fehérorosz BATE Boriszov vendégeként a keddi visszavágón, így összesítésben 3-2-re alulmaradt a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában rendezett párharcban.
aug. 5
21:44
Kathy Horváth Lajos: méltatlan a Balog elleni támadás (ATV)
Felháborítónak és méltatlannak nevezte a Balog Zoltán emberi-erőforrás miniszter elleni támadásokat a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ főigazgatója kedden közleményben.
aug. 5
21:57
Új feladatot kapott Bakondi György (Infostart)
Miniszteri biztosként a közszolgálati életpálya kidolgozásának koordinálásáért is felel a jövőben Bakondi György, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) vezetője.
aug. 5
21:57
Az NNI nyomoz az érpataki bábuakasztás ügyében (Alternatív Energia)
aug. 5
21:59
Az MSZP-n múlik az alku (Alternatív Energia)
Nem döntött a szocialisták fővárosi párttanácsa - még vitatkoznak.
aug. 5
22:01
BL-selejtező - A hosszabbításban bukott el a Debrecen (Alternatív Energia)
BATE Boriszov-Debreceni VSC 3-1.
aug. 5
22:03
EKB: a magyar hatóságok megszegték konzultációs kötelezettségüket (Alternatív Energia)
A devizahitelesek megsegítéséről szóló törvény kapcsán kellett volna egyeztetni.
aug. 5
22:51
A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz az érpataki bábuakasztás ügyében (Metropol)
Orosz Mihály Zoltán, a település polgármestere felakasztatott két, Simon Peresz volt izraeli államelnököt és Benjamin Netanjahu miniszterelnököt ábrázoló bábut.

2014. augusztus 6. szerda

aug. 6
0:57
A Magyar Szocialista Párton múlik az alku (Alternatív Energia)
Pénteken dönt a fővárosi MSZP a választási együttműködésről.
aug. 6
4:54
Felvétel: emberszerű alakot találtak a Hold felszínén (ATV)
Egy emberszerű alakot vélt fedezett egy szemfüles Google Moon felhasználó a Hold felszínén, amiről egy kisebb videót is összeállított – számol be a Blikk.
aug. 6
5:09
Sokba kerül Orbán Viktor álma (Alternatív Energia)
A kormányfő költöztetésének tervezése háromszor annyiba kerül, mint korábban a kormányzati negyedé.
aug. 6
5:11
Szijjártó: egy tipikus fideszes karrier (Alternatív Energia)
Külügyminiszter lehet a Fidesz második generációjának egyik élharcosából.
aug. 6
5:12
"Megdöglesz" - megfenyegették a politikust (ATV)
Életveszélyesen megfenyegettek egy nádudvari roma politikust. Egy ismeretlen férfihang azt mondta neki a telefonban, hogy ha nem lép vissza, akkor megdöglik. Részletek a videóban.
aug. 6
5:45
Megzabolázták a török médiumokat (Alternatív Energia)
Egy sor török újság és televízió vált a kormány szócsövévé - Az ellenzéki orgánumok bojkottjára szólítottak fel.
aug. 6
5:47
Majd 120 ezer ukrán menekült el (Alternatív Energia)
Mintegy 168 ezer ukrán állampolgár Oroszországba távozott.
aug. 6
5:49
Fokozódó szegénység (Alternatív Energia)
Különösen az elmaradott térségek helyzete válhat még kilátástalanabbá.

Keresés