Hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség ismeretlen tettes ellen a Zsolnay márkanév külföldi levédetése miatt - közölték baranyai MSZP-s országgyűlési képviselők pénteken Pécsen.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén úgy döntött, következő ülésein megvizsgálja, vajon a fővárosi kompenzációs listáról "kieső" jelölt visszalépése mennyiben érinti a kompenzációs lista sorsát.
A hosszú szezon és a kazanyi világbajnokság után a pihenés jól megérdemelt heteit töltik a magyar vívók. Szilágyi Áron, a MOL-csapat tagja elégedett volt az oroszországi vb körülményeivel, de érhetően szívesebben gondol vissza a 2012-es londoni olimpiára vagy éppen egy évvel ezelőtti MOL Vívó Világbajnokságra, amelynek a SYMA-csarnok adott otthont.
Helikopterről is ellenőrzik, illetve felderítik a parlagfüves területeket, így pontos kép kapható azokról a tulajdonosokról és használókról, akik nem tartják rendben földjeiket - közölte a Földművelésügyi Minisztérium pénteken az MTI-vel.
Felvásárolja az állam a nehéz anyagi helyzetben lévő, fél éven belül két légikatasztrófával is sújtott Malasyia Airlinest - írta a Flightglobal légügyi szaklap a maláj értéktőzsde által kiadott jelentésre hivatkozva pénteken.
Az MSZP budapesti küldöttgyűlése pénteken elfogadta azt a hétfőn bejelentett ellenzéki megállapodáscsomagot, amelynek értelmében az őszi fővárosi önkormányzati választáson koordináltan indítják jelöltjeiket a Demokratikus Koalícióval (DK) és az Együtt-PM-mel, Falus Ferenc volt tisztifőorvos személyében pedig közös főpolgármester-jelöltet állítanak.
Jogerősen tíz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte pénteken a bukaresti táblabíróság Dan Voiculescut, a román kormánypárti Konzervatív Párt (PC) alapítóját, aki kiterjedt médiabirodalommal és sikeres vállalkozásokkal rendelkezik.
Az MSZP budapesti küldöttgyűlése pénteken elfogadta azt a hétfőn bejelentett ellenzéki megállapodáscsomagot, amelynek értelmében az őszi fővárosi önkormányzati választáson koordináltan indítják jelöltjeiket a Demokratikus Koalícióval (DK) és az Együtt-PM-mel, Falus Ferenc volt tisztifőorvos személyében pedig közös főpolgármester-jelöltet állítanak.
Találtak egy második világháborús aknavetőgránátot a XIV. kerületi Nagy Lajos király útján, a 3-as, 62-es villamospálya átépítése közben péntek délután, a környéket egy időre lezárták - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Az ukrán kormány törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé, amelynek alapján büntetőintézkedésekkel sújtja az ukrajnai "terrorizmust" és a Krím félsziget Oroszország általi elcsatolását finanszírozó természetes és jogi személyeket.
Szünetelnek a végrehajtási ügyek július 26. óta az akkortól hatályos jogszabállyal érintett devizaalapú hitelek, forint hitelek és lízing tartozások esetében, azonban nem zárható ki, hogy a több százezer ügy közül egyedi ügyekben ne történjenek téves értelmezésen alapuló végrehajtói tájékoztatások - közölte a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara pénteken az MTI-vel.
Csaknem egymillió háromszázezer diák számára kezdődik el szeptembertől a tanév. Az iskolakezdés idén sem olcsó, a családok több tízezer forintot is költhetnek tanszerekre.
Egy ember meghalt, többen megsérültek, amikor személygépkocsi és egy menetrend szerint közlekedő busz ütközött péntek délután a Dunakeszi határán található bevásárlóközpont szervizútján - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-t.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Csíki Területi Szervezete pénteken határozatban kérte fel Kelemen Hunort, a szövetség elnökét, hogy továbbra is töltse be a román kormányban a kulturális miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztséget.
Elfogadta a budapesti MSZP a hétfőn bejelentett ellenzéki megállapodáscsomagot, amelynek értelmében az őszi fővárosi önkormányzati választáson koordináltan indítják jelöltjeiket a DK-val és az Együtt-PM-mel, Falus Ferenc volt tisztifőorvos személyében pedig közös főpolgármester-jelöltet állítanak. Egyes vélemények szerint a fővárosi baloldali belháború a budapesti MSZP összeomlásához vezethet.
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja felháborítónak és jogszerűtlennek tartja a miskolci kilakoltatásokat, azért is, mert az önkormányzat nem tájékoztatja a helyieket semmilyen módon arról, hogy mi vár rájuk a későbbiekben - ezt mondta Juhász Péter, a párt társelnöke pénteki sajtótájékoztatóján.
Az öngyilkos jonestown-i szekta 9 tagjának maradványait találták meg a Delaware állambeli Dover városának egy volt ravatalozójában. A hatóságok nem értik, hogy a hozzátartozók miért nem kérték ki a maradványokat az elmúlt 36 évben.
A Lehet Más a Politika (LMP) a helyi civil közösségek és a vállalkozói kedv erősítésében látja Magyarország jövőjét, és nem a nagyvállalatokat, hanem a családi gazdálkodókat, valamint a vidéki kis- és közepes vállalkozásokat tekinti stratégiai partnerének – jelentette ki Sallai R. Benedek, a párt országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján Kiskunhalason.
A moszkvai állatkert medvéit és más állatait is érzékenyen érintheti a Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök által csütörtökön elrendelt élelmiszerimport-embargó.
Az amerikai légierő csapást mért az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges csoportnak a kurd erőket támadó tüzérségi állásaira Észak-Irakban - jelentette be pénteken az amerikai védelmi minisztérium.
Oroszország rendelkezik alternatív lehetőségekkel az olaj és a földgáz Európába szállítására arra az esetre, ha Ukrajna leállítaná a tranzitszállításokat. A döntésnek leginkább Magyarország, Szlovákia és a Cseh Köztársaság látná a kárát - idézi a Transznyeft orosz állami olajvezeték üzemeltető vállalatot a RIA Novosztyi hírügynökség online hírportálja.
Mintegy 2,2 milliárd koronás veszteséget okoznak a cseh cégeknek és mintegy 700 munkahelyet veszélyeztetnek az Európai Unió szankciói Oroszországgal szemben. Az orosz válaszintézkedések pedig 300 milliós koronás veszteséget okozhatnak, és mintegy 130 munkahelyet veszélyeztetnek - közölte Jan Mládek cseh ipari és kereskedelmi miniszter pénteken Prágában.
Vang Csien-lin, Kína leggazdagabb embere, a Dalian Wanda Group tulajdonosa Beverly Hillsben építi fel amerikai szórakoztatóipari vállalkozásának székhelyét.
Az Etihad Airways 560 millió eurót ruház be a veszteséget termelő Alitalia olasz légitársaságba - jelentették be az Etihad és az Alitalia vezetői pénteken Rómában.